Miért nem követelnek osztrák egyetemet a mócok?
Szabadság, 1997. február 7., IX. évfolyam, 30. szám
Válaszában (Óvó bácsik álma és a valóság, Szabadság, 1997. február 6.) Magyari Nándor László jórészt azzal foglalkozott, hogy kifejezte utálatát legtöbb „szövegelésem” iránt, „mellyel” szinte naponta, úgymond, elöntöm a Szabadság olvasóit, csak ezután tért rá felmérésének magyarázatára. Szakmai tevékenységem „mélyreható elemzése” feljogosít arra, hogy én is kimondjam a Magyari tanár úrról formálódó véleményemet, amely tovább mélyült, miután belenéztem eredeti, stilizálatlan kéziratába. Amíg egyetemi tanáraink között olyanok vannak, mint ő, unokámnak titokban azt fogom tanácsolni, hogy Iaşi-ban vagy Krajován folytassa egyetemi tanulmányait. Inkább tanuljon jól románul, mint magyarul – helytelenül és modortalanul. De azt sohasem fogom „tudományosan” bizonygatni, hogy nincs szükség Bolyai Egyetemre. Hátha az unokám unokájának már jobb magyar szociológiatanára lehet.
*
A közvélemény-kutatásra szakosodó alapítványok osztódással szaporodnak. Maholnap felmérik, hogy a romániai magyarság jelentős részének nincs szüksége autonómiára, érdekvédelmi szervezetre, parlamenti képviseletre, sőt kifejezetten élveznénk, ha girlandos városunkat újra csak Cluj-Napocának nevezhetnénk írásban és élőszóban. Az ilyen meggondolatlan (?) kutatások ellen nincs társadalmi védelem (vagy nem találtuk fel). De a többségi nemzetnek sincs felmérésvédelme, és azt mégsem árasztják el öncsonkító véleménykimutatásokkal. Vajon miért?
Példázat:
A tavalyi választási kampányévben a mócvidéken a lakosok felvetették, hogy ha nem biztosítanak nekik olyan jogokat, mint az osztrák-magyar monarchiában, hát jöjjenek vissza a sógorok, mert az ők idejében nyugodtan vágták a fát, nem lopva – tanú erre a szájhagyomány. Namármost, ha a többségi nemzet felmérésmániában szenvedő alapítványokkal volna tele, azóta ennek a véleménynek az elterjedtségét öt tizedes pontossággal ismernék a szociológusok is, nemcsak a hírszerzők. De az amatőr népszavazás eredményét nem kötnék a nyilvánosság orrára! Mert a román nemzetben működik a létfenntartási ösztön.
Uraim, hát miért élünk együtt megannyi évszázada, ha nem tanulunk egymástól?!
*
A közvélemény-kutatásra szakosodó alapítványok osztódással szaporodnak. Maholnap felmérik, hogy a romániai magyarság jelentős részének nincs szüksége autonómiára, érdekvédelmi szervezetre, parlamenti képviseletre, sőt kifejezetten élveznénk, ha girlandos városunkat újra csak Cluj-Napocának nevezhetnénk írásban és élőszóban. Az ilyen meggondolatlan (?) kutatások ellen nincs társadalmi védelem (vagy nem találtuk fel). De a többségi nemzetnek sincs felmérésvédelme, és azt mégsem árasztják el öncsonkító véleménykimutatásokkal. Vajon miért?
Példázat:
A tavalyi választási kampányévben a mócvidéken a lakosok felvetették, hogy ha nem biztosítanak nekik olyan jogokat, mint az osztrák-magyar monarchiában, hát jöjjenek vissza a sógorok, mert az ők idejében nyugodtan vágták a fát, nem lopva – tanú erre a szájhagyomány. Namármost, ha a többségi nemzet felmérésmániában szenvedő alapítványokkal volna tele, azóta ennek a véleménynek az elterjedtségét öt tizedes pontossággal ismernék a szociológusok is, nemcsak a hírszerzők. De az amatőr népszavazás eredményét nem kötnék a nyilvánosság orrára! Mert a román nemzetben működik a létfenntartási ösztön.
Uraim, hát miért élünk együtt megannyi évszázada, ha nem tanulunk egymástól?!