Vigyázat a tetőn, dolgoznak!


Buchwald Pétert, Kolozs megye alprefektusát, mint az RMDSZ minden kormánytisztség-viselőjét, meghívták a Szövetségi Képviselők Tanácsának július 12-13-i ülésére. Négy esztendei szenátorkodása idején teljes jogú SZKT-tagként vett részt a testület munkálatain. Milyen érzés vendégnek lenni az ismert közegben?
– Remélem, csak ideiglenesen vagyok – vagyunk – meghívottak, ősszel tisztázni fogjuk az RMDSZ kormánytiszség-viselőinek helyét az SZKT-ban. Addig, szerintem, a meghívottaknak, ha szavazati jogot nem is, de a hozzászólás jogát meg kellene adni.
• Milyennek látszott az SZKT-ülés a meghívott szemszögéből?
– Kivételes jelentősége szerintem is abban áll, hogy megvitatta az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának héthavi mérlegét, miközben tisztázta, hogy a szövetség programja nem válhat maradéktalanul kormányprogrammá. Elvárásaink most is ugyanazok, mint amelyeket az eredeti RMDSZ-program tartalmaz. Arról nem mondunk le. Ellenben tisztában kell lenni azzal, hogy amikor kormányprogramot koalíció állít össze, nem tartalmazhatja a koalíciós partnerek programjainak összességét. Itt van szükség kompromisszumra. Amikor a koalíciós tárgyalásokat elkezdtük, feltehetően maximalista követelésekkel léptünk fel, de el kell fogadjuk, hogy azokból csak egy bizonyos rész jutott be a kormányprogramba. A kormányban részt vevő RMDSZ csak arra tud koncentrálni, hogy a kormányprogramot és ezen belül szövetségünknek azt a programrészét, amit a kormányprogramba bevittünk, valósítsuk meg. Egy következő törvényhozási vagy kormányzási ciklusban ezt a kormányprogramot majd kibővítjük az RMDSZ programjának most kimaradt részével. Azzal a kijelentéssel nem tudok egyetérteni, hogy ellenzéki pozícióból többet kértünk egy számunkra ellenséges kormánytól, mint amit most kérünk a koalíciós partnerektől. Nem, az RMDSZ következetes! Mi mindig ugyanannyit kérünk. Az ellenséges kormánykoalíciótól alapvető jogaink érvényesítését szerettük volna elérni, nemzetközi, anyaországi támogatással, és rájöttünk, hogy hét év alatt tulajdonképpen semmit sem tudtunk elérni. A kormánykoalícióba belépve partnereinkkel szemben is megfogalmaztuk igényeinket, de tekintettel arra, hogy nagyon heterogén, hármas koalíció került hatalomra, tudomásul kell venni, hogy ebbe a kormányprogramba nem férhetett be a teljes RMDSZ-program. Sajnos, vannak, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy a hét hónap alatt óriási eredményeket értünk el. A helyhatósági törvény, a tanügyi törvény sürgősségi kormányrendeletekkel való módosítása olyan eredmények, amelyeknek a tagadása egyet jelent a realitások teljes mellőzésével. Nem hét év alatt, hanem Trianon óta ilyen tanügyi törvény nem jelent meg Romániában. A tanügyben végre elismerték, hogy a harmadik évezred oktatási modelljének kikiáltott törvény megkülönböztetéseket tartalmaz. Ez utóbbi egymagában is roppant jelentős, de rendkívül fontos, hogy ezt sürgősségi kormányrendelettel módosították. Így a szakiskolákban magyarul lehet tanulni. Vagy gondoljunk arra a korábbi törvényes előírásra, hogy egyetlen román tanulóért iskolai osztályt kellett létesíteni, de tíz magyar tanulónál kisebb létszám esetén nem lehetett ugyanezt megtenni. A tanügyi törvénynek még vannak hiányosságai. Például az egyházak világi oktatást szervezve szerettek volna teljes állami szubvencióhoz jutni, de csak részleges támogatást kapnak. Ez tényleg nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. De azt állítani, hogy a tanügyi korlátozások feloldása nem a koalícióban való részvétel eredménye, az a realitás tagadása.
