Az első munkakönyvi bejegyzéstől a nyugdíjig
Szabadság, 1997. január 15., IX. évfolyam, 10. szám
Cseresznyés Pál vállalkozásalapítási tervei
Cseresznyés Pál, az 1990. március 21-i marosvásárhelyi kiprovokált tömegverekedésért bűnbakként elítélt polgár számítgatásai szerint minden romániai magyarért másfél percet töltött a fogházban. Ez korántsem szemrehányás akar lenni, csupán jelzés a mozgásszabadságától megfosztott ember gondolatlabirintusáról.
A hatévnyi szenvedés során igyekezett felülemelkedni a terméketlen töprengés falain. Így jutott el az ötletig, hogy vállalkozást alapít, amelyben Nyárád menti magyar fiatalokat alkalmaz. A Cseresznyés megsegítésére létesült alapítványban összegyűlt tőke nem teszi milliárdossá, a milliomosság pedig itt semmit sem jelent az üzleti életben, de kft.-alapításhoz elegendő pénze van. Azt gyarapítja jelentősen a kanadaiak adománya, amelyet immár személyesen vehetett át. Legjobb belátása szerint hasznosíthatja. Hogyan? Melyek a tervei?
Elállt a lélegzetünk, amikor a szörnyetegeket megmutatta. Az egyik macskaszerű sárkány, ollószerű farokkal, a másik sárkányszerű krokodil, de szárnya is van.
– Ezek a mintapéldányok – ismertette a tényállást Cseresznyés Pál. – Az igazi termék sokkal nagyobb lesz, kutya-, vagy báránynagyságú. Alkatrészekből áll össze, külön készül minden testrész, de a végtermék olyan, mintha egy darabból öntenék. A darabok csapokkal illeszkednek egymásba, és ezután kerül rájuk a zománc.
– Kitől származik ez a... az ötlet?
– Egykori cellatársam művészember. Megmondanám, hogy hívják, de nem szeretném, ha elcsábítanák tőlem. Már külföldiek is érdeklődtek iránta. Meggyőztem, hogy maradjon velem, egyelőre teljes kovártélyt biztosítok neki, és már dolgozik. Egy ilyen prototípus elkészítése két és fél, három hónapig is elhúzódik.
– Őt miért ítélték el?
– Betörésért. Megmondom, ahogy van.
– Megbízik benne?
– Teljesen bízom benne. Két és fél évet húztunk le egymásmellett, most pedig együtt szabadultunk. Ő Szatmáron fejezte be a büntetését. Egyelőre Marosvásárhelyen bérelek egy lakást, ahova bevezethető az ipari áram gyalugépnek, körfűrésznek. Az igazi műhely majd Vármezőn lesz, Szováta közelében. Ott veszek a szülői ház mellett földet bővítéshez, építéshez, mert, ugye, kell raktárnak is hely. Ezeknek a szobroknak a kiégetését előbb Korondon végeztetjük el, aztán lesz saját kemencénk, és annak a maradék hőjére építek üvegházat.
– Mivel üzemeltetik majd az égetőkemencét?
– Villannyal.
– Valaki kiszámította-e, mennyibe kerül az anyag és az energia, és mennyiért árusíthatják ezeket az... a szobrokat?
– Hát...
– Az RMDSZ megyei szervezetének vezetői felajánlották az ingyenes tanácsadást: jogász, közgazdász, könyvelő (a beszélgetésen jelen lévő Zonda Attila elnök a mintapéldányokra utalva megjegyzi: hivatásos képzőművész is) segíti vállalkozásában. Ha elfogadja.
– Persze, hogy elfogadom.
– És ha a tanácsadók azt sugallják, hogy jobb volna más termékekkel kísérletezni, megfogadja-e?
– Nem is gondoltam, hogy csak egyetlen terméket gyártunk. A társam készít már egy másik prototípust, egy kazettát, amiben ékszert lehet tartani. Azt préselt rostlemezből gyártanánk, de szép, művészi finiszálással. Meg tervezgettük, hogy tágas előcsarnokokba gyártunk mozgatható szökőkutakat, villanykandallókat. Tudja, úgy képzeltem el, hogy a műhely hosszú távra létesül. Az a fiatal, akit most munkakönyvvel alkalmazok, érhesse meg a nyugdíjat a műhelyben. A jövedelemből juttatok a falunak is, hogy legyen fejlődés, legyen miért otthon maradnia a fiatalságnak. Még Marosvásárhelyre se vágyjon, mert ha beköltözik a városba, akkor már elvész szem elől. Elkallódik a közösség számára.
