Nits Árpád

A szobámban magam vagyok, és a falon Gyurcsány elvtárs. Nem abból a drágábbik fajtából, amelyet egy udvari fényképész készítget mostanában, hanem amit egy bulvárlapból vágtam ki. Megteszi az is. Magasra tettem, hogy felnézhessek rá, a Lendületes Vezetőre, aki megvalósítja azt, amiről egy korábbi miniszterelnök még csak nem is álmodott, mégis ráfogták. Gyurcsány megadja 23 millió románnak a magyar nemzeti vízumot, nem úgy, mint Orbán, aki mindössze 2 román vendégmunkásnak biztosította a három hónapos munkavállalást a magyarigazolvánnyal.
Szóval magam vagyok, és a szobám falán Gyurcsány, és elképzelem, amint hívei lehülyéznek, mert már nincs is 23 millió román. Három évvel ezelőtt sem létezett 23 millió román, de amikor ezt mondtuk az MSZP-s drukkereknek, szintén lehülyéztek, és csak fújták a magukét. Mindig azok hülyézik le az embert, akik hadilábon akarnak állni a számtannal. Most mi kellene fújjuk egyfolytában, hogy de igenis, 23 millió románt csődít Magyarország nyakára Gyurcsány, és ha azt halljuk ellenérvként, hogy a románok inkább Spanyolországot kedvelik, mi tegyük magunkat süketnek és vaknak, és csak daráljuk tovább a magunk szövegét. És tegyük rá a Pruton túli testvéreket is, etessük a magyarországi közvéleményt 27 millió magyar nemzeti vízummal rendelkező románnal.
De egyáltalán mitől nemzeti az a vízum, amelyet más nemzetiségűek is megkaphatnak? Faggatom a képet szobám falán, és az nem válaszol. Talán éppen szónoki hatásszünetet tart. Vagy újabb közjogi ötleten töri a fejét.
Nem lepődnék meg, ha holnap előáll a javaslattal a nemzeti színkombináció kiterjesztéséről, és amikor a részletekről faggatják valamely magas rangú külföldi vendég jelenlétében, akkor kivágja, hogy azt úgy képzelte el, mint a szivárványt. Legyen a magyar zászlóban benne demokratikusan és globálisan minden elképzelhető színárnyalat.
Akkor majd a szobám falára még nagyobb képet teszek, hogy azon a kényszerzubbonyt is ábrázolni lehessen.

Hihetetlen! A mai budapesti kormánynál kevésbé magyarellenes bukaresti kormány is belekötött a Trianon-filmbe! Hát már mindenki ennyire kiszámíthatatlan?
Éppen ezért óva intjük az egyébként egyre rokonszenvesebb Băsescu-kormányt (ne sziszegj, Bubi, ez nem elírás) és benne az eddig szimpatikus Mona Muscă művelődési minisztert, hogy egy másik Koltay által rendezett film miatt nehogy hasonló botrányt csapjanak. Annak a filmnek egészen más a hátországa. Karakán, gerinces, büszke, méltóságteljes, meg minden, ami a magyar kormányról és az erdélyi magyarság érdekvédelmi szervezetéről egyáltalán nem mondható el. Ha abba a Koltay-filmbe valaki bele mer kötni, az nem ússza meg szárazon.
Apropó: a témával kapcsolatban éppen Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök esete példázza a fokozott óvatosság szükségességét. Magyarokon akart ütni, és antiszemita kijelentésre ragadta indulata. Azt mondta, hogy akik továbbra is a kettős állampolgárság mellett kardoskodnak, és nem elégednek meg az ő közjogi újításaival, nemzetietlen bitangok. Mivel a népszavazás előestéjén a jóérzésű emberek oldalán a debreceni zsidó hitközség is igen szavazatra buzdította tagjait, Gyurcsány őket is nemzetietleneknek nyilvánította. És bitangoknak. Ejnye.
Egyébként azt sem érdektelen firtatni, hogy a szocialista nagytőkés miniszterelnök a pápánál miért panaszkodott a katolikus egyházra az igen szavazatra buzdítás miatt, és miért nem fejezte ki méltatlankodását az illetékes közel-keleti egyházi főméltóság színe előtt is.

