Úgy gondoljuk-szindróma
Szabadság, 1997. november 14., IX. évfolyam, 265. szám
Teljesség igénye nélkül megszemléztünk néhány erdélyi magyar újságot abból a szempontból, hogy miként viszonyulnak a Bolyai egyetem ügyéhez, és mi tagadás, nagyon elszomorodtunk. A Brassói Lapokon nem lepődtünk meg, ugye, ott tevékenykedik Bíró Béla, régi ismerősünk, aki ezúttal is bebizonyította, hogy alaptalanul utasította vissza korábbi észrevételünket, miszerint ő az egyik megrögzött ellenzője a kolozsvári magyar egyetemnek. Most is kifejti, hogy ő megérti a nosztalgiázókat, de dőreség ragaszkodni egy régi álomhoz, amikor megannyi más városban létesíthető magyar egyetem.
A Sepsiszentgyörgyön szerkesztett Európai Idő főszerkesztője, Horváth Alpár azonban kétségbeejtett. Ő is ugyanazt állítja, mint Bíró Béla vagy Horn Gyula. (Victor Ciorbeával csak azért nem hasonlítható össze, mert a román miniszterelnök heti gyakorisággal változtatja véleményét, az Európai Idő pedig kéthetenként jelenik meg.)
Horváth Alpár feltételezi, hogy a Bolyai egyetem újralétesítésére, vagy a magyar egyetem Kolozsváron való létrehozására azért olyan erős a tömegnyomás, mert az RMDSZ-t a kolozsvári lobby uralja. Ez olyan fatális tévedés, hogy nem is érdemes foglalkozni vele. Viszont közérdeklődésre tarthat számot az a kijelentése, hogy egyetem Marosvásárhelytől a legutolsó kisvárosig bárhol létesíthető, mert mindenütt hamarosan felnövekedne a kívánalmakhoz.
Vajon nem téveszti össze az egyetemet a főiskolai intézménnyel? Mert az igaz, hogy bányaipari almérnöki intézetet bármelyik bányavároskában el lehet képzelni, még ott is, ahol a bányászok már elitták a végkielégítésüket, de bölcsészetet, vegyészetet, kibernetikát stb., stb. felölelő tudományegyetemhez nem elegendő egy-két nemzetgazdasági alágazat hátországa, valamint a megyei kölcsönkönyvtár kihelyezett fiókja. Még a nagyváradi református főiskola néhány tanszékéhez is Kolozsvárról ingáznak egyetemi tanárok. Elképesztő vándorlás indulna meg, ha egy olyan városban születne újra a romániai magyar egyetemi oktatás hagyománya, ahol eddig nem képeztek egyetemi tanárnakvalót. Ugyanakkor a diákság is vándorolna a kolozsvári egyetemi könyvtárhoz, amely nemcsak a kolozsvári RMDSZ-lobby akaratosságából egységes, oszthatatlan és röghöz kötött.
A Kolozsvár-központúság hívei – többek között a Maros megyei RMDSZ-szervezet vezetői – érveiket részletesen, többször kifejtették. Vajon miért nem akarnák azokat megérteni egyesek? Attól tartunk, az „úgy gondoljuk” jelenség a hibás. Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja, és fújja a magáét, de a valóság az, hogy nem gondolja meg sehogy, csak mondja, ami hirtelen eszébe jut. Nem ártana egyszer felmérni, mekkora a veszteségünk abból kifolyólag, hogy az utóbbi nyolc évben ahányan vagyunk, annyifelé mutogatunk. Van-e egyáltalán értelme ilyen körülmények között az RMDSZ létének? A Bolyai újralétesítését elhatározta megalakulásakor, kongresszusi dokumentumba foglalta 1993-ban Brassóban, újra megszavazta Kolozsváron, 1995-ben, majd Marosvásárhelyen, az idén. Ennek ellenére ciklikusan elkezdődik ellene a hangulatkeltés, mert mindenki „úgy gondolja”.
*
Ui.: Jelen cikk azzal a céllal íródott, hogy a Szabadság olvasóinak jelezzük: a Bolyai egyetem újralétesítésével kapcsolatban a romániai magyarság hangadóinak álláspontja korántsem egységes, a kolozsvári magyar egyetem ellenzői tehát nemcsak a barikád túlsó oldaláról lövöldöznek. Továbbá azt az álláspontunkat is érzékeltetni igyekeztünk, hogy ez a jelenség korántsem örvendetes. Ha az érintettek ez alkalommal is doronghoz folyamodnak, felkérjük őket, hogy válaszukban ne haladják meg a jelen cikkben használt jelzők, minősítések és személyeskedések számát, továbbá a tárgyra szorítkozzanak, vagyis helyes-e további „alternatívákkal” nehezíteni a Bolyai sorsát, és lehet-e Európai szintű egyetemet létesíteni Bodzafordulón?
