Lezüllesztő sokszínűség


Újságírói véleménynyilvánítás miatti végérvényes törvényszéki ítéletről faggatták alkalmi közvélemény-kutatók a kolozsvári utca emberét. Az eredmény lesújtó volt. Nagyon sokan állították, hogy a bíró helyesen járt el, amikor a nemes román érzelmekkel megáldott polgármestert kifigurázó újságírót elítélte.
Meglehet, hogy ezek az egyszerű emberek azért állítanak ekkora ostobaságot, mert a sajtó kitartóan butítja őket. Például a napokban több helyi újság közzétette a polgármester mentegetőzését, hogy bezzeg Bukarestben a szakszervezetesek is felvonultak koporsóval, de azok fölött nem törtek pálcát a tisztelt újságírók. Persze a polgármester elfelejtette hozzátenni, hogy a szakszervezetesek a jelképes koporsót nem temették el a hősök temetőjében, a forradalmi események áldozatainak közelében. És feledékenységén az úgynevezett tárgyilagos szerkesztők sem segítettek. Mindez azonban nem menti fel teljesen a tévelygés vétke alól azokat, akik az otromba szentségtörést nemes hazafias gesztusnak tekintik. Az egyszerű ember is tudhatja, hogy temetőben nem szokás hülyéskedni. A temetőt tisztelni szokta az átlagember. Sőt, minél egyszerűbb az ember, annál inkább, kimondottan félelemmel tiszteli a temetőt, nehogy előidézze a szellemek haragját.
Igen, így viselkedik az utca embere az általa ismert temetőkben. Szülőfaluja, városa, vidéke temetőiben. A számára idegen temetőkben viszont nem retteg őseitől, mint ahogy távolba szakadt honfiakban is feloldódnak a szülők, rokonok, ismerősök körében természetszerűen működő erkölcsi gátlások.
A kolozsvári helyzetet tovább szomorítja, hogy nagyon sokféle gátlások alól szabadultak fel azok, akiket a tudományos szocialista ipartelepítéssel az ország minden részéből ide költöztettek. Ennek eredményét már tükrözi az ősi temető, amelyben olyan garázs és csempekályha jellegű síremlékek jelentek meg, amilyeneket odahaza nem mertek volna megépíteni. A giccsbe temetkező családot megszólta volna a közösség.
A természetes környezetéből kiszakított ember nyilván nemcsak a temetőben viselkedik botránykeltően, hanem a városközpontban is. Például tarkára festeti a padokat, ortopéd szobrokat formáztat és a közvélemény-kutatók mikrofonjába lihegi örömét a sajtószabadságot korlátozó bírói ítélettel kapcsolatban.
A város tragikus profilváltása azért furcsa, mert valami hasonló dolog történt Amerikában. A világ minden tájegységéről származó emberek kolonizálták az újvilágot, de az eredmény homlokegyenest ellentétes. Amerikát a világ csúcsára lendítette, Kolozsvárt pedig lezüllesztette a sokszínűség. A magyarázat kézenfekvő. Amerika benépesítéséhez a jelt nem hátsó politikai szándék adta meg, és így érvényesült a természetes szelekció: az vándorolt oda, aki hajlamot érzett a nagy kalandra. A Kolozsvárra költözéshez azonban nem kellett vállalkozó szellem, az jött, aki otthon nem találta a helyét. A falvak legjobb gazdái, a kisvárosok legjobb iparosai – általában – nem kényszerültek helyváltoztatásra. Jöttek hát mások – általában. Hangsúlyozzuk: vannak kivételek. De a többség olyan, hogy Kolozsvárt kiforgatta hagyományából, ahelyett, hogy azt magasabb szintre emelte volna.
Ez az átka az erőszakos, kitervelt, történelmi vagy hirtelen felindulásból elkövetett lakossági arányváltoztatásnak. Akik ezt kigondolták és megvalósították, csak egyetlen célra összpontosítottak: a magyar népelemtöbbség feloldására. A kísérő jelenségek hidegen hagyták a szocialista ipartelepítőket és most hidegen hagyják a „neoliberális” nacionalistákat is. Senkinek sem fáj a háztömbben nyomorgó lumpenizált agrárproletár, aki mögött felégették a visszavezető hidakat. Senkit sem izgat a koldussereg, amelyet a Caritas még inkább felduzzasztott. És a mindebből fakadó tömeges létfenntartó bűnözés duzzadó hulláma láttán sem rettennek vissza tettüktől azok, akiknek hirtelen és kétesen szerzett vagyonát hivatalból őrzik.
Ugyanezt a célt akarják elérni most Székelyudvarhelyen, abban a városban, amelyre eddig nem sok energiát fordítottak, mert el van szigetelve az ország szívében. A honfoglalás utolsó felvonására hagyták. De milyen ördögi tervet agyaltak ki felmorzsolásához! Helyben „termelik meg” a népességdúsítás alapanyagát. Fondorlatosan, állítólag svájci adományból megépítették az össznemzeti árvaházat, és oda görög katolikus apácákat telepítenek be, ha kell erőszakkal, nevelőknek. A város nacionalista jövőtervezőinek nem fáj, hogy ha elképzelésük sikerül, néhány év múlva Octavian Paler éppen úgy siránkozhat majd a székelyudvarhelyi Funar-jelenségen, mint a România liberă tegnapi számában a kolozsvári állapotokon.