Január 6-án látszólag teljesen váratlanul megjelent a szóvivői szószéknél a magyar fő-nem-es, aki mindig tagoltan, lassan beszél, hogy nemcsak mindenki, hanem ő maga is megértse, amit mondani akar, és bejelentett valami ötpontos kormányintézkedést a határon túli magyarok dédelgetésére. Aki azonban összevetette ezt az „eseményt” a nap kiemelkedő hírével, a szabadkai kis-MÁÉRT megnyitásával, menten megtalálta a szocialista nagytőkés legújabb agyszüleményének mozgatórúgóját. Éppen úgy a saját hámjába akarta fogni a határon túli magyar szervezetek találkozójának vitorlájából a szelet, mint ahogy a december 5-i népszavazás előtt a nemzetpolgársággal próbálta hülyíteni az arra alkalmas tömegeket.
Nem tudom, miért nem szól valaki Gyurcsánynak, hogy kezd vészesen hasonlítani elődjeire. Például Medgyessyre, aki tavaly tavasszal közjogi ötleteivel tette magát nevetségessé – ha erre még szükség volt. De más szocialista vezér is hasonlóképpen járt el, amikor tevékenységi kényszerbe esett. Ceauşescu például egy ilyen óvatlan pillanatban azzal gazdagította a marxizmus-leninizmus eleven elméletét, hogy a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének bizonyos szakaszában nincs szükség proletárdiktatúrára, fog az menni családi diktatúrával is. Nem ment sokáig, a megsértett proletárok (a szekusok vezetésével) elzavarták a helikopterét. No, most Gyurcsány mondja azt, hogy a határon túli magyar szervezetek és a magyarországi igen-magyarok véleményével ellentétben nincs szükség honosítás nélküli magyar állampolgárságra, fog az menni nemzeti vízummal is.
Hogy mi a nemzeti vízum? Azzal nem foglalkozik a sebtében összetákolt ötpontos csomagterv. Bársony András szolgálatos agitátor szerint majd a vízumkibocsátó szervek tudni fogják, kinek osztogassák. Nem, nem nemzetiségi alapon. Hát akkor milyen alapon? Milyen az a nemzeti vízum, aminek nincs köze a nemzetiséghez?
Ezért sajnálatos, hogy erre a fércmunkára a kis-MÁÉRT több részvevője nem azt mondta, hogy a Gyurcsány-kormánytól semmit sem szabad elfogadni, mert minden ötlete áttetsző faló, amelynek hasüregében 23 millió román vendégmunkás, 800 ezer áttelepülni készülő kettős állampolgár és egyéb agyrém nyüzsög, hanem várakozó álláspontra helyezkedve azt nyilatkozta hivatalosan: minden jól fog, ami kiutat mutat a népszavazás utáni válságból.
Még szerencse, hogy a határon túli szervezetek egyöntetűen elítélték azokat a pártokat, amelyek a magyar állampolgárság megadása elleni szavazatra vagy tartózkodásra buzdították a magyarországi közvéleményt.
Akadt távoli országban élő magyar, aki kellemes meglepetésnek tartja azt, hogy az RMDSZ a választások után sem hátrált ki a kettős állampolgárság támogatásából. Mi tagadás, ez az RMDSZ választótestületét is váratlanul érte, miután a másik választási lobogójelszó, a területi autonómia már rég az ebek harmincadjára jutott.

Kedves Nits Árpád!
Honnan veszi ön a bátorságot, hogy Magyarország miniszterelnökét ócsárolja? Miért nem az önök által választott Iliescuval foglalkozik? Mit szólna ön ahhoz, ha az önök által istenített, mellesleg erdélyi roma származású miniszterelnököt illetnék ily keresztényietlen módon?
A magyarigazolványt Orbán Viktorék az eredeti elképzeléseik szerint nem tudták külpolitikailag megvédeni, az önök állama, Románia minden lehetséges fórumon feljelentette Magyarországot, azok el is marasztalták az országot.
Az ilyen uszító jellegű sajtó, mint az önök lapja, becsapta az erdélyi magyarságot, ringatta hamis illúziókba a kisebbségi sorban élőket.