Kormányba lépve, sajátos nemzetiségi problémáink mellett – és nem helyett – felvállaltuk Románia általános demokratizálásának és gazdasági felemelkedésének ügyét. Tehát a képlet teljesen világos: a kormányüléseken számon lehet ezektől az emberektől kérni, hogyan teljesítik a kormányprogram országos vonatkozásait, az SZKT-nak pedig az a feladata, hogy számonkérje, kormánytisztség-viselői hogyan oldották meg a sajátos nemzetiségi problémákat. Ha nem is szigorúan körülhatároltan, mert léteznek átfedések, szerintem az SZKT erre összpontosított. Ezért nem tudom elfogadni azt – bár sajnálom, hogy éppen a Leradírozott ellenzék újságcikk-címmel kell vitába szállnom – hogy egy pártként is működő, de tulajdonképpen érdekvédelmi szervezetben nekünk feltétlenül, úgymond, belső ellenzékre volna szükségünk. Egy érdekvédelmi szervezet belső ellenzéke fonák dolgot jelentene. Az ugyanaz lenne, ami kívülről a Nagyrománia Párt vagy a Román Nemzeti Egységpárt. Jól tudom, két oldalról egészen másként támadnak. Az RNEP és az NRP azt állítja, hogy az RMDSZ a legerősebb koalíciós párt, politikai zsarolással mindent elér a kormányban, belső ellenzékünk pedig azt mondja, hogy labanckodunk, inkább a kormány érdekeit képviseljük és nem a magyar kisebbségét. Azt feltételezni a legitim módon megválasztott vagy kinevezett emberekről, hogy csak akkor végzik el kettős feladatukat, ha a belső ellenzék hátulról állandóan piszkálja őket, az valahol azt is jelenti, hogy megkérdőjelezzük ezeknek az embereknek a jóhiszeműségét és a korrektségét. Az RMDSZ-ben és az SZKT-üléseken mindig meg kell tárgyalni, mi a legfontosabb jelen pillanatban a kormányprogramból, és el kell menni a csúcsvezetőségig. De ehhez nem feltétlenül belső ellenzékre van szükség, hanem együttmunkálkodásra. Az a belső ellenzék, amely úgy lép színre, hogy számonkérés helyett szidalmazza a tisztségviselőket, az lényegében a hatalmi harc megtestesítője, ez a belső ellenzék alig várja, hogy ő kerüljön a másik helyére.
• Nem akartam közbeszólni. Ezért kanyarodjunk vissza az RMDSZ-program és a kormányprogram viszonyához. Most a Bolyai Egyetem még szerepel az RMDSZ-programban. Az októberi kongresszus után is benne lesz?
– Szent meggyőződésem, hogy benne lesz, hiszen nem mondtunk le a Bolyai Egyetemről.
• Elfogadtuk a multikulturális kitalálmányt.
– Nem fogadtuk el. A Bolyai Egyetem visszaállításának folyamatként való elképzelését fogadtuk el. És itt bizonyos mértékig megint vissza kell hogy térjek ahhoz, hogy kormánykoalíciós partnereinknek a tudatában még távolról sem fejeződtek be azok a változások, amelyekre vágyakozunk. Még vörös posztó a Babeş,-Bolyai Tudományegyetem kettéválása – ezt lovagolták meg. Állítom, hogy feltétlenül szükséges lenne minél hamarabbi visszaállítása, hiszen erre nemcsak a jelenlegi tanügyi törvény teremt lehetőséget, hanem ez helyrehozási, reparatív kötelesség is. Azzal a bizonyos egyesítéssel megszüntették egy alapvető jog gyakorlásának feltételeit, azokat helyre kell állítani. De a tudati változások lassan következnek be. Én például el tudom képzelni azt, hogy először szekciók alakulnak meg – és nem hiszem, hogy ennek technikai vagy káderproblémái lennének. Hanem egyszerűen a románsággal való elfogadtatás kerül időbe. Annak a beláttatása, hogy nem áll fenn a kettévágás veszélye, nem összefüggő egységeket, laboratóriumokat, berendezéseket és diákokat vennénk el. Elfogadom azt, hogy ez egy hosszasabb folyamat, és ennek első lépése az lehet, hogy jogilag kodifikált, jól behatárolt felelősséggel és vezetési hatáskörrel rendelkező önálló szekciók és karok jelentkezzenek, és ezek majd egy következő fázisban az önálló magyar egyetemet jelentenék. Nem hiszem, hogy a kongresszuson valakiben is felmerülne, hogy ezt a célt az RMDSZ programjából kivegye.
• De hiszen már magas szinten az is elhangzott, hogy nem biztos, hogy Bolyai, nem biztos, hogy Kolozsváron, és az is lehet, hogy nem csak egy magyar egyetem lesz. Ez már nem egyezik aBrassóban elfogadott programponttal.
