A tanügyminiszter külpolitikai tájékoztatót tartott


Tegnap este lapzárta idején sajtóértekezletet hívtak össze a megyefőnökségen, hogy Liviu Maior tanügyminiszter tájékoztassa az újságírókat tanügyi és külpolitikai problémákról. Ez a fajta kérdéskörtársítás talán egyedülálló a történelemben, az érdeklődés mégsem volt túlfokozott...
Pedig nem volt áprilisi 1-jei tréfa. A tanügyminiszter valóban külpolitikai vonatkozású információkat is előterjesztett, ugyanis a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának képviseletében részt vett a Magyar Szocialista Párt kongresszusán, és tapasztalatait oly gyorsan igyekezett megosztani honfitársaival, hogy Bukarest felé útját Nagyváradon is megszakította egy sajtóértekezlet kedvéért.
Kolozsváron a tájékoztatót azzal kezdte, hogy kifejezte megelégedését: az MSZP-kongresszuson tapasztaltak alapján könnyebb elhelyezni az RTDP-t a politikai skálán. Sokkal kevésbé kell a balszélen keresni a helyét, mint a magyar vezető kormánypártnak. Ők most tartanak ott, ahol a bukaresti vezető politikusok 1990 elején, amikor kiadták a jelszót, hogy nem adják el az országot.
Részletes beszámolónk holnapi lapszámunkban.

Világfájdalmas álarcok


Döbbenetes képsorokat láthattunk a Pro tv jóvoltából: valamikor Déva városában, szerény, de emberszabásúnak nevezhető háztömbben lakó emberek kényszerülnek földbe vájt üregekbe, mert képtelenek kifizetni a közköltséget és a munkanélküliségük folytán felhalmozódott egyéb adósságaikat.
Kik a felelősök ezért a helyzetért? – tennénk fel szónokiasan a kérdést, ha nem találnánk meg a választ a hét többi kimagasló híreiben. Az államelnök békeküldetésben járt a Kaukázusban, mások pedig abból csináltak nagy kázust, hogy az USA talán örökre megadja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt. Majd azt a terméket fogjuk vámkedvezménnyel exportálni, amit a dévai wigwamlakók állítanak elő a műszaki-technikai forradalom színvonalán. A hét másik izgalmas híre, hogy Stoica (Caritas) kiszabadul-e vagy sem, bűntársa pedig 37 százalékos népszerűségnek örvend a kolozsvári polgármester-választás előcsatározásaiban.
Az egyik barlanglakó éppen a világraszóló kolozsvári szélhámosság áldozata, amelynek politikai hátterét Gheorghe Funar, a kormánykoalícióban részt vevő Román Nemzeti Egységpárt elnöke, Kolozsvár polgármestere biztosította, annak a Mihai Tatulicinak a segítségével, aki most a Pro tv alapembere, és aki mostanában olyan világfájdalmas pofával ostorozza a szociáldemokráciában még itt-ott fellelhető hiányosságokat, hogy az embernek fordul ki a gyomra.
Hát már senkiben sem lehet bízni? Kétségbeesésünk határtalan lenne, ha nem akadnának kivételek. Gabriel Liiceanu, a Humanitas Könyvkiadó igazgatója egy alkalommal csak azért fogadta el Tatulici meghívását, hogy saját adásában nyilvánosan kifejezhesse megvetését iránta Păunescu rehabilitálása miatt.