A visszafogott nagykövet


Nagy a felháborodás az amerikai nagykövet kolozsvári kijelentései miatt. Nem csoda, érzékeny tyúkszemekre lépett. Hogy ez a lépés túl hosszúra sikeredett, vagyis azok a tyúkszemek az ő hatáskörén kívül bütykösödnek, azon napestig vitatkozhatnánk. Sehol sincs megírva a diplomácia tízparancsolata. És az sem teljesen világos, hogy valaki a napnak hány percében lehet magánember. Esete válogatja. Meglehet, hogy kijelentéseiért az amerikai nagykövetet gyorsított eljárással visszahívják állomáshelyéről, de az is előfordulhat, hogy az USA nem ijed meg Funar jegyzékétől.
Elvitatkozhatunk viszont afelett, hogy vajon az amerikai nagykövet jobban teszi-e, ha saját országának választási esélyeiről nyilatkozgat, mert azt jobban ismeri. Ennek a sértettség diktálta állításnak ugyanis kétes az igazságfedezete. Jobb házakból nem szoktak olyanokat küldeni terepszemlére, akik ismételt tanügyi reformok miatt minden tanévben csak saját hazájuk történelmét tanulták, és általános műveltségük feketén maradt kontinenseit a későbbiekben sem világították be. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy élmény 1990-ből, amikor a parlament folyosóján kölyökképű angol újságíró arról érdeklődött, miféle demokratikus hagyományokról beszélnek a teremben, holott ő ilyesmikről nem tud... És elmondta, hogy a két világháború között Romániában nem választások után, hanem azok előtt, megrendezett válságokkal cserélődtek a kormányok, amelyek aztán úgy számlálták a szavazatokat, hogy a pártjuk jöjjön ki győztesnek. A fiatal riporter hallgatóit annyira meglepte ez a tényközlés, hogy nem próbálták leszerelni a szokásos „hazaküldéssel”, hanem megkérdezték: ugyan miféle meséskönyvből szerezte információit? Az angol süvölvény az önérzet enyhe pírjával az arcán válaszolta, hogy négy kemény hónapig intenzíven tanulta a román nyelvet és viszonyokat és nagyon szigorú vizsgán esett át, mielőtt Bukarestbe engedték.
Szóval így. Ezért tud többet pártunkról és államunkról, mint mi, akiknek egész életünkben csak pártunk és államunk történelmét tanították.
Ha egy újságíró ennyire felkészül „keletből”, mit tudhat akkor egy nagykövet? Vajon akkorákat tévedhet, hogy valamire azt mondja: szélsőséges, és közben csak egységpárti? Kizárt dolog! Mielőtt állomáshelyére megérkezett volna, biztosan vizsgázott. Ahogy nyugaton szokás: megtesztelték. Bizonyára odatettek az orra elé egy RNEP-dokumentumot, fordítsa le szótár segítségével. És megakadt azon a szón, hogy maghiarofon, az egyik jellegzetes funari kitalálmányon. Olyanszerű elvakult gyűlölet szülte ezt a szót, mint amilyen azt a kifejezést, hogy nem-árja. Kezdetben az is csak a világ egyetlen pártjának a szótárában fordult elő, és mi lett belőle!
Ahhoz képest visszafogta magát és szalonképes kifejezéseket használt az amerikai nagykövet. Nem kellene megfúrni, nehogy szókimondóbb kollégájának állítsanak ki megbízólevelet.