Kormányzati munkamegosztás


Abban a rovatban, hogy mit várunk a kongresszustól, többször felvetődött: nem kellene szót adni a meghívottaknak, mert az udvariaskodásokkal csak potyára telik az idő. Ha ez a javaslat meghallgatásra talál, lehet, hogy némi idővel gazdagabbak lettünk volna, ami előbb-utóbb valamivel úgyis eltelik, viszont elesünk a Liberális Pártot képviselő Dinu Zamfirescu ragyogó ötletétől. Azt mondta: ne az RMDSZ kínlódjon bizonyos kényes ügyek megoldásával, hanem a koalíciós társak tegyék oda a vállukat. Például a kétnyelvű táblákat függesszék ki a parasztpártiak vagy a szociáldemokrata uniósok, és személyük elleni sértésként kezeljék azok bemocskolását.
Hát igen. Akkor a kormánykoalíció nagyobbik pártjai hiúságból is rászólnának a rendfenntartó közegekre, hogy tessenek használni a bilincset, amikor felheccelt lumpenek a szemük láttára teszik tönkre a kormányrendeletben előírt kétnyelvű táblákat, amelyek őrzésére őket kirendelték.
Ez volna a méltó ellenszolgáltatás az RMDSZ olyan szolgáltatásaira, amelyek a parasztpárt és a Demokrata Párt számára nem olyan testhezállóak. Például annak bizonygatása a nemzetközi közvélemény előtt, hogy a kisebbségi jogok tiszteletben tartása felé vezető úton most korszerűbb járművön haladunk. Ugye, amikor a cigány a saját lovát dicséri, az nem eléggé meggyőző, ellenben az útitárs szava meghatározó reklám lehet.
Az RMDSZ szolgáltatásával nem is volna hézag, puszta kormánybeli létével kivívta a thank you, sir kezdetű messzemenő elismerést az USA elnöke részéről, majd aktív szereplésével odáig jutott, hogy az Európa Tanácsban már valósággal áradoznak, hogy itt véglegesen megoldódott a kisebbségi kérdés. Majdnem mint Ceauşescu idején.
Az eredeti terv célkitűzéseinek ilyen mértékű túlteljesítése fejében tényleg megérdemelnénk például azt is, hogy a nekünk adományozott 30 jogászhelyért elindított mocskolódási hadjáratot a nagyobb koalíciós testvérek némítsák el, mindjárt a kezdetén, mondjuk ilyen felkiáltással: akarjátok-e, hogy minden szakon összehasonlítsuk a román és a magyar felvételizők eredményeit, és ennek alapján kiegészítsük a magyar évfolyamok létszámát? És ha ettől sem állt volna be a csend, még akad bőven olyan érv, amelyre a szakminisztérium pontos adatokkal rendelkezik.
Sajnos, a hírszolgáltatás még egyetlen olyan hatalmi román politikus nevét sem kapta fel, aki valamely falu vagy város szélén ünnepélyesen elülteti az etnikai megértés kétnyelvű tábláit. A 30 jogászhelyért sem állt ki mellettünk valamely tekintélyes politikus, amikor Andrei Marga rektor „védekezésből” azt állította, hogy ők nem kértek külön helyeket. (Multikulturalizmusból is megárt a multi.)
Mi több, nagyobb kormánykoalíciós testvéreink mintha nem is hallották volna a soviniszták újabb felszólításait a romániai magyarság kitelepítésére. Pedig ilyesmit nem lehet elnézni azzal, hogy mindenki szabadon kifejtheti véleményét. Ez nem vélemény, hanem fasiszta jellegű módszer felkarolása, amelyet más országokban fogházzal büntetnek. Ezzel szemben államelnökünk a magyarországi választások közeledtével aggodalmának ad hangot, hogy egyes magyar politikusok erdélyi kiruccanásaikat felhasználhatják kampánycélokra, és ez megzavarhatja a két ország kapcsolatainak kedvező alakulását. Elképzelhető magyar politikusok részéről akkora zavarkeltés, mint Funar vagy Tudor tevékenysége? Mondhatja a legelszabadultabb szájú politikus a legönfeledtebb pillanatában, hogy a magyarországi románokat át kellene költöztetni ide? Az biztos, hogy többet nem tehetné a lábát magyarországi románlakta faluba testőrség nélkül.
Dinu Zamfirescu javaslata úgy is elhangozhatott volna, hogy törődjön mindenki a saját funárságaival, közelebbi ismerőseivel. De hol állunk mi attól? Egyelőre a szenátusi tanügyi bizottságban a nagyobb testvérek, George Pruteanuval az élen, az úgymond ellenzékbe szorult sovinisztákkal egybehangzóan festették át az oktatási törvény módosítására vonatkozó kormányhatározatot.