– Lehet, hogy bejönnek újabb szempontok. Valamilyen érvek szólhatnak amellett, hogy máshol legyen, de szerintem itt az önkényesen megszüntetett Bolyai Egyetem helyreállításáról van szó. A módosított tanügyi törvény felszámolja a kisebbségi oktatás korlátozásait, helyrehozó, jogorvosló jellege van, tehát hatása kiterjed a korábbi magyar egyetem visszaállítására is. Szerintem a magyar egyetemnek Kolozsváron és Bolyai nevével kell helyreállnia.
• Az SZKT-n elkerülték a Bolyai Egyetem ügyét, bár felvetődött. Akik felvetették, ellenzékiek? Vagy hogyan nevezzük őket?
– Nem ellenzékiek ők, hanem azok, akik eleve fenntartással fogadták azt, hogy az RMDSZ belép a kormányba. Ehhez joguk van. Most már csak azt kell eldönteni, hogy ez jó húzás volt, avagy nem. Szerintem jó, és ennek nem az az ellenzéki álláspontja, hogy azt mondom, hogy semmit sem értünk el, hanem bizonyos dolgokat elértünk – többek között a helyhatósági és tanügyi törvény módosítását –, és itt egy kitérőt kell tennem. A végrehajtó hatalomban való részvételünknek van nagyon is gyakorlati vetülete. Ahol jelen vagyunk, ott visszafogottabbak lettek még azok is, akik tavaly még a nacionalistákkal összefogva állítottak bennünket a falhoz. Az intézményekben, ahol jelen vagyunk, a magyar polgárok otthonosabban mozognak ügyeik intézése közben. Mielőtt elkezdtük ezt a beszélgetést, ugye, itt volt valaki földvisszaigénylési ügyben. Elég bonyolult a helyzete. Ha csak úgy kopogtat az illetékeseknél, azok egy-kettőre lerázták volna, de mivel ide behívtam, előttem adta elő a panaszát, sokkal készségesebben kerestek rá megoldást a hivatalnokok. Vagy betéved hozzám egy zilahi ember, felkapom a telefont, megbeszélem a zilahi kollégával, mikor fogadja.
• Újra térjünk vissza egy korábbi fel nem tett kérdéshez. Az SZKT-t miniparlamentnek szokták nevezni. Elképzelhető parlament ellenzék nélkül?
– Még nem parlament, csak ha belső választás eredményeként áll össze. A mostani SZKT jobbára korporatív alapon jött létre, majd utána történt az egyezkedés, hogy ki milyen frakcióba tartozik.
• Akkor hát mi az SZKT?
– Az RMDSZ belső törvényhozó szervezete.
• Bármilyen törvényhozó testületet – hacsak nem egypártrendszeren alapszik – a többség és a kisebbség ellentmondásos egysége jellemez. Ilyen volt az 1990. januárjában megalakult román parlament is. Akkor há miért ne lehetne az SZKT-ban kisebbség, vagyis ellenzék?
– Nem ellenzék kell hogy legyen, hanem teljes véleményszabadság, ezzel tökéletesen egyetértek. Aki más véleménnyel rendelkezik, annak is célja ugyanaz kell hogy legyen, hiszen érdekvédelmi szövetség vagyunk! Mondhatja valaki, hogy az érdekvédelmet akkor tudom jobban megvalósítani, ha kimaradok a kormányzásból, és nemzetközi szinten, az anyaországon keresztül állandóan tiltakozom és kérem, hogy nekem alanyi jogon adják meg a háromszintű autonómiát, de ha ezzel a véleményével kisebbségben maradt...
• Az SZKT-n fel sem merült, hogy valaki a kormányból való kilépést választaná. A véleménykülönbség nem ennyire kontrasztos, nem feltétlenül két különböző célról szól a téma, hanem ugyanannak a taktikának különböző alkalmazási módjáról. Lehet valaki így is ellenzéki.
