Nits Árpád

Tőkés László: „Mindig a belső változások híve voltam”
– A kormányba lépéssel a kocka véglegesen el van-e vetve, avagy még mindig elképzelhető másfajta hatalmi pozíció a magyarság érdekvédelmi szervezete számára?
– Azzal, hogy beléptünk a kormányba, annyira elköteleztük magunkat egy irányba, hogy erkölcsi és politikai veszteség nélkül kilépni, vagy ezen a státuson változtatni nem lehet. Ezt a táncot végig kell járni, de én nem tartom rossz táncrendnek. Félreértésből, vagy szándékos csúsztatásból származnak azok a vélemények, amelyek engem a kormányban való részvétel esküdt ellenzőjének tüntettek fel, példának okáért a bukaresti SZKT után, amikor úgy próbálták beállítani, hogy az én indítványommal szemben három ellenszavazat és két tartózkodás mellett döntötték el a kormányba lépést. Valójában az SZKT novemberi bukaresti zárt ülésén szavazásra sem bocsátották az indítványomat, az nem kapott nyilvánosságot, és ebből származik a félreértés. Azt javasoltam, hogy fogalmazzuk meg elvárásainkat a kormányba lépéssel kapcsolatban. Még csak azt sem mondtam, hogy ezektől tegyük függővé a belépésünket. Már akkor, Bukarestben, befejezett ténynek tekintettem a részvételt. Azt mondtam, hogy legalább elvárásainkat fogalmazzuk meg, hogy egyáltalán legyen viszonyítási alapunk a későbbiekben a kormányzási részvétel értékelésében. Tehát ez a valóság; magam is elvben elfogadtam a kormányba lépést, de nem feltétel nélkül. Más reális alternatívának láttam, míg kész helyzet elé nem állítottak, a parlamenti pártkoalíciót a kormányzó partnerekkel. Katalóniából jöttem, a Katalán Nemzeti Párt most éppen ebben a státusban van, parlamenti szövetségese a kormánytényezőknek. A megelőző törvényhozó ciklusban a Katalán Nemzeti Párt a kormánykoalíció része volt, most azonban megelégedett a kormányt támogató parlamenti koalícióban való részvétellel.
– Kellemetlen tapasztalatai miatt?
– Igen. A kormánykoalíciós ígéretek és elvárások nem teljesültek, és ezért vonult vissza egy laza parlamenti szövetségbe. De hangsúlyozom, a mi esetünkben a kormányba lépés ügye a bukaresti SZKT idején már el volt dőlve. Emiatt azzal vádoltam az RMDSZ elnökválasztási kampányát, hogy olyan kész helyzetet teremtett, amelyben nem maradt választási lehetőségünk. Erre mondtam, hogy belesodródtunk a kormányba.
– Hogyan értékeli a Ciorbea-kormány első heteit globális szempontokból és magyar érdekvédelmi vonatkozásban?
– Mérsékelt optimizmussal figyelem az új kormány országlásának első időszakát, megnyerőnek tartom a miniszterelnök személyiségét, a stílusváltást balkániasan furfangos elődjével szemben. Talán a leginkább Stolojanhoz hasonlítható, akiben értékelhető volt az alapvető korrektség. Erdélyieknek, magyaroknak és románoknak egyaránt egy ilyen miniszterelnöki, ilyen vezetői stílus a megfelelő. Az eddigi tapasztalatok alapján hiteleseknek érzem a választási kampányban és a kormányalakításkor meghirdetett változtatási törekvéseket, azonban érthetetlennek tartom Măgureanu megtartását funkciójában. Míg a mostani ellenzék politikai tisztogatással vádolja a kormányt, éppenséggel túl lassúnak érzem a személyi változásokat, amelyekkel eltávolítják a döntéshozásból a régi rendszer embereit. Nem látok bele, hogy milyen mélységig szándékoznak felújítani a közigazgatást, de azt tudom, hogy a nagyváradi táblabíróságnál, ahova egyházmegyénk peres ügyei kerülnek, még