⁂
Beszélgetésünkkel párhuzamosan folyt az elszámolás. Az alapítvány gondnokainak jelenlétében Zonda Attila átadta a Cseresznyés segélyezésére, társadalmi beilleszkedésére összegyűlt összeget. Már ami megmaradt belőle, mert közben fizetni kellett a marosvásárhelyi lakás részleteit, Mihailă Cofariu életjáradékát, az édesanya támogatását, a fogházba juttatott csomagokat, a tévét stb. Ezután maga intézi a pénzügyeit – hangzott előző nap a határozott felkérés, hogy az alapítvány adjon át neki mindent. A kanadai adomány és az üzenet átadása után, hogy vállalkozásához tovább gyűjtenek a tengeren túl, de vigyázzon, nehogy kicsússzon a kezéből a pénz, Cseresznyés Pál sokkal megfontoltabban rendelkezett vagyonkájáról. A CEC-kötvények beváltását most már nem tartotta sürgősnek, megértette, hogy azokat magas kamat védi az inflációtól. Sőt, a kötvényeket ott akarta hagyni a székházban. A valutabeváltással sem siet, egyelőre lejből fedezi költségeit, és intézi a felszerelés beszerzését. Többször kifejezte köszönetét távoli jótevőinek, fogadkozva, hogy igyekszik jól sáfárkodni a pénzzel, elsősorban nem a maga hasznára. Úgy mondta, hogy ha fontossági sorrendet kellene felállítania, akkor számára első a közösség, második a család és csak harmadik a saját személye.
⁂
A Cseresznyés-vállalkozás első tervezett termékeinek megítélésében nem szorítkozhatunk esztétikai megfontolásokra. Lehet, hogy nem mese az üzlettárs külföldi meghívása. A világ újgazdagjainak udvarai tele vannak kerti törpékkel. Ha idehaza nem termelődne giccs, az annál nagyobb tömegben áramlana be külföldről. Ki tudja, hátha a Caritason, a Dacia Felix Bankon és egyéb hazai álszociális piacgazdasági kitalálmányon meggazdagodott emberek körében tetszésnek örvendenek a cellatárs alkotásai? Lehet, egyesek amint meglátják, azonnal betesznek valamelyik bankba egy köztéri szobormakettet, hogy három hónap múltán nyolc ilyen sárkányhibridet vihessenek haza.
Az edmontoni adomány közvetítőjeként a Szabadság kötelességének tekinti a vállalkozás első lépéseinek nyomonkövetését. Cseresznyés Pál szerint már áprilisban tanúi lehetünk a termelés beindításának, jelezhetjük a kanadai Edmontonba, hogyan gazdálkodik vagyonkájával. Ezzel kapcsolatban megfontolandó javaslatot tett Zonda Attila megyei elnök. A vállalkozáshoz a továbbiakban elsősorban felszerelésre volna szükség. Szívesen eleget tenne a megbízatásnak, ha az esetleges további adományok értékében az edmontoniak gépeket vásároltatnának Cseresznyés számára. Zonda tudja, hova kell fordulni, ahonnan olcsón beszerezhetők üzemképes bútorgyártó gépek – mert végül is arra kell irányítani a vállalkozást, amihez Cseresznyés ért: az asztalosság felé.
Cseresznyés Pál, az 1990. március 21-i marosvásárhelyi kiprovokált tömegverekedésért bűnbakként elítélt polgár számítgatásai szerint minden romániai magyarért másfél percet töltött a fogházban. Ez korántsem szemrehányás akar lenni, csupán jelzés a mozgásszabadságától megfosztott ember gondolatlabirintusáról.
A hatévnyi szenvedés során igyekezett felülemelkedni a terméketlen töprengés falain. Így jutott el az ötletig, hogy vállalkozást alapít, amelyben Nyárád menti magyar fiatalokat alkalmaz. A Cseresznyés megsegítésére létesült alapítványban összegyűlt tőke nem teszi milliárdossá, a milliomosság pedig itt semmit sem jelent az üzleti életben, de kft.-alapításhoz elegendő pénze van. Azt gyarapítja jelentősen a kanadaiak adománya, amelyet immár személyesen vehetett át. Legjobb belátása szerint hasznosíthatja. Hogyan? Melyek a tervei?
Elállt a lélegzetünk, amikor a szörnyetegeket megmutatta. Az egyik macskaszerű sárkány, ollószerű farokkal, a másik sárkányszerű krokodil, de szárnya is van.
– Ezek a mintapéldányok – ismertette a tényállást Cseresznyés Pál. – Az igazi termék sokkal nagyobb lesz, kutya-, vagy báránynagyságú. Alkatrészekből áll össze, külön készül minden testrész, de a végtermék olyan, mintha egy darabból öntenék. A darabok csapokkal illeszkednek egymásba, és ezután kerül rájuk a zománc.
– Kitől származik ez a... az ötlet?
– Egykori cellatársam művészember. Megmondanám, hogy hívják, de nem szeretném, ha elcsábítanák tőlem. Már külföldiek is érdeklődtek iránta. Meggyőztem, hogy maradjon velem, egyelőre teljes kovártélyt biztosítok neki, és már dolgozik. Egy ilyen prototípus elkészítése két és fél, három hónapig is elhúzódik.
– Őt miért ítélték el?
– Betörésért. Megmondom, ahogy van.
– Megbízik benne?
