Gyászos gyászmenet


A hadtestparancsnok beismerése
Alig néhány őszinte részvevője volt a december 21-i menetelésnek, és ennek nem csak a zord idő a magyarázata. Sokaknak nem tetszett a népes kíséret. A számos rendőr mellett ott volt Gheorghe Funar, aki nem a forradalom áldozatait gyászolja, hiszen amikor még szabad volt neki pártja nevében nyilatkozni, hangosan kimondta: Ceauşescu jó román ember volt. Elkísérte az emlékező menetet Grigore Zanc is, a Kolozs megyei pártbizottság egykori aktivistája, akinek forradalmár igazolványán még szárad a tinta. Ott volt továbbá több hatalmi és ellenzéki politikai párt helyi vezére, aki égbekiáltó igazságtalanságnak tartja az RMDSZ-es kormányhivatalnokok kinevezését. Szerintük magyar nemzetiségű román állampolgár csak a Hősök temetőjében érdemli ki a tiszteletet és az egyenjogúságot.
És végül, de nem utolsósorban jelen volt a katonaság. A Hősök temetőjében a 4-es hadtest szolgáltatta a hangerősítőt (haszonjárművével sikeresen takarva a románság nyugalmának cirkuszi sírdombját), a zenekart, a díszszázadot. Ennek mindössze az volt az ára, hogy előző este a hadtestparancsnok kijelentette: „Ki lőtt 1989. december 21-én? Nem máshonnan jöttek ide lövöldözni, azok lőttek, akiknél fegyver volt, többek között a hadsereg”. Bevallottak tehát egy közismert, fényképeken rögzített dolgot, és erre a megosztott forradalmárok egyes vezetőinek szíve megenyhült, és, úgymond, megtűrték a katonaság jelenlétét a Hősök temetőjében.
Este a közszolgálati tévé azon kesergett, hogy Bukarestben az emlékező menetben nem kaptak helyet a katonaság és a titkosrendőrség képviselői, és közben mutatták Virgil Măgureanut szomorúan álldogálni a járdán, egymagában. Vagyis milyen kár, hogy az áldozatok sírjánál nem valósul meg az össznépi egység azokkal, akik hét évig rejtegették soraikban a bűnösöket. Legalább úgy, mint Kolozsváron. Ebből is látszik, hogy a közszolgálati tévé személyzetének egyes tagjaiból akkor lesz profi, amikor Păunescuból szalonna. Az pedig kész röhej, hogy az egyik legegyesebb, Cornelius Roșianu, aki adásidőben Văcăroiut megszégyenítve dülöngél székén, épp a héten lobbyzott ki magának egy kitüntetést.