Élősövény az autópályán
Szabadság, 1997. március 6., IX. évfolyam, 53. szám
Tej-, tojás-, kora tavaszi vadvirágárusok és más közfogyasztási javak alkalmi forgalmazói, valamint álcázatlan koldusok alkotnak sorfalat a Bukarest-Piteşti autópálya bizonyos szakaszain. A hóvirágárusok az egykori mezővédő erdősávok közelében tanyáznak, tojást ott kínálnak, ahol nagyüzemi baromfifarm teszi sűrűbbé a környék levegőjét, tejet pedig ott, ahol valamely állami mezőgazdasági vállalat pénz hiányában terményben fizeti dolgozóit. Vagy még úgy sem, de a szocializmusban nevelt agrármunkás a részesművelés szakértője: egyszerűen ellopja a termék egy-, két- vagy háromharmadát.
A jelenségben újszerű és ezért különösképpen aggasztó annak mérete és a szereplők arckifejezése. A sorfalat nagyon sokan alkotják, és nem viháncoló gyerekek, akik éppen rágógumira vágynak. Szomorú arcú felnőttek, az autópályától távol eső falvak lakói így próbálják az Európába elrugaszkodott árakhoz igazítani a nepáli szintre visszaesett jövedelmüket. Jellemző a vevőkör viselkedése is. Az autópályán már alig látni szerényebb, vagy ütött-kopott öreg autót; akinek nincs pénze csillogó luxuskocsira, annak benzinre sem futja, így inkább otthon ücsörög, és nem befolyásolja a fizetésképtelen keresletet az autópálya élősövénnyel behatárolt piacgazdaságában. Az óránkénti 150 kilométeres sebességet meghaladó újgazdagék pedig szenvtelenül hajtanak tovább: nem hülyék fékezni ebben a tempóban néhány szál hóvirágért, vagy alkalmi tojásvásárlásért. Pláne, ha észreveszik az alkonyi szélben kékre fázott arcok éhes szempárjainak villanását.
A jelenségben újszerű és ezért különösképpen aggasztó annak mérete és a szereplők arckifejezése. A sorfalat nagyon sokan alkotják, és nem viháncoló gyerekek, akik éppen rágógumira vágynak. Szomorú arcú felnőttek, az autópályától távol eső falvak lakói így próbálják az Európába elrugaszkodott árakhoz igazítani a nepáli szintre visszaesett jövedelmüket. Jellemző a vevőkör viselkedése is. Az autópályán már alig látni szerényebb, vagy ütött-kopott öreg autót; akinek nincs pénze csillogó luxuskocsira, annak benzinre sem futja, így inkább otthon ücsörög, és nem befolyásolja a fizetésképtelen keresletet az autópálya élősövénnyel behatárolt piacgazdaságában. Az óránkénti 150 kilométeres sebességet meghaladó újgazdagék pedig szenvtelenül hajtanak tovább: nem hülyék fékezni ebben a tempóban néhány szál hóvirágért, vagy alkalmi tojásvásárlásért. Pláne, ha észreveszik az alkonyi szélben kékre fázott arcok éhes szempárjainak villanását.