Üldözöttek
Szabadság, 1997. december 20., IX. évfolyam, 295. szám
Meg nem erősített és ellenőrizhetetlen hírforrás szerint megalakult a Kolozs és Maros Megyéből Elüldözött Magyarok Szövetsége, és azonnal tárgyalásokba kezdett volna a Hargita és Kovászna Megyéből Elüldözött Románok Szövetségével a gyümölcsöző együttműködés megalapozása céljából, de az utóbbi elutasította a közeledést, mondván, hogy semmi közük egymáshoz.
Pedig a két szervezet az összetéveszthetőségig hasonlít egymásra.
A földrajzi körülhatárolás szempontjából például mindkét szövetségre érvényes a kérdőjel, hogy miért csak két megyét tart homlokterében, amikor az ország egész területéről egyaránt számarányosan üldöztek el románokat és magyarokat. Ugyanúgy, ahogy az aranykorszakban északkeleti megye víziszonyos lakosa is nekivágott a Dunának, mostanában olyan nemzetfiú is próbálkozik a zöldhatárral, aki szerint ez a szín nem létezik, vagy ha igen, akkor kiesik a pihentető színskálából. Úgyszintén menekültek és menekülnek romániai magyarok az ország minden megyéjéből, sőt a megyei jogú fővárosból is.
A földrajzi vonatkozásokhoz tartozik a menekülés iránya. Nos, ha a szélrózsába berajzolunk még legalább nyolc sugarat, akkor hozzávetőleges képet nyerhetünk a vándorlás sokrétűségéről.Hargita és Kovászna megyei románok, illetve Kolozs és Maros megyei magyarok találkoztak egymással, és jó szomszédokként élnek Fehér megyében vagy Ausztráliában, Bukarestben vagyKanadában stb., stb. Biztosan senki sem fogja elhinni, a történelmi hűség érdekében mégis jeleznem kell, hogy Moszkvában is lehetett találkozni külföldre szakadt magyar nemzetiségű hazánkfiával, aki hallgatólagosan menedékjogot kért a béke bástyájában. Igen, volt, aki úgy érezte, ott még ennél is jobb. A mai fiatalok számára ebből némi következtetés vonható le arra, milyen volt itt az elnyomás.
A menekülés oka is sok esetben azonos. Távoli vidékek falvaiba kihelyezett tanerők például nemzetiségre való tekintet nélkül tömegesen hagyták ott katedráikat Konstanca, Temes, Botosani,Szatmár és a többi megyében, többek között azért, mert nem akarnak diplomával agrárproletárokként tengődni. Stabil és átmeneti korszakaszok ebben az országban egymással vetekedveüldözték el a falusi értelmiséget, nehogy kialakítson olyan polgári réteget, amely a századfordulón Erdély több nagyközségében saját hetilapot jelentetett meg.
Az utóbbi évben megfigyelhető volt az RMDSZ-tagok Bukarestbe menekülésének tendenciája is. Ennek egyrészt lelki okai vannak: többek között Bukarestben nincs olyan jellegzetes Főtér, amelyet el lehet rondítani, és ha lenne, akkor sem túrnák fel, mint ahogy nem értenék meg, miért ne lenne szabad az Obor piacot piros, fehér és zöld színkombinációkkal díszíteni. Viszont érdekes, hogy az RMDSZ-tagok bukaresti letelepedése nemcsak kolozsváriakra jellemző. Éppen így az ország minden megyéjéből elüldözött románok keresnek menedéket – többek között – Hargita ésKovászna megyében, pedig ott nincs olyan sok kormányhivatal.
A két üldözöttszövetség közötti hasonlóságok tömkelegét gyarapítja az elhagyott templomok sorsa. A Hargita és Kovászna Megyéből Elüldözött Románok Szövetsége ezen a téren hasznostapasztalatokra tett szert, kimagasló eredményeket ért el, amelyeket a társ- szövetség is megpályázhatna. Olyan templomok felújítására is kaptak költségvetési támogatást, amelyekben soha elnem hangzott egy fohász. Azokat a templomokat közvetlenül a Gyulafehérvári Határozat elveinek felrúgása után építtették a székelyekkel, hogy saját pénzükön bizonyítsák az ősi románjelenlétet. A Romániából elüldözött magyarok több templomában ezzel szemben valamikor élénk hitélet folyt, tehát valamivel jogosabb lenne az elvárás, hogy a szép emlékekről tanúskodófalakat ne hagyják összeomlani.
