A nagytakarítás erkölcsi alapja
Szabadság, 1997. január 9., IX. évfolyam, 5. szám
Végre egy határozott lépés a kormány részéről: kiseprűztek a közszolgálati televízióból néhány kétes figurát.
Az intézkedést, persze, nem minden oldalról kísérte üdvrivalgás. Iliescu, Păunescu, C. V. Tudor a sokoldalúan képzett szocialista szakemberek megmentéséért emelték fel szavukat. Ez érthető, hiszen akik most repülnek a tévétől, azok hét évig híven szolgálták Ceauşescu utódait. De néhány jóhiszemű ember is rosszallja a politikai nagytakarítást, mondván, hogy veszélybe kerül a demokrácia, ha bizonyos véleményeket elnyomnak.
Ezért feltétlenül emlékeztetnünk kell ennek a levitézlett garnitúrának az úgynevezett véleményére. Ezek a szakértők mondták be 1990-ben (legalább hetente) a tévében, hogy a Székelyföldön áthaladó vonatokról jóravaló román embereket hajítottak ki gonosz magyarok. 1991-ben ugyanezek a gonosz magyarok lojális állampolgárokká váltak, és kikérték maguknak, hogy ők magyarok volnának – legalábbis a közszolgálati tévé szakértő szerkesztői szerint. (Az ötlet néhány gyermeteg agyban megfogant, így alakultak meg a székely ifjak.)
Ilyenfajta demokratikus véleményük volt a közszolgálati tévéseknek mindvégig, 1989. december 15-től napjainkig. Ceauşescu utolsó pillanatáig mesterien eltitkolták a közvélemény előtt, hogy a temesváriak nem huligánok, majd a „szabad” tévé korában kiderítették róluk, hogy magyarországi ügynökök. 1989. december 25-én „demokratikus véleményük” szerint elveszett a vasszekrény kulcsa, és mindaddig nem került elő, amíg kenyéradóik el nem döntötték, hogy hirtelenjében mit kötnek a közönség orrára az ízléstelen karácsonyi kivégzésből. Úgyszintén „demokratikusan” fejezték ki véleményüket akkor is, amikor szerintük köd ülte meg Bukarestet, ezért nem látszottak a képernyőn az 1990. januári nagy forrongások, majd később az Egyetem tér igazi eseményei.
Vég nélkül sorolhatnánk ennek a szolgalelkű népségnek a közvéleményfertőző cselekményeit, de szerencsére nincs miért. Dicstelen szerepük olyan nyilvánvaló, hogy védelmüket csak tudatlanságból vagy emlékezetkiesésből vállalhatná valaki. A mostani hatalomnak – benne az RMDSZ-nek – ezen a ponton nem is szabad megállnia. Nemcsak a közszolgálati televízióban működtek felforgató elemek. Azt az álhírt például, amelyet a Scânteia utódja végtelen örömmel kapott fel a marosvásárhelyi gyógyszertárról, ahol állítólag nem szolgáltak ki román polgárokat, az Agerpresből átalakult Rompresnél találta ki valaki. Az volt az egyik jeladás, hogy indulhatnak a „bányászok” Marosvásárhely felé. Meglehet, hogy ez a rémhírszerkesztő most is ott lapít a Rompres valamelyik kiemelt állásában, és az újabb alkalomra – rendelésre – vár diverziós tapasztalatának gyümölcsöztetése érdekében. Egy ilyen kísérlet már meg is történt az új évben azzal a brassói Attilával kapcsolatban, aki állítólag pisztollyal hadonászott a mentőorvosok orra előtt. Ebből annyi igaz, hogy az utcán talált sérült román polgárral az illuminált mentőszemélyzet csak ama bizonyos Attila erélyes követelésére és rendőrségi beavatkozás után kezdett foglalkozni.
Hatalmi szóval ezeket a „profikat”, sajnos, nem lehet teljesen elnémítani. Veszélyes precedens teremtődne. De a társadalomnak joga van az önvédelemre: a többség által megválasztott hatalomnak kötelessége megválogatni azokat az embereket, akik az adófizetők pénzén informálják – és ezzel formálják – a közvéleményt. A hét esztendő alatt a koncon kívül semmilyen kényszer sem működött. Akik mégis rossz ügy mellé álltak, most lépjenek hátrébb. Ott van a DimineaT,a, a Vremea, meg a többi hasonszőrű lap, fújják azokban a véleményüket napestig – mind a négyszáz összpéldányban. Vagy próbálják meg az Adevărulnál, amely most is örömest leközölne egy gyógyszertáras hírt, hátha van még néhány betöltetlen „szakértői” hely. Az állítólag magánlap, annak belügyeibe nem szólhat bele a kormány.
