Diplomáciai immunhiányos tünetegyüttes
Szabadság, 1997. augusztus 2., IX. évfolyam, 176. szám
Most kivételesen a kolozsvári magyar polgároknak nem kellene olyan nagyon izgatniuk magukat a magyar főkonzulátus körüli cirkusz miatt. Van elég más probléma... Ez a diplomáciai képviselet nem az erdélyi magyar kisebbségé, hanem a magyar államé, és elsősorban nem az erdélyi magyar kisebbségnek létesült, hiába szajkózza Funar napestig, hanem a magyar állampolgároknak, akik Erdélyben és annak is csak nyugati részében bajba keverednek. Valamint olyan román állampolgároknak, akik Magyarországon munkát szeretnének vállalni, és e téren, legalább is a konzulátus első napjainak mérlege alapján, főleg román nemzetiségűek közül kerülnek ki a főkonzulátus ügyfelei.
Hogy felavatása Kolozsvár magyar lakosságát (is) megörvendeztette, az természetes, hiszen nem lehet közömbös számunkra az anyaország és a szülőföldünket is magába foglaló ország közötti kapcsolatrendezés. A főkonzulátus azonban nem olyan, mint a Mátyás-szobor. Ha merényletet terveznek ellene, nem állhatjuk körbe. Megvédelmezése nem a mi feladatunk. Nem, nem a rendőrségre gondolunk, tapasztaltuk a második zászlólopási kísérletkor, milyen szemérmesen szabadkoztak, hogy csak „parancsra tették” a daruskocsi eltávolítását. És különben is, a nyilatkozatháború és más pimaszkodás ellen nem védelmez a rendőrkordon.
Léteznek azonban diplomáciai eszközök.
A külképviseletek székhelyei különleges védelem alatt állnak. A legkülönfélébb meggyőződésből lehet előttük tüntetni, kiabálni, fütyülni, de ha a politikai véleménynyilvánítók egy ujjal is túlnyúlnak a felségterület határán, megkezdődik a hivatalos tiltakozás. A nagykövet kihallgatást kér a vendéglátó állam külügyminiszterétől vagy államelnökétől. Hogy ilyenkor miről folytatnak megbeszélést, azt csak találgatni lehet, épp úgy, mint a megbízólevelek tartalmát. Rendszerint nem adnak ki közös közleményt, de elképzelhetjük, hogy a vendéglátó államvezetőknek nem kellemes a szemrehányás meghallgatása. Ha súlyosan sértették a kirendeltség felségterületét, például betörték ablakait, vagy ami még rettenetesebb, ellopták a zászlóját, a külképviselet külügyminisztériuma úgy dönthet, hogy telefonon nem lehet részletesen megbeszélni a történteket, és beszámolás végett hazarendeli nagykövetét. Ez még távolról sem jelenti a diplomáciai kapcsolatok megszakítását. A nagykövetet bármikor visszaküldhetik állomáshelyére, jelezve, hogy a nézeteltérés oka megszűnt.
Ilyen diplomáciai lépésekre azonban felkapja fejét a világ: mi történik abban a térségben, ki kavarja a ....-t? A külképviseletnek otthont adó államnak ekkor már feltétlenül lépnie kell, még akkor is, ha saját állampolgárai ellen kell intézkedést foganatosítania, ami bizonyos rétegekben ellenérzést szülhet. Dönteni kell, mi a fontosabb: az ország nemzetközi megítélése, vagy egy külképviseletet háborgató csoport rosszallása.
A héten megtörténtek az első intézkedések a „politikai tolvajlások” közömbösítésére. A bukaresti magyar nagykövetség szóban fejezte ki aggodalmát a román külügyminisztériumnak, Adrian Severin pedig igen veszélyesnek jellemezte Funar felelőtlenségét. Mennyi ez? Sok vagy kevés? Ha a főkonzulátus megvédelmezéséhez nekünk, kolozsvári lakosoknak semmi közünk, azért véleményünk lehet. Kimondhatjuk: az eddigi ellenlépés elenyészően kevés. Lehet, hogy a magyar-román kapcsolatok látványos javulását a magyar külügy a diplomáciai sértés tapintatos kezelésével is fokozni akarja, és meglehet, hogy ez nagyon bölcs álláspont. De az mindenképpen furcsa, hogy az első zászlólopás idején a magyar közszolgálati televizó 1-es műsora hírt sem adott kolozsvári főkonzulátusának zaklatásáról. Csak mi izgassuk magunkat, akik a Dunát nézzük?
A román külügyminiszter állásfoglalásáról kolozsvári liberális képviselő, Anton Ionescu is úgy nyilatkozott, hogy az lagymatag. Demokrata párti kollégája, Iuliu Păcurariu, a szintén DP-s külügyminiszter védelmében felhozta ugyan, hogy a külügy ennél többet nem tehet, viszont ő is lassúnak vélte a kormány reagálását az eseményekre, követelve a belügyminiszter és a Román Hírszerző Szolgálat közbelépését, a kivizsgálás felgyorsítását. Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a kivizsgálás teljesen felesleges. Egy független bíró számára elég volna az utóbbi napok tévényilatkozatainak bemutatása, ha véletlenül nem látta azokat főműsoridőben és nem tudná, hogy a tömeghangulat-kavaró uszításokra több millió tanú állítható elő. Éppen úgy, mint a legfőbb Caritas-védnök hozzájárulásáról sok ezer kisember megkopasztásához, amiről szintén megvannak a videokazetták.