A két szövetség közötti szoros együttműködés azért is üdvös lenne, mert a leglényegesebb tekintetben hasonlítanak egymásra: hol képzelik el jövőjüket a tagjaik? Szinte kivétel nélkül üldözött szövetségekben akarnak maradni, vagyis nem akarnak visszaköltözött magyarokká, illetve románokká válni. Ezt magyarázhatjuk a magas költözési költségekkel – Magyarországon is sokba kerül egy konténer megrendelése, hát még Brazíliában – és sok egyéb tényezővel.
Pedig a két szervezet az összetéveszthetőségig hasonlít egymásra.
A földrajzi körülhatárolás szempontjából például mindkét szövetségre érvényes a kérdőjel, hogy miért csak két megyét tart homlokterében, amikor az ország egész területéről egyaránt számarányosan üldöztek el románokat és magyarokat. Ugyanúgy, ahogy az aranykorszakban északkeleti megye víziszonyos lakosa is nekivágott a Dunának, mostanában olyan nemzetfiú is próbálkozik a zöldhatárral, aki szerint ez a szín nem létezik, vagy ha igen, akkor kiesik a pihentető színskálából. Úgyszintén menekültek és menekülnek romániai magyarok az ország minden megyéjéből, sőt a megyei jogú fővárosból is.
A földrajzi vonatkozásokhoz tartozik a menekülés iránya. Nos, ha a szélrózsába berajzolunk még legalább nyolc sugarat, akkor hozzávetőleges képet nyerhetünk a vándorlás sokrétűségéről.Hargita és Kovászna megyei románok, illetve Kolozs és Maros megyei magyarok találkoztak egymással, és jó szomszédokként élnek Fehér megyében vagy Ausztráliában, Bukarestben vagyKanadában stb., stb. Biztosan senki sem fogja elhinni, a történelmi hűség érdekében mégis jeleznem kell, hogy Moszkvában is lehetett találkozni külföldre szakadt magyar nemzetiségű hazánkfiával, aki hallgatólagosan menedékjogot kért a béke bástyájában. Igen, volt, aki úgy érezte, ott még ennél is jobb. A mai fiatalok számára ebből némi következtetés vonható le arra, milyen volt itt az elnyomás.
A menekülés oka is sok esetben azonos. Távoli vidékek falvaiba kihelyezett tanerők például nemzetiségre való tekintet nélkül tömegesen hagyták ott katedráikat Konstanca, Temes, Botosani,Szatmár és a többi megyében, többek között azért, mert nem akarnak diplomával agrárproletárokként tengődni. Stabil és átmeneti korszakaszok ebben az országban egymással vetekedveüldözték el a falusi értelmiséget, nehogy kialakítson olyan polgári réteget, amely a századfordulón Erdély több nagyközségében saját hetilapot jelentetett meg.
Az utóbbi évben megfigyelhető volt az RMDSZ-tagok Bukarestbe menekülésének tendenciája is. Ennek egyrészt lelki okai vannak: többek között Bukarestben nincs olyan jellegzetes Főtér, amelyet el lehet rondítani, és ha lenne, akkor sem túrnák fel, mint ahogy nem értenék meg, miért ne lenne szabad az Obor piacot piros, fehér és zöld színkombinációkkal díszíteni. Viszont érdekes, hogy az RMDSZ-tagok bukaresti letelepedése nemcsak kolozsváriakra jellemző. Éppen így az ország minden megyéjéből elüldözött románok keresnek menedéket – többek között – Hargita ésKovászna megyében, pedig ott nincs olyan sok kormányhivatal.
A két üldözöttszövetség közötti hasonlóságok tömkelegét gyarapítja az elhagyott templomok sorsa. A Hargita és Kovászna Megyéből Elüldözött Románok Szövetsége ezen a téren hasznostapasztalatokra tett szert, kimagasló eredményeket ért el, amelyeket a társ- szövetség is megpályázhatna. Olyan templomok felújítására is kaptak költségvetési támogatást, amelyekben soha elnem hangzott egy fohász. Azokat a templomokat közvetlenül a Gyulafehérvári Határozat elveinek felrúgása után építtették a székelyekkel, hogy saját pénzükön bizonyítsák az ősi románjelenlétet. A Romániából elüldözött magyarok több templomában ezzel szemben valamikor élénk hitélet folyt, tehát valamivel jogosabb lenne az elvárás, hogy a szép emlékekről tanúskodófalakat ne hagyják összeomlani.
A két szövetség közötti szoros együttműködés azért is üdvös lenne, mert a leglényegesebb tekintetben hasonlítanak egymásra: hol képzelik el jövőjüket a tagjaik? Szinte kivétel nélkül üldözött szövetségekben akarnak maradni, vagyis nem akarnak visszaköltözött magyarokká, illetve románokká válni. Ezt magyarázhatjuk a magas költözési költségekkel – Magyarországon is sokba kerül egy konténer megrendelése, hát még Brazíliában – és sok egyéb tényezővel.