Nem tudom, hogyan fognak önök azoknak az erdélyi magyaroknak a szemébe nézni, akik megélhetésüket a Magyarországról érkezett turistákra alapozták. A nem szolgálunk ki magyar állampolgárt, beverjük az autók ablakát, ne gyertek vásárolni, már ma is rengeteg turistát riasztott el. Nem hiszem, hogy tordaszentlászlói háziasszonyom, aki a magyar turisták erdélyi nagykörútjának egyik állomása, önökkel együtt így érez. Neki jó volt magyar nemzetiségű erdélyinek lenni magyar állampolgárság nélkül is. Ha nem jön vendég, megnézheti magát.
Üdvözlettel
Báder Zoltán,
szülei révén csak 200 éve magyar állampolgár
*
Tisztelt Báder Zoltán!
Lapunk senkit sem biztatott arra, hogy ne szolgáljon ki magyar állampolgárt vagy törje be a magyar rendszámú autók ablakát. A Legtöbb, amit sugalltunk: SZDSZ- és MSZP-aktivista ne tegye a lábát Erdélybe. A történtek után ez roppant szerény elvárás. Továbbá lapunk nem ringatta hamis illúziókba az erdélyi magyarságot – ezt az is bizonyítja, hogy Szerbia éppen a szerencsétlen kimenetelű magyar népszavazás után adta meg a kettős állampolgárság lehetőségét minden külhoni szerbnek.
A magyarigazolvány dolgában pedig nem Románia jelentette fel Magyarországot minden lehetséges fórumon, hanem az SZDSZ és az MSZP. Románia csak felhasználta a nemzetárulók akcióit.
A kettős állampolgárság kérdéskörében pedig nekünk nincs miért foglalkoznunk Ion Iliescu volt államelnökkel. Ilyen szempontból Iliescu teljesen normális, ellentétben Magyarország jelenlegi miniszterelnökével. Iliescu egyetlen határon túli román embertől sem tagadta meg a román állampolgárságot. Nem is akarta megtagadni, de nem is tehette volna meg, mert a románság egészséges nemzettudattal rendelkezik, és nem tűrne meg olyan országvezetőt, amilyen az Ön által nagyra becsült, élelmes nagyvállalkozó. Akit az Ön tordaszentlászlói háziasszonya biztosan nem látna szívesen turistaként.
Nits Árpád,
aki sohasem hencegett azzal,
hogy Árpád révén 1100 éves magyar állampolgár volna

Múlt évi utolsó lapszámunk Agora rovatában közöltünk egy díszpéldányt a kettős állampolgársággal kapcsolatban Magyarországról küldött gyalázkodásokból. Abban volt egy „érv”, amelyet kezdetben nem nagyon értettünk. Azt állította a NEM-es szavazó, hogy többek között azért utálja erdélyi „testvéreit”, mert 6-8 személynek elintézhette volna a magyar állampolgárságot, de azok a megbeszélt időben nem jelentkeztek a pályaudvaron és nem is telefonáltak.
Az első kérdés: miért nem örvendett a találkozó meghiúsulásának? Hiszen megszabadult a jó adag nyűgtől, amit a 6-8 személy kalauzolása, elszállásolása, étkeztetése jelentett volna. Második kérdés: miért nem hívta fel ő telefonon őket, vagy ha ez túl költséges, miért nem írt levelet legalább egyik erdélyi „testvérének”, hogy mi történt, fiúk, miért gondoltátok meg magatokat? Harmadik kérdés: hogyan tudott 6-8 személyre annyira megharagudni, hogy aztán a NEM szavazattal egy egész nemzet arcáról égesse a bőrt?
A magyarázatot úgy találtuk meg, hogy visszafelé haladtunk a kérdések megválaszolásában. Levelezőnk azért haragudott meg több millió határon túli magyarra, mert nem ismerte személyesen azt a 6-8 embert, akin kitölthette volna mérgét. Mert ha ismeri őket, akkor tudná a telefonszámukat vagy a levélcímüket. Ha pedig nem ismerte őket, akkor nem haveri alapon járt volna el érdekükben, így vendéglátása nem nyűg, hanem extraprofittal járó idegenforgalmi tevékenység lett volna.
