Szakértősiratás
Szabadság, 1997. január 28., IX. évfolyam, 21. szám
Telesírják Európát a volt kormánypártosok, hogy politikai tisztogatás folyik Romániában. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, el kell ismernünk: Európa nem fog hatalmasat tévedni, ha megengedi, hogy a vállára borulva panaszkodjon Adrian Năstase, az óriásbébi. A helyzet tényleg az, hogy számolatlanul pakolják ki langyos kuckóikból az RTDP-seket, RNEP-eseket, NRP-seket és SZMP-seket – az utóbbiak közül persze csak azokat, akiket kormányzása utolsó hónapjaiban hírmondónak hivatalban hagyott Iliescu pártja.
Éppen ez lenne az első bökkenő, ami fölött el kellene gondolkoznia Európának: a vörös négyszög felbomlásakor is elindult a politikai tisztogatás gépezete. A leglátványosabb az egységpártos miniszterek kiebrudalása volt. Vagy gyorsan átiratkoztak társadalmi demokratáknak, vagy alacsonyan repültek, szolgaszemélyzettel együtt, de akkor nem volt ekkora tiltakozás.
Persze, mert családban osztották le a kártyákat. Balosok mentek, balosok jöttek, és úgy intézték a váltást, hogy egymásnak ne okozzanak nyolc napon túl gyógyuló lelki fájdalmat. Veszett egy köztisztség, de megmaradt néhány igazgatótanácsi állás és több tekintélyes részvényköteg olyan különös fantomvállalatoknál, amelyek „technikai munkanélkülieket” alkalmaznak éhbérért, viszont „tisztességes” osztalékot biztosítottak „jogos” tulajdonosaiknak.
Most balosok mennek és – mások jönnek (egyelőre maradjunk ennyiben, amíg jobban megismerjük az újoncokat). A változás elevenbe vág. Érthető a balosok félelme, pontosabban: rettegése. És mivel jól tudják, hogy amit nem képes elintézni a miniszter, abban a portás illetékes, hát megpróbálnak belekapaszkodni a hatalom alsóbb régióiba, az úgynevezett szakértői szintekbe. Adrian Năstase azt igyekszik bizonyítani az Európa Tanácsban, hogy drága jó szakembereket is kipurifikálnak ezek a parasztpárti, liberális és szocdem, valamint pláne udémérés kormánykoalíciósok az államapparátusból, és ebben pusztán politikai megfontolások, főleg bosszúvágy vezérli őket.
A román küldöttségben szintén részt vevő Radu Vasile parasztpárti vezér ezzel ellentétben arról próbálja meggyőzni az Európa Tanács tagjait, hogy az Iliescu pártja által siratott szakértőkért nem olyan nagy kár, ha alacsonyabb szinteken próbálják kamatoztatni tudásukat. Irigylésre méltóan könnyű a dolga. Sajnos! Mert elég rámutatnia az országra, és Európának nem marad más hátra, mint a hümmögés: valóban, a hét év alatt jelentéktelen mértékű szakértelmet tanúsítottak ezek a szakértők.
Ezen túlmenően Radu Vasile arra is figyelmeztetheti Európát, hogy az Iliescu-korszak szakértőinek rossz hatásfokát korántsem csak a tudáshiány magyarázza. Megvan azoknak a magukhoz való eszük – még túl sok is. Itt van például a nagy rejtély, a Caritas. Hogyan tudott elhatalmasodni az országon, majd úgy lecsengeni, hogy annak egyetlen nagymenő sem látta kárát, és még a kolozsvári polgármestert, vagy Tatulici-ot, politikai, illetve reklámtámaszát sem vonta kérdőre senki? (Bezzeg Albániában még a külügyminisztert is elővette a felháborodott nép, de ott robbanós kukoricafajtát termesztenek.) Most Emil Constantinescu utalásából is tudjuk, hogy a Caritasból az igazságszolgáltatás „szakértői szintű” vezetői is megszedték magukat. Meg ők is kaptak olcsó bankhitelt, hogy legyen pénzük, amiből magas kamatra kölcsönt folyósítsanak más bankoknak, vagy a bürokrácia csökkentése érdekében ugyanazoknak a pénzintézeteknek, amelyektől az olcsó hitelt kapták.
