Bocsánatkérés
Szabadság, 1997. május 23., IX. évfolyam, 115. szám
Amikor Adrian Severin bocsánatot kért a németektől a deportálásokért, a szolgálatos antiszemiták és antiárják felhördültek, hogy jelenlegi külügyminiszterünk az első zsidó a világon, aki ekkora engedményre képes ősi ellenségével szemben.
Jó vicc, ugye? Természetesen senkinek sem javalljuk, hogy Severin családfáján kutasson. A Nagyrománia Párt listájának nincs hitele. Különben is, teljesen mellékes annak a nemzetisége vagy származása, akiben van annyi jóérzés, hogy bocsánatot kérjen etnikai tisztogatási műveletekért... Vagy nem így mondta? Mindegy, a lényegen nem változtat. Amiért Severin bocsánatot kért, az olyan eredményes akció része volt, hogy ma már alig lehet német szót hallani Romániában.
Milyen jó lenne, ha a Földvárra és a Bărăganba elhurcolt magyarokért is egyszer valaki bocsánatot kérne, egyszersmind felhívással fordulna a Romániából kivándorolt magyarokhoz, hogy térjenek vissza otthonaikba, más vidékekről származó telepesekkel benépesített falvakba, történelmi városnegyedek lebontott házaiba. Igaz, egy ilyen felhívás nagyobb kockázattal járna, mint a németek visszacsalogatása. Nincs kizárva, hogy szélesebb körű meghallgatásra találna. És akkor hogyan állítanának vissza annyi magyar háztartást és gazdaságot?
Gondolhatnánk, hogy egyszer talán, ha Magyarország akkora gazdasági erőt képviselne, amilyennel most Németország rendelkezik, majd kijár nekünk is a bocsánatkérés – némi NATO-integrálódási támogatás, esetleg visszatelepülési segély reményében. De ebben sem lehetünk biztosak. Nem mindig működik a diplomáciai és anyagi érdekeltség elve. Lám itt van Csehország esete. Semmibe sem kerülne neki, sőt, valamit biztosan nyerne, ha megkövetné a második világháború után kollektív bűnösként kitelepített 3,5 millió németet. Hiába olyan viszonylag magas az életszínvonal, hiába gyártanak most Volkswageneket a Skoda-gyárban, a németek nem költöznének vissza. De nem és nem; a cseh politikusok továbbra is inkább haragszanak az egykori társbérlő németekre, mint az egykori társtulajdonos szlovákságra, pedig az önzetlenül és sokkal nagyobb odaadással csatlakozott Hitlerhez.
A földkerekség minden pontján valakik bocsánatot kérhetnének valakiktől, anélkül, hogy ennek bármilyen hátrányos következménye volna. Göncz Árpád is megkérhetné Funart, ne haragudjon már olyan nagyon 1100 évvel ezelőtt élt druszájára, amiért elfoglalta azt a területet, amiről 1000 évvel később kiderült, hogy olyanok jegyezték be a telekkönyvi hivatalba, akik még napjainkban sem használják általánosan a telekkönyvet. Ettől a pardontól nem változna meg a történelem.
És visszamehetnénk egészen a kezdetek kezdetéig: Ádám is bocsánatot kérhetne Évától, mert lökdösődött. Persze, az sem változtatna helyzetünkön, megtörtént, itt vagyunk. Csak esetleg udvariasabbak lennénk egymáshoz.
Jó vicc, ugye? Természetesen senkinek sem javalljuk, hogy Severin családfáján kutasson. A Nagyrománia Párt listájának nincs hitele. Különben is, teljesen mellékes annak a nemzetisége vagy származása, akiben van annyi jóérzés, hogy bocsánatot kérjen etnikai tisztogatási műveletekért... Vagy nem így mondta? Mindegy, a lényegen nem változtat. Amiért Severin bocsánatot kért, az olyan eredményes akció része volt, hogy ma már alig lehet német szót hallani Romániában.
Milyen jó lenne, ha a Földvárra és a Bărăganba elhurcolt magyarokért is egyszer valaki bocsánatot kérne, egyszersmind felhívással fordulna a Romániából kivándorolt magyarokhoz, hogy térjenek vissza otthonaikba, más vidékekről származó telepesekkel benépesített falvakba, történelmi városnegyedek lebontott házaiba. Igaz, egy ilyen felhívás nagyobb kockázattal járna, mint a németek visszacsalogatása. Nincs kizárva, hogy szélesebb körű meghallgatásra találna. És akkor hogyan állítanának vissza annyi magyar háztartást és gazdaságot?
Gondolhatnánk, hogy egyszer talán, ha Magyarország akkora gazdasági erőt képviselne, amilyennel most Németország rendelkezik, majd kijár nekünk is a bocsánatkérés – némi NATO-integrálódási támogatás, esetleg visszatelepülési segély reményében. De ebben sem lehetünk biztosak. Nem mindig működik a diplomáciai és anyagi érdekeltség elve. Lám itt van Csehország esete. Semmibe sem kerülne neki, sőt, valamit biztosan nyerne, ha megkövetné a második világháború után kollektív bűnösként kitelepített 3,5 millió németet. Hiába olyan viszonylag magas az életszínvonal, hiába gyártanak most Volkswageneket a Skoda-gyárban, a németek nem költöznének vissza. De nem és nem; a cseh politikusok továbbra is inkább haragszanak az egykori társbérlő németekre, mint az egykori társtulajdonos szlovákságra, pedig az önzetlenül és sokkal nagyobb odaadással csatlakozott Hitlerhez.
A földkerekség minden pontján valakik bocsánatot kérhetnének valakiktől, anélkül, hogy ennek bármilyen hátrányos következménye volna. Göncz Árpád is megkérhetné Funart, ne haragudjon már olyan nagyon 1100 évvel ezelőtt élt druszájára, amiért elfoglalta azt a területet, amiről 1000 évvel később kiderült, hogy olyanok jegyezték be a telekkönyvi hivatalba, akik még napjainkban sem használják általánosan a telekkönyvet. Ettől a pardontól nem változna meg a történelem.
És visszamehetnénk egészen a kezdetek kezdetéig: Ádám is bocsánatot kérhetne Évától, mert lökdösődött. Persze, az sem változtatna helyzetünkön, megtörtént, itt vagyunk. Csak esetleg udvariasabbak lennénk egymáshoz.