Tehát nemcsak olyanok szavaztak NEM-mel, akik ostobán elhitték az SZDSZ és az MSZP süket dumáját a nyugdíj, az aszpirinadag, az iskolatej megfelezéséről, hanem azok is, akik a magyar állampolgárság elintézéséből busás hasznot húznak. Ezek a megélhetési kormánypropagandisták jövedelmüket látták veszélyeztetve a magyar állampolgárság honosítás nélküli megadása esetén, ezért álltak teljes mellszélességgel Gyurcsány mellé. Aki az állampolgársági hercehurca körül kialakult korrupciós fertő tartósítását is kivívta ellenkampányával.
Ki tudja, miért? Talán az állampolgárság kufárjai valamilyen módon magasabb szintre is letejelnek. Mint ahogy feltételezhető, hogy a drogliberalizációért sem önzetlenül törik össze magukat egyesek a baloldalon.
Bravó, MSZP és SZDSZ. Ezt még a Balkánon is megirigyelhetnék.

Mostanig mind töprengtem, hogy hol és mikor láttam olyan arcot, amilyent Lendvai Ildikó MSZP-s országgyűlési frakcióvezető vágott előadásához, amelyben könyörgött a szavazópolgároknak, hogy ne szavazzák meg a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot. Úgy érvelt, hogy neki sok szegény erdélyi ismerőse van, akik majd lerohanják olyan kényes kéréssel, hogy gyermekeket és aggokat jelentsen be lakására, így juttassa azokat nyugdíjhoz, szociális segélyhez, iskolatejhez stb. Ha a népszavazás erre lehetőséget teremt, akkor ő nem lesz képes megtagadni a kérést, tudva azt, hogy azok a szerencsétlen emberek mennyire rá vannak szorulva az alamizsnára, de ezzel hozzájárulna saját országa népének kifosztásához, hát nagyon szépen kér mindenkit, ne hozzák őt ilyen nehéz helyzetbe, szavazzanak NEM-mel.
Akkoriban a Jancsi és Juliska egyik lehetséges változata jutott eszembe. A gonosz boszorka megjátszhatná, hogy ő voltaképpen imádja a gyermekeket, pusztán létfenntartási ösztöne hajtja arra, hogy kelepcébe csalja, felhizlalja, majd megegye őket, és ezért arra kérné a közvéleményt, hogy ne szavazzon meg olyan törvényt, amely biztosítja a gyermekek mozgásszabadságát az erdőben.
Nem, nem, a képzeletbeli leggonoszabb boszorkány nem képes ilyen szemforgatásra, hagyjuk hát a mesét eredeti változatában. Lendvai Ildikó lelki-szellemi rokonsága amúgy is jelentkezett emlékezetemben, amint egy reggelre félmilliméteres hóréteg takarta az úttestet. Húsz évvel ezelőtt Ceauşescu ilyen természeti jelenség ürügyén rendelte el a „személyi tulajdonban lévő személygépkocsik” (idézet a korabeli Előréből) forgalmának letiltását.
Akkori szomszédom, egy súlyosan mozgáskorlátozott műszaki rajzoló, aki úgy járt dolgozni, hogy reggel a felesége kisegítette kézi vezérlésű Trabantjához, az intézetnél pedig a kapus besegítette a felvonóig, azt hitte, hogy őrá ez a tiltás nem vonatkozhat. A megélhetése függött szerény járgányának használatától. Az elnöki rendelet kihirdetése utáni reggelen a legnagyobb jóhiszeműséggel betétette hát magát a Trabantba, és elindult. Az első milicista természetesen megállította, és utasította, hogy húzzon minél közelebb a járdaszegélyhez, adja át a gépkocsi forgalmi engedélyét, és folytassa gyalog az útját. A mozgáskorlátozott műszaki rajzoló kinyitotta a kocsi ajtaját, megmutatta a két mankót és csökevényes lábait, bizonygatta, hogy nem tud autóbusszal közlekedni, gyermekparalízisben elsatnyult lábaival képtelen a helyváltoztatásra.