– Az SZKT-n részletesen ismertették: minden eddigi eredményért keményen meg kellett küzdeni, külön minden vesszőnek a helyét ki kellett harcolni azokban a dokumentumokban, és ez a küzdelem ott fenn zajlik, a koalíciós tárgyalások során, és ahogy jövünk lennebb, ott tartanak be, ahol lehet. Például Kolozs megyében. Azt mondják, hogy nem kell kétnyelvű tábla és felirat ott, ahol 20 százalék a kisebbség, hanem csak ott, ahol 50 százalék, nem kell Bolyai Egyetem, hanem csak multikulturális, tehát sokkal nehezebben tudjuk az egyeztetést megyei szinten véghezvinni. A 69-es törvény életbe léptetése a polgármesterek feladata. Ők a végrehajtó szervek. És máris végre lehetne hajtani. Sajnos, olyan érvekbe kapaszkodnak bele, hogy meg kell várni a használati utasítását. Annak ellenére, hogy ez nem így van, állítom, hogy valamilyen központi rendelkezésre szükség van. Hiszen ott, ahol ezt keresztül tudjuk vinni, mert magyar a polgármester és magyar többségű a tanács, ott sem tudják pontosan, hogy mit és hogyan kell kiírni: városháza, községi hivatal, megyei tanács, községi tanács, önkormányzat, vagy tisztiorvosi hivatal – és nem egészségügyi rendőrség. Legjobb tudomásom szerint az RMDSZ önkormányzati főosztálya már dolgozik is egy ilyen névjegyzéken. A véleményem az, hogy nem az RMDSZ kellene ezt a polgármesterek rendelkezésére bocsássa, hanem a Kisebbségi Minisztériumon keresztül a Remus Opris,-féle minisztérium, a kormányfőtitkárság kellene hogy intézze. Az 1992-es népszámlálási adatok számítanak, hiába mondja a helyi polgármester, hogy már nincs 20 százaléknyi magyar Kolozsváron. Már érvényben van a törvény, nem szükséges a végrehajtási utasítás. De azért nekünk is figyelmesebbeknek kell lennünk. Kolozs megyében már alkalmazták is, de nem biztos, hogy a legjobban. Például azt írták ki:strada NAGY utca. A községházára pedig, hogy Önkormányzati Hivatal. A kétnyelvű utcatábla mit jelent? Strada MARE / NAGY utca. Ez nem tájbasimulás. Tudjuk azt, hogy a 69-es törvény módosítását ősszel a parlamenttel el kell fogadtatni. Ha addig úgy alkalmazzuk, hogy kiderül: ettől nem borul fel Románia etnikai egyensúlya, nem vettük el Erdélyt, akkor könnyebben fog menni a parlamenti elfogadás. Ennek a törvénynek főleg gesztus értéke van, ettől nem leszünk gazdagabbak, hanem jelzést kapunk, hogy egyenrangú állampolgárnak érezhetjük magunkat. Tehát ez az a törvény, amely a legkisebb ellenállásba ütközve kellene hogy alkalmazást nyerjen. De ha csak úgy írjuk ki az utca nevét, hogy strada NAGY utca, akkor ősszel a parlamentben kézről kézre járnak a fényképek, né, a ravasz magyarok mit művelnek. Ezzel mi nem ügyes gyerekek leszünk, hanem készakarva rontjuk a kormányrendelet ratifikálásának lehetőségét. Ugyanígy elronthatjuk azzal, hogy önkormányzatot írunk ki. Jó volna, ha önkormányzat lenne, de még nem az. Nincs pénzügyi alapja. Az önkormányzat megnevezés egyelőre csak félelemkeltésre jó, egyesek beleérzik az elszakadást, elszigetelődést, autonómiát. Hogy a tanács emlékeztet a Tanácsköztársaságra? Jó, akkor ne használjuk a tanácsot se, de találjunk ki valami jobbat. Ezért kell az egységes modell.
De visszatérve az ellenzék problémájára. Milyen alternatívákban gondolkozzunk? Én nem azt mondom, hogy ez a kormány tökéletes, de el lehet képzelni a román politikai skálán számunkra jobb helyzetet? Vagy kevésbé rosszat? Hol? Az ellenzéki padsorokban? Még akkor is, ha ott hirtelen megjelent a Meles,canu-csoport. Azok pontosan olyanok, mint két évvel ezelőtt, amikor azt a diszkriminatív tanügyi törvényt hozták ellenünk. Csak most kiszálltak a buliból.
• Vizsgáljuk azt a szempontot, hogy a belső ellenzék nem feltétlenül ellenzi a többség egész politikáját, hanem csak bizonyos részletét.
– Ez a felfogás nemigen derült ki az SZKT-n. Itt egy pár ember többször felszólalva koalíció- és RMDSZ-ellenes húrokat pengetett, bizalommegvonás és programhűtlenség kérdései merültek fel. A nagyon fontos részeredmények elismerése részükről még csak fel sem merült.
• Mostanában csökken az SZKT-ülések ideje. Régebb három napig tartott és vasárnap elmaradt napirendi pontokkal szakadt félbe, míg a legutóbbi ülés az ellentmondásos vita ellenére isteljesítette minden célját, a korábbi, a dévai pedig egy nappal korábban fejeződött be. Ez a jelenség kapcsolatban lehet azzal, hogy apad a belső ellenzék?
