Visszasiralomház
Szabadság, 1999. november 22., XI. évfolyam, 273. szám
Könnyű a vesztett háború végén okoskodni, mégis át kell esnünk rajta. Mert most már holtbiztos, hogy 1996-ban a Demokratikus Konvenciónak nem lett volna szabad elfogadnia a kormányalakítási felkérést. Az államfő a választásokon második helyen végzett RTDP-re bízhatta volna a koalíciós társak felkutatását. Annak nem kellett volna tűvé tennie a politikai mezőnyt, ilyenkor maguktól jelentkeznek a kliensek. A DP-n kívül is. Bársonyszékekben kellett volna hagyni Iliescuékat, hogy Văcăroiu dülöngélve, de biztosan vezesse tovább lefelé az országot. Most másként festene a mérleg, ha ők eszik meg főztjüket, adóssághalmozásuk következményeit, a Nyugat teljes elhidegüléséből fakadó hitelképtelenséget, az általuk elszabadított korrupciót, a szekus kézbe összpontosított vadprivatizációt stb., stb. Ha még négy évig hatalmon marad a legfőbb pártállami utódpárt, a nép annyira megelégeli, hogy többet soha az életben nem kerül elő apukája fényképe és piros zászlója.
A Demokratikus Konvenció azzal a kézenfekvő kifogással utasíthatta volna el udvariasan az államfő felkérését, hogy a Demokrata Párttal nem köthet kormányzati szövetséget. Corneliu Coposu megmondta, hogy a parasztpártiak nem bratyiznak a nagyromániásokkal, az egységpártosokkal és a frontosokkal. Nem fogadták meg intelmét – ez lett belőle. A demokratáknak átkeresztelt frontosok annyit akadályozták a kormányzási és törvényhozási munkát, mintha Iliescuék titkos (?) beépített ügynökei lennének.
Most milyen szép reményekkel tekintene a Demokratikus Konvenció és az egész ország a 2000. évi választások utáni jövőbe! Kényelmes többséggel nyerne, és nem lenne rákényszerülve Petre Roman társaságára.
Igaz, hogy a Demokratikus Konvencióban is bőven akadtak kerékkötők. Varujan Vosganian például mindig a legrosszabbkor bölcsködött, és a liberálisok is többször megkutyálták magukat. A klasszikus szociáldemokratákról pedig most derült ki, hogy hárman vannak és két pártot alkotnak. Ilyen szövetségesekkel sem gördülékeny a kormányzás.
Semmi kétség, az ország legnagyobb kárára, de megnyugvásának érdekében 2004-ig kellett volna uralmon hagyni Iliescuékat, és akkor a parasztpártiak egymaguk biztosítanák a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget. Persze, a leghűségesebb csatlóssal szövetkezve, hogy a világ eltátsa a száját a nemzetiségi kérdés nemcsak végleges, hanem modellértékű megoldásától.
Ám az utóbbi három év tapasztalata fokozott óvatosságra int. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal sem volt felhőtlen az együttműködés. Egynémely hangadójáról kiderült, hogy vagy nem keresztény, vagy nem demokrata, vagy nem nemzeti, vagy nem paraszt – bár az utóbbi két tulajdonság hiányára nem panaszkodhatunk. Például ha Pruteanura gondolunk. És mások is gyakran szavaztak a baloldali ellenzékkel, felrúgva a kormánykoalíciós megállapodásokat.
Tehát további négy évig kellene Iliescuék kezében hagyni a kormánykereket. Az folyamatosan mindössze 18 évet tenne ki, még mindig kevesebbet, mint a nagy előd 25 napfényes fényéve. De megérné, mert 2008-ig a visszafejlődés olyan mélységeit hódítanák meg, hogy az RMDSZ vetélytárs nélkül nyerné meg a választásokat.
Bár amilyen sikeresen teljesíti saját programját az RMDSZ, hajlunk arra, hogy további négy évi kormányzásra kérjük fel Văcăroiut.
Hogy melyik pártra szavazzunk majd 2012-ben? Természetesen akkor is az RTDP-re. Négy év múltán nehogy visszasírják.
A Demokratikus Konvenció azzal a kézenfekvő kifogással utasíthatta volna el udvariasan az államfő felkérését, hogy a Demokrata Párttal nem köthet kormányzati szövetséget. Corneliu Coposu megmondta, hogy a parasztpártiak nem bratyiznak a nagyromániásokkal, az egységpártosokkal és a frontosokkal. Nem fogadták meg intelmét – ez lett belőle. A demokratáknak átkeresztelt frontosok annyit akadályozták a kormányzási és törvényhozási munkát, mintha Iliescuék titkos (?) beépített ügynökei lennének.
Most milyen szép reményekkel tekintene a Demokratikus Konvenció és az egész ország a 2000. évi választások utáni jövőbe! Kényelmes többséggel nyerne, és nem lenne rákényszerülve Petre Roman társaságára.
Igaz, hogy a Demokratikus Konvencióban is bőven akadtak kerékkötők. Varujan Vosganian például mindig a legrosszabbkor bölcsködött, és a liberálisok is többször megkutyálták magukat. A klasszikus szociáldemokratákról pedig most derült ki, hogy hárman vannak és két pártot alkotnak. Ilyen szövetségesekkel sem gördülékeny a kormányzás.
Semmi kétség, az ország legnagyobb kárára, de megnyugvásának érdekében 2004-ig kellett volna uralmon hagyni Iliescuékat, és akkor a parasztpártiak egymaguk biztosítanák a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget. Persze, a leghűségesebb csatlóssal szövetkezve, hogy a világ eltátsa a száját a nemzetiségi kérdés nemcsak végleges, hanem modellértékű megoldásától.
Ám az utóbbi három év tapasztalata fokozott óvatosságra int. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal sem volt felhőtlen az együttműködés. Egynémely hangadójáról kiderült, hogy vagy nem keresztény, vagy nem demokrata, vagy nem nemzeti, vagy nem paraszt – bár az utóbbi két tulajdonság hiányára nem panaszkodhatunk. Például ha Pruteanura gondolunk. És mások is gyakran szavaztak a baloldali ellenzékkel, felrúgva a kormánykoalíciós megállapodásokat.
Tehát további négy évig kellene Iliescuék kezében hagyni a kormánykereket. Az folyamatosan mindössze 18 évet tenne ki, még mindig kevesebbet, mint a nagy előd 25 napfényes fényéve. De megérné, mert 2008-ig a visszafejlődés olyan mélységeit hódítanák meg, hogy az RMDSZ vetélytárs nélkül nyerné meg a választásokat.
Bár amilyen sikeresen teljesíti saját programját az RMDSZ, hajlunk arra, hogy további négy évi kormányzásra kérjük fel Văcăroiut.
Hogy melyik pártra szavazzunk majd 2012-ben? Természetesen akkor is az RTDP-re. Négy év múltán nehogy visszasírják.