– Jaj, ne mutassa – takarta el a szemét a milicista –, mert meghasad a szívem, és még képes lennék eltekinteni az elnöki rendelettől. Inkább tegyük magunkat, hogy nem is találkoztunk, forduljon meg, hajtson haza. De nehogy még egyszer találkozzunk, mert akkor tényleg elveszem az iratait.
Aki nem hiszi, hogy ilyen cinikusan kegyetlen milicista valaha is létezett a földkerekségen, a romániai forradalom 15. évfordulóján felidézett emlékképek alapján meggyőzheti saját magát. Sokkal nehezebb lett volna annak a dolga, aki húsz évvel ezelőtt megpróbálja elképzelni a kommunista diktatúrákra következő jövőt térségünkben. Lendvai Ildikónak, az emberarcú boszorkánynak hajfestékreklám statisztájaként sem talált volna benne helyet, hát még primadonnaként.

Alighanem az elmúlt esztendő legtragikusabb közéleti szereplője Patrubány Miklós. A legkeményebben végigdolgozta az évet, maroknyi csapatával és anyagi támogatás nélkül fontos nemzetpolitikai ügyben megmozgatta az egész magyarságot határon belül, kívül és tengeren túl, megküzdött ellenkezéssel, gáncsoskodással, rosszindulattal, miközben akcióját meglovagolta mindenki, akinek kenyere a politika, a jobboldal, a baloldal és az RMDSZ (3 százalékot sem ért volna el a kettős állampolgárság álszent felkarolása nélkül), és most mindennek fejében mindenki beletörli a cipőjét.
A leghangosabb ócsárlója talán Duray Miklós, ami nem csoda. Most megfizet az előző MVSZ-tisztújításkor elszenvedett vereségért.
Erdélyi laptársunk úgy próbálja még inkább a mélybe rántani, hogy egy jóravalónak tűnő MSZP-s képviselő elemzését közli. Az illető valóban tárgyilagosan végigpásztázza a XX. század magyargyötrő eseményeit annak bizonyítására, hogy ilyen előzmények után csak egy kalandor vállalkozhatott a kettős állampolgárság megnépszavaztatására. Ha a szerző érthető okokból elfelejtette megemlíteni, a szerkesztő idesorolhatta volna még a jelenkor legnagyobb csapását, magát az MSZP-t.
Mintha a Fidesz is megbánta volna, hogy teljes mellszélességgel a népszavazás mellé állt, legszókimondóbb személyiségei most szünet nélkül kárhoztatják, leleplezik, hogy az eredményes referendum is kudarc lett volna, mert az MSZP-vel sohasem lehetne megegyezni egy kétharmados törvényben.
Jobb, ha tőlünk tudják meg: nem is kell új állampolgársági törvény. Nem kell nemzetpolgársági maszlag sem, nem kellenek az értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan szülőföldprogramok sem, főleg nem kell az MSZP & Társa kezéből az alamizsna. Nem kell semmi, amit pusztán a népszavazás kicselezésére találtak ki.
A népszavazásról mégsem állíthatjuk azt, hogy haszontalan volt. Újra Durayt idézzük, nem pontosan szó szerint: elvált a szemét a májtól. De miként a vízválasztáshoz kimagasló hegygerinc kell, a szemétleválasztás is akkor valósulhatna meg, ha a nemzet gerinces lenne. Legalább olyan, mint a szomszédai. Siralmas sors várna arra a román pártra, amely ellenszegülne a besszarábiai románok befogadásának. Ilyen párt nincs, és ha lenne, azonnal nem lenne… Úgyszintén kisöpörnék a közéletből azt a romániai pártot, amely nacionalizmust, irredentizmust, antiszemitizmust rikácsolna az új államelnök kijelentésére, miszerint a határon kívüli románok elnökének is tartja magát. Ezzel szemben Magyarországon nemcsak létezhetnek, hanem virulhatnak ilyen nemzetellenes pártok, ezért a népszavazás szemétleválasztási eredménye sem érik be egyhamar.
De egyszer talán bekövetkezik a nemzetébredés, és abban a tavalyi népszavazásnak is része lesz.