nincs személyi változás. Vagy még a megyei főtanfelügyelőt sem váltották le. Reméljük, hogy ezekre sor kerül. A korrupcióellenes hadjárat meggyőzőnek tűnik, viszont legalább annyira hihetetlennek is, ugyanis olyan összefonódások vannak a társadalmi-politikai élet és a korrupció között, hogy képtelenségnek tartom a gazdasági maffia teljes felgöngyölítését. A kormányt egy titkos kompromisszumtól féltem leginkább, amely kényszerűségből születhet. Rendkívül káros volna, és hosszú távon felőrölné a kormányt. És nem tudom elképzelni, hogyan lehet a belügyet vagy a katonaságot gyökeres változtatások, leváltások nélkül átalakítani, márpedig azzal a belüggyel, azzal a katonasággal, azzal az adminisztrációval együtt élni és dolgozni, amelyiket ez a kormánykoalíció örökölt, szinte lehetetlen. És szinte lehetetlen azzal a személyi állománnyal változtatásokat véghezvinni. A magyarság szempontjából pedig – még nem kiabálnám el... Nem kételkedem Constantinescu elnök és a politikai elit egy része őszinteségében, azonban a jó szándéknál sokkal erőteljesebb annak a valóságnak a hatása, amely ennek az egész politikának a közege, és amely meghatározza magyarságunk társadalmi életterét. A parasztpárt és a Demokrata Párt barátsága iránt nem táplálok illúziókat. Az új román hatalom sem hajlandó a szakításra a 75 éves nemzetiségi politikával, ez a kormány is szilárdan ragaszkodik az alkotmány első szakaszához, a nemzetállami ideológiához. Márpedig amíg ebben a tekintetben nem történik változás, addig csupán arra számíthatunk, ami eddig is volt: kisebbségi történelmünk során ciklikusan bekövetkeztek enyhülések, de ezektől alapjában véve a magyarság helyzete nem változott. Óva intem az RMDSZ-t nemcsak a sajtón keresztül, hanem tiszteletbeli elnökként különböző felszólalásaimban is, hogy hiú reményeket ne gerjesszen a magyar közösségben. A napokban olvastam Haraszti Miklós volt magyarországi képviselő lelkendező szövegét egy amerikai lapban a román-magyar megbékélésről. Korai volna még a medve bőrére inni, ezzel csak elaltatnánk a világ lelkiismeretét. Az alapvető valóság mégiscsak az, hogy pusztul a magyarság, és távol állunk még attól is, amiben az elmúlt 75 év legjobb időszakaiban részesültünk, például a Ceaușescu-féle tanügyi törvény szintjétől, vagy a kolozsvári magyar konzulátustól, vagy a Groza idején átmenetileg biztosított állapotoktól.
– A mostani enyhülés egybeesik az európai intézményekhez való közeledéssel, ez nem változtat a képleten?
– A képlet ugyanaz. A 75 év alatt többször megismétlődött a világ megtévesztése, és miután a többségi hatalom bebiztosította nemzetközi pozícióit, szabad lett a vásár, a belpolitika az ígéretekkel merőben ellentétes irányban haladt. Arra volna szükség, hogy az új román kormány, a mai román demokrácia szakítson ezzel a beidegződött politikai gyakorlattal, és miután júniusban, Amszterdamban döntenek integrációs ügyekben, Románia továbbra is tartsa magát ígéreteihez, a román kormány továbbra is tartsa érvényesnek az RMDSZ-szel, koalíciós partnerével szemben tett vállalásait. Félő azonban, hogy ez a júniusi határidő sok szempontból konjunkturális meghatározója a mai politikai enyhülésnek, és miután bebiztosítva látja magát a román kormány, vagy pedig már nincs mit veszítenie, akkor nem lesz olyan gáláns, európai és nagylelkű.
– A miniszterelnökön kívül kit tart rokonszenvesnek a mostani kormányból?