Az intézkedést, persze, nem minden oldalról kísérte üdvrivalgás. Iliescu, Păunescu, C. V. Tudor a sokoldalúan képzett szocialista szakemberek megmentéséért emelték fel szavukat. Ez érthető, hiszen akik most repülnek a tévétől, azok hét évig híven szolgálták Ceauşescu utódait. De néhány jóhiszemű ember is rosszallja a politikai nagytakarítást, mondván, hogy veszélybe kerül a demokrácia, ha bizonyos véleményeket elnyomnak.
Ezért feltétlenül emlékeztetnünk kell ennek a levitézlett garnitúrának az úgynevezett véleményére. Ezek a szakértők mondták be 1990-ben (legalább hetente) a tévében, hogy a Székelyföldön áthaladó vonatokról jóravaló román embereket hajítottak ki gonosz magyarok. 1991-ben ugyanezek a gonosz magyarok lojális állampolgárokká váltak, és kikérték maguknak, hogy ők magyarok volnának – legalábbis a közszolgálati tévé szakértő szerkesztői szerint. (Az ötlet néhány gyermeteg agyban megfogant, így alakultak meg a székely ifjak.)
Ilyenfajta demokratikus véleményük volt a közszolgálati tévéseknek mindvégig, 1989. december 15-től napjainkig. Ceauşescu utolsó pillanatáig mesterien eltitkolták a közvélemény előtt, hogy a temesváriak nem huligánok, majd a „szabad” tévé korában kiderítették róluk, hogy magyarországi ügynökök. 1989. december 25-én „demokratikus véleményük” szerint elveszett a vasszekrény kulcsa, és mindaddig nem került elő, amíg kenyéradóik el nem döntötték, hogy hirtelenjében mit kötnek a közönség orrára az ízléstelen karácsonyi kivégzésből. Úgyszintén „demokratikusan” fejezték ki véleményüket akkor is, amikor szerintük köd ülte meg Bukarestet, ezért nem látszottak a képernyőn az 1990. januári nagy forrongások, majd később az Egyetem tér igazi eseményei.
Vég nélkül sorolhatnánk ennek a szolgalelkű népségnek a közvéleményfertőző cselekményeit, de szerencsére nincs miért. Dicstelen szerepük olyan nyilvánvaló, hogy védelmüket csak tudatlanságból vagy emlékezetkiesésből vállalhatná valaki. A mostani hatalomnak – benne az RMDSZ-nek – ezen a ponton nem is szabad megállnia. Nemcsak a közszolgálati televízióban működtek felforgató elemek. Azt az álhírt például, amelyet a Scânteia utódja végtelen örömmel kapott fel a marosvásárhelyi gyógyszertárról, ahol állítólag nem szolgáltak ki román polgárokat, az Agerpresből átalakult Rompresnél találta ki valaki. Az volt az egyik jeladás, hogy indulhatnak a „bányászok” Marosvásárhely felé. Meglehet, hogy ez a rémhírszerkesztő most is ott lapít a Rompres valamelyik kiemelt állásában, és az újabb alkalomra – rendelésre – vár diverziós tapasztalatának gyümölcsöztetése érdekében. Egy ilyen kísérlet már meg is történt az új évben azzal a brassói Attilával kapcsolatban, aki állítólag pisztollyal hadonászott a mentőorvosok orra előtt. Ebből annyi igaz, hogy az utcán talált sérült román polgárral az illuminált mentőszemélyzet csak ama bizonyos Attila erélyes követelésére és rendőrségi beavatkozás után kezdett foglalkozni.
Hatalmi szóval ezeket a „profikat”, sajnos, nem lehet teljesen elnémítani. Veszélyes precedens teremtődne. De a társadalomnak joga van az önvédelemre: a többség által megválasztott hatalomnak kötelessége megválogatni azokat az embereket, akik az adófizetők pénzén informálják – és ezzel formálják – a közvéleményt. A hét esztendő alatt a koncon kívül semmilyen kényszer sem működött. Akik mégis rossz ügy mellé álltak, most lépjenek hátrébb. Ott van a DimineaT,a, a Vremea, meg a többi hasonszőrű lap, fújják azokban a véleményüket napestig – mind a négyszáz összpéldányban. Vagy próbálják meg az Adevărulnál, amely most is örömest leközölne egy gyógyszertáras hírt, hátha van még néhány betöltetlen „szakértői” hely. Az állítólag magánlap, annak belügyeibe nem szólhat bele a kormány.