Ha éles eszüket az ország felvirágoztatásának szolgálatába állították volna, körülbelül most hagynánk el Amerikát az anyagi életszínvonal terén. Mivel azonban még Albániának sem nagyon merjük megmutatni hátuljunkat, mert lyukas az öltözékünk, Radu Vasile érveit támasztjuk alá, és a legkevésbé sem szurkolunk Adrian Năstase szakértőmentő sirámainak.
Éppen ez lenne az első bökkenő, ami fölött el kellene gondolkoznia Európának: a vörös négyszög felbomlásakor is elindult a politikai tisztogatás gépezete. A leglátványosabb az egységpártos miniszterek kiebrudalása volt. Vagy gyorsan átiratkoztak társadalmi demokratáknak, vagy alacsonyan repültek, szolgaszemélyzettel együtt, de akkor nem volt ekkora tiltakozás.
Persze, mert családban osztották le a kártyákat. Balosok mentek, balosok jöttek, és úgy intézték a váltást, hogy egymásnak ne okozzanak nyolc napon túl gyógyuló lelki fájdalmat. Veszett egy köztisztség, de megmaradt néhány igazgatótanácsi állás és több tekintélyes részvényköteg olyan különös fantomvállalatoknál, amelyek „technikai munkanélkülieket” alkalmaznak éhbérért, viszont „tisztességes” osztalékot biztosítottak „jogos” tulajdonosaiknak.
Most balosok mennek és – mások jönnek (egyelőre maradjunk ennyiben, amíg jobban megismerjük az újoncokat). A változás elevenbe vág. Érthető a balosok félelme, pontosabban: rettegése. És mivel jól tudják, hogy amit nem képes elintézni a miniszter, abban a portás illetékes, hát megpróbálnak belekapaszkodni a hatalom alsóbb régióiba, az úgynevezett szakértői szintekbe. Adrian Năstase azt igyekszik bizonyítani az Európa Tanácsban, hogy drága jó szakembereket is kipurifikálnak ezek a parasztpárti, liberális és szocdem, valamint pláne udémérés kormánykoalíciósok az államapparátusból, és ebben pusztán politikai megfontolások, főleg bosszúvágy vezérli őket.
A román küldöttségben szintén részt vevő Radu Vasile parasztpárti vezér ezzel ellentétben arról próbálja meggyőzni az Európa Tanács tagjait, hogy az Iliescu pártja által siratott szakértőkért nem olyan nagy kár, ha alacsonyabb szinteken próbálják kamatoztatni tudásukat. Irigylésre méltóan könnyű a dolga. Sajnos! Mert elég rámutatnia az országra, és Európának nem marad más hátra, mint a hümmögés: valóban, a hét év alatt jelentéktelen mértékű szakértelmet tanúsítottak ezek a szakértők.
Ezen túlmenően Radu Vasile arra is figyelmeztetheti Európát, hogy az Iliescu-korszak szakértőinek rossz hatásfokát korántsem csak a tudáshiány magyarázza. Megvan azoknak a magukhoz való eszük – még túl sok is. Itt van például a nagy rejtély, a Caritas. Hogyan tudott elhatalmasodni az országon, majd úgy lecsengeni, hogy annak egyetlen nagymenő sem látta kárát, és még a kolozsvári polgármestert, vagy Tatulici-ot, politikai, illetve reklámtámaszát sem vonta kérdőre senki? (Bezzeg Albániában még a külügyminisztert is elővette a felháborodott nép, de ott robbanós kukoricafajtát termesztenek.) Most Emil Constantinescu utalásából is tudjuk, hogy a Caritasból az igazságszolgáltatás „szakértői szintű” vezetői is megszedték magukat. Meg ők is kaptak olcsó bankhitelt, hogy legyen pénzük, amiből magas kamatra kölcsönt folyósítsanak más bankoknak, vagy a bürokrácia csökkentése érdekében ugyanazoknak a pénzintézeteknek, amelyektől az olcsó hitelt kapták.
Ha éles eszüket az ország felvirágoztatásának szolgálatába állították volna, körülbelül most hagynánk el Amerikát az anyagi életszínvonal terén. Mivel azonban még Albániának sem nagyon merjük megmutatni hátuljunkat, mert lyukas az öltözékünk, Radu Vasile érveit támasztjuk alá, és a legkevésbé sem szurkolunk Adrian Năstase szakértőmentő sirámainak.