– Ez annak a jele, hogy az SZKT időközben tanul, és elmaradnak a parttalan viták, amelyek jellemezték régebben. Én ezt az SZKT előnyére írom, nem a hátrányára.
• A parttalan vitákat senki sem sírja vissza, de a kolozsvári SZKT-n felvetődött a tisztségviselők védelmi rendszerének kialakítása az úgynevezett aljas támadások ellen. Ez is az ellenzéki hangok további leszerelését szolgálná?
– Nem tudom elfogadni, hogy az eddig meglévő mérsékelt és radikális, kormánypárti és tájbasimuló és más ellentétek mellé most még kormánytisztségben lévő és nem kormánytisztségben lévő RMDSZ-vezetők között is ellentéteket keresgéljünk. Olyan ez, mint a várostrom. Akik a létra alsó fokán állnak, állandóan bökdösik az előttük lévőket, mert nem látják, mi van a várfokon. Akik fent vannak, azok orra előtt villognak a kardok. Kevesen akarják elhinni, hogy odafönt nem olyan vidám az élet. Komolyan gondolod, hogy Markó Béla vagy Birtalan Ákos csak akkor képviseli teljes mellszélességgel az RMDSZ érdekeit, ha arra Katona Ádám állandóan ösztökéli?
• Csak nevektől elvonatkoztatva válaszolok: ha a vezetők magas tudatszintjére és mélységes elkötelezettségére hagyatkozunk, a legilledelmesebb számonkérés is teljesen feleslegessé válik. De gondolkozzunk még el a várostromon. Választási kampányok idején élesen kiviláglik, hogy a létra alsóbb fokain állók nem akarják felzavarni az, úgymond, halálos veszedelembe társaikat. Ellenkezőleg, ők akarnak elsőknek felkapaszkodni. Vagy saját embereiket akarják feljuttatni. Természetesen, harc árán, mert kevés kivétellel a létra legfelsőbb fokáról kevesen lépnek vissza önként.
– Továbbra sem vagyok hajlandó elfogadni azt a feltételezést, hogy azok az emberek, akiket legitimen megválasztottak, és akik az eltelt hét esztendő folyamán valamit már bizonyítottak, abban a pillanatban, amikor miniszteri bársonyszékbe vagy prefektusi karosszékbe kerülnek, akkor ők nem pontosan azt az RMDSZ-politikát folytatják, hanem inkább csak a kormány érdekeit szolgálnák.
• De akik a létra alsóbb fokain állnak, erre keresnek bizonyítékokat. Pozícióharc közben valósul meg köntörfalazás nélkül a feladatok számonkérése. Nem ez a normális? Nincs szükség helycserés támadásra?
– Én hiszem, hogy az esetek nagy többségében megfelelő embereket állítottunk a vezető tisztségekbe. Sajnos, túl nagy válogatási lehetőségünk nincs. Köztünk legyen mondva, a jó Isten mentsen meg attól, hogy még egy minisztériumi gárdát kellene előállítani.
• Fiatalok végeztek politológiát. Hol vannak?
– Tényleg, hol vannak? Ezt én is kérdeztem, mert alsóbb szinteken is lehet és kell bizonyítani. Egyik fiatal államtitkárunkat pedig éppen tapasztalatlansága miatt bírálta az úgynevezett „belső ellenzék”.
• Ha nem lenne ez a tolongás a létrán, vajon, akik feljutottak a várfalig, nem puhulnának el? A hatalmi pozícióharc minden politikai pártban természetes jelenség, miért botránkozunk megtőle, ha az RMDSZ-ben tapasztaljuk?
– Az SZKT-nak az a feladata, hogy a tisztségviselőktől számon-kérje feladataik teljesítését, és ha valaki nem tett meg mindent, amit megtehetett volna, azt váltsa le, ezzel tökéletesen egyetértek. Sajnos, ennek a belső hatalmi harcnak van egy olyan vonzata, hogy sokszor olyan lehetetlen dolgokat próbálnak számonkérni a tisztségviselőktől, amit ebben a jelenlegi politikai közegben, itt és most képtelenség véghezvinni. És ebbe próbálnak úgy belekapaszkodni, hogy olyan végrehajthatatlan feladatot akarnak rájuk bízni, ami miatt majd le lehet őket váltani. Hiába követelem jelenleg Markó Bélától azt, hogy harcolja ki a háromszintű autonómiát, ebben a politikai közegben ez most lehetetlen. Az autonómiának csak az a formája érhető el, ami a kormányprogramban szerepel. Ha ennél sokkal nagyobb feladat végre nem hajtását kérem számon, annak alapján bárki leváltható lenne.