– Nem ismerem közelebbről a kabinet tagjait. Természetesen, ami bennünket leginkább érint, az a külpolitika. A külügyminiszternek a személye mindenképpen megnyerő, és úgy tűnik, hogy szakmai és emberi kvalitásai alapján is rátermett. Birtalan Ákos is föltétlenül a legjobbak közé tartozik, valóban a kormány által meghirdetett változások embere. A többiről nem mernék véleményt mondani. Most, amikor a hatalomátvétellel járó szükségszerű óvatosság köztes mezőin folyik a tapogatózás, nagyon nehéz értékítéletet megfogalmazni. A külügyminiszter egy exponált területnek a képviselője, róla könnyebb volt képet alkotni, Birtalan Ákos is előnyösen bemutatkozott, viszont nem tudom, hogy abban a belügyben, amelyben a leginkább tovább élt a múlt rendszer, hiszen a belügy a rendszer oszlopa és tükre is, kirakata is, nos a belügyminiszternek rendkívül nehéz dolga lesz, az első határozott fellépéséből nem lehet megjósolni, mennyire lehet sikeres.
– Hogyan értékeli az RMDSZ erőforrásait, tekintettel arra, hogy a történelemben páratlan teljesítményre vállalkozott, rövid idő alatt száznál több politikust és szakértőt jelölt kormányhivatalokba, viszont az utolsó felvonásig elnyújtotta a számára kijelölt tisztségek betöltését?
– Az RMDSZ összeszedte minden erejét, félő, hogy azt is mondhatjuk, hogy összeszedte rendelkezésére álló maradék erőit. Ez az erőpróba jól mutatja, hogy mennyire meggyűlne a gondunk a háromszintű autonómia-struktúra életbe léptetése esetén. Kiviláglik, hogy mennyire hiányos szociológiai képlettel rendelkezik a romániai magyarság. Valósággal megünnepeljük, hogy ha akad még egy-egy legény a gáton, egy-egy jogász vagy más szakember. Beérett a múlt évtizedek termése. A numerus clausus, a kivándorlás érezteti súlyos következményeit a magyar kistársadalomban. Mindazonáltal dicséretes teljesítmény, hogy embereket tudunk találni, másfelől sajnálatos, hogy éppen a szövetség önkormányzati jellegű szerveinek emberanyagát szívta el a kormányalakítás, és ezáltal szükségszerűen megkettőződik a teher a kormányhivatalban lévők vállán, ha a régi munkájukat is végzik, másrészt pedig legyengülhetnek az RMDSZ-szervezetek és az önkormányzati tagszervezetek. Mindenképpen a pártosodás irányában történt elmozdulás a kormányban való részvétellel, és jogos a kérdésfelvetés, hogy merre tovább, RMDSZ. Ami a kormányhivatalok betöltésében megmutatkozó késedelmet illeti: nagyon kíváncsi volnék az egyezkedések műhelytitkaira, amelyekről tiszteletbeli elnökként keveset tudok. Feltételezem, hogy a kulisszák mögött érdekes megbeszélések folytak. Kötő József, vagy Szőcs Géza esete csupán felvillantja ezek jellegét.
– Hogyan értékeli az RMDSZ nemzetközi mozgásterét kormányzati tényezőként? Annak milyen kihatása lehet a szomszédos országokban tevékenykedő magyar szervezetekre?
– Elvi probléma: nem vezet-e szerepzavarhoz, ha egy elnyomott kisebbség hatalmi tényezővé válik? Kerülhet-e Tiborc Bánk bán szerepébe? Ilyen szociálpszichológiai mélylélektana is van a dolognak, és azt érzékelem a magyarság lépten-nyomon megnyilvánuló lelkendezésében és büszkeségében, hogy a kormányzati részvétel sugallta új szerep elbódítja, és a pünkösdi királyság pszichózisához hasonló örömet kelt benne. Most konkrétan rátérve a kérdésre: rendkívül nehéz úgy harcolni nemzetiségi, etnikai emancipációért a nemzetközi politikai küzdőtéren, hogy közben a hatalom részeseiként természetszerűen feledtetjük jogfosztott mivoltunkat. Márpedig, ha messzemenően is jóindulatú az új román kormány, akkor is jó ideig kétarcú marad a helyzetünk. Nagy hiba lenne, ha továbbra is elnyomott kisebbségként sopánkodnánk, de az is végzetes hiba volna, ha a hatalom részeseként ágálnánk, és megtévesztenénk nem csupán a világot, hanem önmagunkat is. Az újgazdagokra jellemző, hogy túl akarnak tenni a gazdagokon. Ne akarjunk gazdagabbaknak és szerencsésebbeknek mutatkozni más kisebbségi közösségeknél.
