Mindenkori útszéli információk


Gépiesen lefékeztem, amint az út mentén megláttam az első táblát, amely szerint itt van a pénzem. Vagy a pénzünk. Nem lehet pontosan tudni, hogy csak az enyém, avagy mindannyiunké, mert ezek a táblák nem kétnyelvűek, és a hivatalos államnyelvben az „ön” és az „önök”, valószínűleg takarékossági okokból, egyazon formában jelentkezik.
Pénzt a tábla közelében nem találtam. Pedig benéztem a legmélyebb kátyúba is. Sőt, beleturkáltam vízzel borított gödrökbe, bár az autósok az ilyenektől irtóznak a leginkább, mert nem tudni, mi rejtőzik a felszín alatt.
Sebaj, pár kilométerrel tovább egy félpályás híd romjai között folytathattam a kutatást. Majd egy suvadásos útszakasz maradványairól tételezhettem fel, hogy ide rejtették el pénzemet. Traian Băsescu – ígéretéhez híven – az egész országot megtöltötte a tábláival, úgymond azért, hogy lássuk, mire használják fel az útadót. Mintha titokban nem lehetne fedezni néhány ezer kilométernyi útszakasz kijavítását a belső és külső bankrablóktól bevasalt összegekből, az útadó pedig megmaradna rejtett tartaléknak, anélkül, hogy a sofőrfigyelmet megosztó táblákkal nyilvánosított könyvelés ezt a közönséges halandónak az orrára kötné. Ez van. Úgy látszik, bennünket semmilyen rendszerváltozás sem szabadít meg a felesleges útszéli információktól. Régen lépten-nyomon olyan mély jelentéstartalmú és sokatmondó táblákba ütközhettünk, hogy Ceauşescu-PCR, most meg ilyen szellemes viccekbe, hogy itt van a pénzünk.
De ne mind zsörtölődjünk, keresgéljünk tovább. Jókora szakaszokon valóban megjavult az út, ahol szintén tábla jelzi, hogy valahol itt a pénzünk. Csakhogy sok ilyen helyen azt kellene kiírni, hogy itt van a tavalyi pénzünk is. Mert hogy útadóból, vagy másféle füstadóból, az egyre megy, eddig is csak adóból javíthatták az utakat. Akkor is, amikor nem Băsescu közlekedési miniszterkedett, de ez csak átmeneti időszak volt az átmeneti korszakban. És az akkor javított utak tartottak egy évet, vagy annyit sem. Most miért nem azoktól vasalják be az útjavítás költségeit, akik az aszfaltból elsinkófálták a tartósságot? Ha egy egyszerű honpolgár szükségből elcsen egy fél talicska sódert, azt bezárják, de ha egy nagymenő az emeletes villája mellé lop még egyet az útépítési anyagokból, attól házbért kérni is restellnek.
Amíg ennyire szelektív az igazságszolgáltatás, ezen kár bosszankodni, keresgéljük inkább tovább a pénzünket a táblák közelében, ahol világosan úgy „fogalmaztak”, hogy itt a pénzünk. Itt, de hol? Balra, jobbra, hideg, langyos, meleg? Segítsen már valaki! Ott a pénz, ahova írták? Hát persze! A táblán kell keresni a pénzt! Ha a kétnyelvű táblák elhelyezése olyan veszettül sokba kerül, hogy például Kolozs megyében hónapok alatt egyre sem jutott rávaló, bizonyára komoly összeget emésztenek fel ezek a tökéletesen felesleges útadó-táblák is. Viccen kívül: egy átlagos személygépkocsi évi útadója bizonyára nem is elég egy tábla elkészítéséhez és felállításához.
Most már csak abban reménykedhetünk, hogy vagy az utak, vagy a táblák tartósabbak lesznek. Ne adózzunk örökké teljesen potyára.