Mi a zsarolás?


Zsarolást emleget a román nacionalista sajtó, élen a bukaresti Adevărullal, valahányszor az RMDSZ megpróbálja beváltani választóinak tett ígéreteit.
Ami azt illeti, valós alkalma ritkán adódik, de milyen az ügybuzgó nemzetállamérdek-védő: szüntelenül keres magának témát. Most például a tanügyi törvény módosításáról tartja azt, hogy a kormány engedett az RMDSZ zsarolásának, egyszerű határozattal megreformálja az oktatást, és így már ősztől lehet magyar egyetem. Nemcsak multikulturális.
A Scânteia legdicstelenebb hagyományait folytató Adevărul állítólag független magánkiadvány, így azt írhatja, amire több százezer olvasója igényt tart. A nagyobbik baj ott kezdődik, amikor ezeket a vádaskodásokat komolyan vesszük, és magyarázkodni kezdünk, hogy jaj, távol álljon tőlünk a szégyenteljes zsarolás szándéka. Sőt, még el is határoljuk magunkat Birtalan Ákostól, aki pár hónappal ezelőtt kijelentette, hogy kilép a kormányból, ha a nyarat változatlanul éri meg a korábbi jogfosztó törvény. Illetlenség a fenyegetőzés, nem szabad okot adni ellenfeleinknek, hogy ránk süssék a zsarolás bélyegét – mondták egyesek.
Ha ezt a nagyfokú szemérmességet elsajátítjuk, maholnap a piacra sem merészkedünk ki, mert a „nagypolitikától” kölcsönvett logikával a legegyszerűbb adásvételi ígéret betartására való felszólítás is zsarolásnak nevezhető. Például megegyezünk az őstermelővel vagy a viszonteladóval, hogy a megalkudott áron megvásárolunk tőle egy köteg zöldséget, de az illető az utolsó pillanatban meggondolja magát, és azt mondja, fityiszt a belünkbe. Mit tehetünk ilyenkor? Udvariasan, de kimérten a tudtára adjuk, hogy ebben az esetben mi sem biztosítjuk számára az egységnyi zöldség árának megfelelő pénzösszeg birtoklási jogát. Hát nem kézenfekvő? Ki bolond pénzt adni a kofának, ha nem adja a köteg zöldséget?!
A politikában kissé bonyolultabban, de ugyanolyan adásvételi folyamat zajlik le, mint a piacon. A kormányprogram kidolgozásakor az RMDSZ kért egy-két köteg dolgot (most eltekintünk annak vitatásától, hogy sokat, avagy keveset), és ehhez tisztességes ajánlatot tett (a téma szempontjából szintén mellékes, hogy magasat, vagy alacsonyat). Ez van. Semmit sem kapunk ingyen, semmit sem adnak puszta szentimentalizmusból. A politikai adomány olyan ritka, hogy legfennebb annyira befolyásolja a forgalmat, mint a piacon a kofa alamizsnája az ott ténfergő koldusnak.
Namármost: ha a kormány elhatározta a tanügyi törvény azonnali módosítását, nem tett egyebet, mint megfizette az RMDSZ szolgáltatásának ellenértékét. Többek között azt, hogy mintegy féléve nemzetközi fórumokon nem panaszkodik a romániai magyarság helyzetére, csakhogy kormányzó partnereinek a kedvébe járjon.
Egy szabályos adásvételi eseményre csak az Adevărul foghatja rá, hogy zsarolás. Ha pedig a kormányt emlékeztetni kellett volna kötelességére, az is távol állna a zsarolás fogalmától. Az RMDSZ annyi jószolgálatot tett 1996 novemberétől az országnak, hogy már nagyon is ideje volt beváltani egy kötegnyi ígéretet. Például: még el is kerüli az olyan forróbb helyeket, ahol nehéz lenne elhallgatni bizonyos sérelmeket. Például azt, hogy Gheorghe Funar jelenleg a kolozsvári magyarok kérvényét várja a kétnyelvűség bevezetésére, addig nem hajlandó alkalmazni a kormányhatározatot. És még most sem szólnak rá.
Ennek – és sok másnak – elnézéséért még borravaló is kijárna.