Hogy felavatása Kolozsvár magyar lakosságát (is) megörvendeztette, az természetes, hiszen nem lehet közömbös számunkra az anyaország és a szülőföldünket is magába foglaló ország közötti kapcsolatrendezés. A főkonzulátus azonban nem olyan, mint a Mátyás-szobor. Ha merényletet terveznek ellene, nem állhatjuk körbe. Megvédelmezése nem a mi feladatunk. Nem, nem a rendőrségre gondolunk, tapasztaltuk a második zászlólopási kísérletkor, milyen szemérmesen szabadkoztak, hogy csak „parancsra tették” a daruskocsi eltávolítását. És különben is, a nyilatkozatháború és más pimaszkodás ellen nem védelmez a rendőrkordon.
Léteznek azonban diplomáciai eszközök.
A külképviseletek székhelyei különleges védelem alatt állnak. A legkülönfélébb meggyőződésből lehet előttük tüntetni, kiabálni, fütyülni, de ha a politikai véleménynyilvánítók egy ujjal is túlnyúlnak a felségterület határán, megkezdődik a hivatalos tiltakozás. A nagykövet kihallgatást kér a vendéglátó állam külügyminiszterétől vagy államelnökétől. Hogy ilyenkor miről folytatnak megbeszélést, azt csak találgatni lehet, épp úgy, mint a megbízólevelek tartalmát. Rendszerint nem adnak ki közös közleményt, de elképzelhetjük, hogy a vendéglátó államvezetőknek nem kellemes a szemrehányás meghallgatása. Ha súlyosan sértették a kirendeltség felségterületét, például betörték ablakait, vagy ami még rettenetesebb, ellopták a zászlóját, a külképviselet külügyminisztériuma úgy dönthet, hogy telefonon nem lehet részletesen megbeszélni a történteket, és beszámolás végett hazarendeli nagykövetét. Ez még távolról sem jelenti a diplomáciai kapcsolatok megszakítását. A nagykövetet bármikor visszaküldhetik állomáshelyére, jelezve, hogy a nézeteltérés oka megszűnt.
Ilyen diplomáciai lépésekre azonban felkapja fejét a világ: mi történik abban a térségben, ki kavarja a ....-t? A külképviseletnek otthont adó államnak ekkor már feltétlenül lépnie kell, még akkor is, ha saját állampolgárai ellen kell intézkedést foganatosítania, ami bizonyos rétegekben ellenérzést szülhet. Dönteni kell, mi a fontosabb: az ország nemzetközi megítélése, vagy egy külképviseletet háborgató csoport rosszallása.
A héten megtörténtek az első intézkedések a „politikai tolvajlások” közömbösítésére. A bukaresti magyar nagykövetség szóban fejezte ki aggodalmát a román külügyminisztériumnak, Adrian Severin pedig igen veszélyesnek jellemezte Funar felelőtlenségét. Mennyi ez? Sok vagy kevés? Ha a főkonzulátus megvédelmezéséhez nekünk, kolozsvári lakosoknak semmi közünk, azért véleményünk lehet. Kimondhatjuk: az eddigi ellenlépés elenyészően kevés. Lehet, hogy a magyar-román kapcsolatok látványos javulását a magyar külügy a diplomáciai sértés tapintatos kezelésével is fokozni akarja, és meglehet, hogy ez nagyon bölcs álláspont. De az mindenképpen furcsa, hogy az első zászlólopás idején a magyar közszolgálati televizó 1-es műsora hírt sem adott kolozsvári főkonzulátusának zaklatásáról. Csak mi izgassuk magunkat, akik a Dunát nézzük?
A román külügyminiszter állásfoglalásáról kolozsvári liberális képviselő, Anton Ionescu is úgy nyilatkozott, hogy az lagymatag. Demokrata párti kollégája, Iuliu Păcurariu, a szintén DP-s külügyminiszter védelmében felhozta ugyan, hogy a külügy ennél többet nem tehet, viszont ő is lassúnak vélte a kormány reagálását az eseményekre, követelve a belügyminiszter és a Román Hírszerző Szolgálat közbelépését, a kivizsgálás felgyorsítását. Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a kivizsgálás teljesen felesleges. Egy független bíró számára elég volna az utóbbi napok tévényilatkozatainak bemutatása, ha véletlenül nem látta azokat főműsoridőben és nem tudná, hogy a tömeghangulat-kavaró uszításokra több millió tanú állítható elő. Éppen úgy, mint a legfőbb Caritas-védnök hozzájárulásáról sok ezer kisember megkopasztásához, amiről szintén megvannak a videokazetták.