A Sepsiszentgyörgyön szerkesztett Európai Idő főszerkesztője, Horváth Alpár azonban kétségbeejtett. Ő is ugyanazt állítja, mint Bíró Béla vagy Horn Gyula. (Victor Ciorbeával csak azért nem hasonlítható össze, mert a román miniszterelnök heti gyakorisággal változtatja véleményét, az Európai Idő pedig kéthetenként jelenik meg.)
Horváth Alpár feltételezi, hogy a Bolyai egyetem újralétesítésére, vagy a magyar egyetem Kolozsváron való létrehozására azért olyan erős a tömegnyomás, mert az RMDSZ-t a kolozsvári lobby uralja. Ez olyan fatális tévedés, hogy nem is érdemes foglalkozni vele. Viszont közérdeklődésre tarthat számot az a kijelentése, hogy egyetem Marosvásárhelytől a legutolsó kisvárosig bárhol létesíthető, mert mindenütt hamarosan felnövekedne a kívánalmakhoz.
Vajon nem téveszti össze az egyetemet a főiskolai intézménnyel? Mert az igaz, hogy bányaipari almérnöki intézetet bármelyik bányavároskában el lehet képzelni, még ott is, ahol a bányászok már elitták a végkielégítésüket, de bölcsészetet, vegyészetet, kibernetikát stb., stb. felölelő tudományegyetemhez nem elegendő egy-két nemzetgazdasági alágazat hátországa, valamint a megyei kölcsönkönyvtár kihelyezett fiókja. Még a nagyváradi református főiskola néhány tanszékéhez is Kolozsvárról ingáznak egyetemi tanárok. Elképesztő vándorlás indulna meg, ha egy olyan városban születne újra a romániai magyar egyetemi oktatás hagyománya, ahol eddig nem képeztek egyetemi tanárnakvalót. Ugyanakkor a diákság is vándorolna a kolozsvári egyetemi könyvtárhoz, amely nemcsak a kolozsvári RMDSZ-lobby akaratosságából egységes, oszthatatlan és röghöz kötött.
A Kolozsvár-központúság hívei – többek között a Maros megyei RMDSZ-szervezet vezetői – érveiket részletesen, többször kifejtették. Vajon miért nem akarnák azokat megérteni egyesek? Attól tartunk, az „úgy gondoljuk” jelenség a hibás. Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja, és fújja a magáét, de a valóság az, hogy nem gondolja meg sehogy, csak mondja, ami hirtelen eszébe jut. Nem ártana egyszer felmérni, mekkora a veszteségünk abból kifolyólag, hogy az utóbbi nyolc évben ahányan vagyunk, annyifelé mutogatunk. Van-e egyáltalán értelme ilyen körülmények között az RMDSZ létének? A Bolyai újralétesítését elhatározta megalakulásakor, kongresszusi dokumentumba foglalta 1993-ban Brassóban, újra megszavazta Kolozsváron, 1995-ben, majd Marosvásárhelyen, az idén. Ennek ellenére ciklikusan elkezdődik ellene a hangulatkeltés, mert mindenki „úgy gondolja”.
*
Ui.: Jelen cikk azzal a céllal íródott, hogy a Szabadság olvasóinak jelezzük: a Bolyai egyetem újralétesítésével kapcsolatban a romániai magyarság hangadóinak álláspontja korántsem egységes, a kolozsvári magyar egyetem ellenzői tehát nemcsak a barikád túlsó oldaláról lövöldöznek. Továbbá azt az álláspontunkat is érzékeltetni igyekeztünk, hogy ez a jelenség korántsem örvendetes. Ha az érintettek ez alkalommal is doronghoz folyamodnak, felkérjük őket, hogy válaszukban ne haladják meg a jelen cikkben használt jelzők, minősítések és személyeskedések számát, továbbá a tárgyra szorítkozzanak, vagyis helyes-e további „alternatívákkal” nehezíteni a Bolyai sorsát, és lehet-e Európai szintű egyetemet létesíteni Bodzafordulón?