Nits Árpád

Kellemetlen emléket idézett fel a tévé főműsorának múlt heti összefoglalója: Ungureanu nevezetű egyetemi tanárt kértek fel a történelem és a földrajz tannyelve körüli vita megkommentálására. Egy Ungureanu nevezetű úriember az 1980-as években Adrian Păunescu Flacărajában hosszasan értekezett arról, hogy a csángók nem rokonai a magyaroknak, sőt a moldvai katolikusoknak általában semmi közük a magyarokhoz, mi több, a moldvaiak hallani sem akarnak arról, hogy valami szálak fűznék a magyarokhoz. Csak éppen azt nem állította az a bizonyos Ungureanu úr, hogy a nevének sincs köze a magyarokhoz.
Erre a történelemdoktorra gondolva, szorongva vártuk a iasi-i egyetemi tanár válaszait a műsorvezető időnként célzatos kérdéseire, amelyek között Pruteanu-féle beütéseket is felfedeztünk, például ilyent, hogy akkor majd hogyan lesz a szeparatizmus veszélyével. Annál nagyobb volt a meglepetés: a heti hírösszefoglaló vendége nyíltan kimondta, hogy őt egyáltalán nem zavarja az, ha a magyar gyermekek magyarul tanulnak minden tantárgyat, mi több, a román nyelvet, nemzetet és államszuverenitást szerinte nem veszélyezteti az, ha a nemzeti kisebbségek jól érzik magukat az országban.
Kedden pedig a szenátusban Petre Caraman, Iasi megye parasztpárti szenátora fejtett ki ilyen magánvéleményt, hogy a haza történelme és földrajza nem lehet eszköz egy másik tantárgy, a román nyelv elsajátításához.
Mi történt? Iasi hétmérföldes csizmába lépett, hogy lekörözze a nyugatibb megyéket? Valószínűtlen. A társadalmi szemléletben nincsenek látványos irányváltások. Türelmes és értelmes gondolkodásmódhoz családi, társasági, egyszóval közösségi hagyomány szükséges. Nem véletlen, hogy a legsötétebb években éppen a iasi-i egyetemi központba áramlott a legtöbb magyar diák. Még kolozsváriak is jobban érezték ott magukat, mint saját városukban. Van valami annak a városnak a levegőjében, amitől az egykori Flacăra Ungureanuja képez kivételt.