– Ennek a kormánykoalíciónak milyen jövőt jósol? Ön szerint a legközelebbi hatalmi mérkőzés idején milyen oldalon lesz az RMDSZ?
– Mivel a jelenlegi kormány politikájának nincs alternatívája Európában, azt hiszem, a Ciorbea-kormány kitölti szolgálati idejét. Tulajdonképpen nincs ellenzéke. A nacionalizmus, a kommunizmus újjáéledésének a többi balkáni államban bekövetkezett fejlemények sem kedveznek. A kérdés második részére vonatkozóan: az RMDSZ sorsát nem tartom azonosnak a koalíciójéval, a koalíció nem jelent az RMDSZ számára politikai életbiztosítást. Adott esetben minden további nélkül feláldozná szövetségünket, ha ez volna az a ballaszt, amelytől Jónás hajójának szabadulnia kellene, és erre már van példa, a Demokrata Konvenció egyszer már kitett a hajójából. Ha pedig ilyesmi nem következik be, akkor azt a kérdést, hogy az RMDSZ a kereszténydemokrácia, avagy a szociáldemokrácia oldalán fog-e állni, nagymértékben a magyarországi politikai viszonyok alakulása dönti el. Az RMDSZ a magyar kormány befolyása alá került, háttérbe szorult a megelőző jobboldali kormányt alkotó pártok hatása.
– Az Operatív Tanácsban határozat született az RMDSZ kormányzati tevékenységének havi elemzésére egy külön testületben. Hogyan vélekedik ennek szükségességéről?
– Bebiztosító jellegű javaslata volt a szövetségi elnöknek, főleg azért, hogy a kormányba lépés módját illetően komoly bírálatok érték a csúcsvezetőséget, például részemről is. És azt hiszem, hogy ez a minimum, amit a szövetségi elnök megtehet, hogy valóságosan vagy látszólagosan erősíti a szövetségi ellenőrzést a kormányhivatalnokok fölött. Kérdés, hogy ebből mennyi valósul meg. A megelőző időszakban parlamenti tagjaink is kicsúsztak az RMDSZ ellenőrzése alól, és a Szövetségi Képviselők Tanácsa idővel elvesztette súlyát az RMDSZ politikájának alakításában. Ezt kifogásoltam többször, hogy az SZKT eldöntött helyzeteket hagy jóvá, vagy legitimál. Persze, ez nemcsak vezetési probléma, hanem az SZKT gyengesége is.
– Hogyan értékeli azt a nézetet, hogy kormányzati kudarc esetén az RMDSZ szerepét egy újonnan megalakuló érdekvédelmi szervezetnek kell átvennie?
– Mindig a belső változások híve voltam, ezért is vagyok hűséges az egyházamhoz is. Nem a Papp László egyházát láttam benne 1989 előtt, hanem Krisztus egyházát és a mi református egyházunkat. Az RMDSZ-en belül kell megoldást találni, képtelenségnek tartom a kivonulást önmagunkból, és az RMDSZ jól-rosszul, többé vagy kevésbé, de mégiscsak képviseleti alapon egyesíti romániai magyarságunkat. Nagyon nagy baj kell hogy legyen, amikor az RMDSZ-t el kellene hagyni.
– Az RMDSZ-ben van-e jelentős ellenzéke a kormányba lépés módozatának?- Egysíkú a kérdésfelvetés. Szerintem a kormányba lépésnek a politikai elit körében nincs nagy ellenzéke, viszont az RMDSZ politikai gyakorlatának már nagyobb. Véleményem szerint nagyfokú manipulációs játék folyik az RMDSZ-ben, amelynek még a legjobbak köréből is többen áldozatául estek. Vagy eltájolódtak. Arról nem is beszélve, hogy választóink manipulálása is sajnálatos valósággá vált, különösképpen az elnökválasztási kampány keretében.
– A belső választások változtathatnának a helyzeten?
– Azokat már túlságosan behatárolták a jelenlegi politikai erőviszonyok. Az RMDSZ-ben autoriter vezetési mód uralkodott el, amely nem kedvez a pártatlan és demokratikus választásoknak. Paradoxális dolog, hogy miközben az ország változások korát éli, az RMDSZ-ben nem várhatók rövid távon komoly politikai változások.