– Teljesen bízom benne. Két és fél évet húztunk le egymásmellett, most pedig együtt szabadultunk. Ő Szatmáron fejezte be a büntetését. Egyelőre Marosvásárhelyen bérelek egy lakást, ahova bevezethető az ipari áram gyalugépnek, körfűrésznek. Az igazi műhely majd Vármezőn lesz, Szováta közelében. Ott veszek a szülői ház mellett földet bővítéshez, építéshez, mert, ugye, kell raktárnak is hely. Ezeknek a szobroknak a kiégetését előbb Korondon végeztetjük el, aztán lesz saját kemencénk, és annak a maradék hőjére építek üvegházat.
– Mivel üzemeltetik majd az égetőkemencét?
– Villannyal.
– Valaki kiszámította-e, mennyibe kerül az anyag és az energia, és mennyiért árusíthatják ezeket az... a szobrokat?
– Hát...
– Az RMDSZ megyei szervezetének vezetői felajánlották az ingyenes tanácsadást: jogász, közgazdász, könyvelő (a beszélgetésen jelen lévő Zonda Attila elnök a mintapéldányokra utalva megjegyzi: hivatásos képzőművész is) segíti vállalkozásában. Ha elfogadja.
– Persze, hogy elfogadom.
– És ha a tanácsadók azt sugallják, hogy jobb volna más termékekkel kísérletezni, megfogadja-e?
– Nem is gondoltam, hogy csak egyetlen terméket gyártunk. A társam készít már egy másik prototípust, egy kazettát, amiben ékszert lehet tartani. Azt préselt rostlemezből gyártanánk, de szép, művészi finiszálással. Meg tervezgettük, hogy tágas előcsarnokokba gyártunk mozgatható szökőkutakat, villanykandallókat. Tudja, úgy képzeltem el, hogy a műhely hosszú távra létesül. Az a fiatal, akit most munkakönyvvel alkalmazok, érhesse meg a nyugdíjat a műhelyben. A jövedelemből juttatok a falunak is, hogy legyen fejlődés, legyen miért otthon maradnia a fiatalságnak. Még Marosvásárhelyre se vágyjon, mert ha beköltözik a városba, akkor már elvész szem elől. Elkallódik a közösség számára.
⁂
Beszélgetésünkkel párhuzamosan folyt az elszámolás. Az alapítvány gondnokainak jelenlétében Zonda Attila átadta a Cseresznyés segélyezésére, társadalmi beilleszkedésére összegyűlt összeget. Már ami megmaradt belőle, mert közben fizetni kellett a marosvásárhelyi lakás részleteit, Mihailă Cofariu életjáradékát, az édesanya támogatását, a fogházba juttatott csomagokat, a tévét stb. Ezután maga intézi a pénzügyeit – hangzott előző nap a határozott felkérés, hogy az alapítvány adjon át neki mindent. A kanadai adomány és az üzenet átadása után, hogy vállalkozásához tovább gyűjtenek a tengeren túl, de vigyázzon, nehogy kicsússzon a kezéből a pénz, Cseresznyés Pál sokkal megfontoltabban rendelkezett vagyonkájáról. A CEC-kötvények beváltását most már nem tartotta sürgősnek, megértette, hogy azokat magas kamat védi az inflációtól. Sőt, a kötvényeket ott akarta hagyni a székházban. A valutabeváltással sem siet, egyelőre lejből fedezi költségeit, és intézi a felszerelés beszerzését. Többször kifejezte köszönetét távoli jótevőinek, fogadkozva, hogy igyekszik jól sáfárkodni a pénzzel, elsősorban nem a maga hasznára. Úgy mondta, hogy ha fontossági sorrendet kellene felállítania, akkor számára első a közösség, második a család és csak harmadik a saját személye.
⁂
A Cseresznyés-vállalkozás első tervezett termékeinek megítélésében nem szorítkozhatunk esztétikai megfontolásokra. Lehet, hogy nem mese az üzlettárs külföldi meghívása. A világ újgazdagjainak udvarai tele vannak kerti törpékkel. Ha idehaza nem termelődne giccs, az annál nagyobb tömegben áramlana be külföldről. Ki tudja, hátha a Caritason, a Dacia Felix Bankon és egyéb hazai álszociális piacgazdasági kitalálmányon meggazdagodott emberek körében tetszésnek örvendenek a cellatárs alkotásai? Lehet, egyesek amint meglátják, azonnal betesznek valamelyik bankba egy köztéri szobormakettet, hogy három hónap múltán nyolc ilyen sárkányhibridet vihessenek haza.
Az edmontoni adomány közvetítőjeként a Szabadság kötelességének tekinti a vállalkozás első lépéseinek nyomonkövetését. Cseresznyés Pál szerint már áprilisban tanúi lehetünk a termelés beindításának, jelezhetjük a kanadai Edmontonba, hogyan gazdálkodik vagyonkájával. Ezzel kapcsolatban megfontolandó javaslatot tett Zonda Attila megyei elnök. A vállalkozáshoz a továbbiakban elsősorban felszerelésre volna szükség. Szívesen eleget tenne a megbízatásnak, ha az esetleges további adományok értékében az edmontoniak gépeket vásároltatnának Cseresznyés számára. Zonda tudja, hova kell fordulni, ahonnan olcsón beszerezhetők üzemképes bútorgyártó gépek – mert végül is arra kell irányítani a vállalkozást, amihez Cseresznyés ért: az asztalosság felé.