Konzuli látogatások
Szabadság, 1997. július 15., IX. évfolyam, 160. szám
Bemutatkozó látogatást tett hétfőn Alexandru Fărcas, megyefőnöknél és Buchwald Péter alprefektusnál a héten megnyíló magyar főkonzulátus két diplomatája, Bitay Károly főkonzul és Sipos Ilona konzul. A rövid megbeszélés után megnyílt az ajtó az újságírók előtt. A kérdések nyomán kitűnt, hogy a főtéri ideiglenes székhelyen még mindig folyik a festés, tatarozás, tehát az ügyfélfogadás július 16-i megkezdése egyelőre bizonytalan. Ami biztosabb: július 23-án a két ország külügyminiszterei jelenlétében avatják fel hivatalosan a képviseletet, amelynek feladatkörét Bitay Károly így foglalta össze: vízumszolgálat Magyarországra utazó idegen állampolgároknak, és különleges esetekben román állampolgároknak is (90 napot meghaladó kinttartózkodás, munkavállalás Magyarországon stb.), kulturális és gazdasági kapcsolatok fejlesztése a hat megye (Partium és Kolozs, valamint Szilágy megye) és Magyarország között, kapcsolattartás a határon kívüli magyarokkal.
További válaszok: a hétfői lapokban megjelent téves értesüléssel ellentétben a polgármesterrel csütörtön, 11 órakor találkoznak; a református egyháztól ideiglenesen kapott termekért bért fizetnek; a végleges épület kiválasztása azért késlekedik, mert nehéz olyan ingatlant találni, amely megfelel konzulátusi rendeltetésnek. Ezzel kapcsolatban a prefektus jelezte, hogy az Attila utcai épület konzulátusi célra való visszanyerése folyamatban van. Az újságírói feltevést, hogy ezt a folyamatot Gheorghe Funar szabotálhatja-e, a megyefőnök határozottan cáfolta: amint a polgármester a belügyminisztertől megkapja az utasítást az útlevélosztály elköltöztetésére, azt feltétel nélkül teljesíteni fogja. Igen – mondta Bitay Károly –, az az épület megfelelne másodszor is, ha először megfelelt.
Sipos Ilona 1979-1980 között már dolgozott abban az épületben, amikor ott székelt a konzulátus. Egyébként 1970-1976 között a bukaresti magyar nagykövetség munkatársa volt, majd odahaza az ELTÉ-n román szakon tanult – innen nyelvismerete. Ő szakmai konzul, vagyis a bajbajutott magyar állampolgárok ügyeit intézi. A vízumszolgáltatásról elmondta, hogy a kolozsvári főkonzulátuson nem lesz adatbank, a vízumigénylők adatait a budapesti külügyminisztériumhoz továbbítják elbírálásra. Hogy az áttelepülés ügyintézésének közelítése az öt megye magyar lakosságához hozzájárulna az elvándorlás fokozásához, azt a konzul kétségbe vonja. A bukaresti főkonzulátus tapasztalatai szerint olyan idős emberek kérik áttelepülésüket, akiknek a gyermekei már kint élnek, és akik az itteni támasz hiányában mindenképpen kivándorolnának. Ha valaki magyarországi egzisztencia nélkül igényelné a főkonzulátus segítségét, csak felvilágosítást kapna.
A héten megérkezik a kamion a főkonzulátus bútorzatával. A rakományban lesz az intézmény névtáblája és Magyarország zászlója, amely felkerül a főtéri épület homlokzatára.