Helyszíni beszámolók zárt ülésről
Szabadság, 1996. december 3., VIII. évfolyam, 282. szám
Zárjuk be az üléstermet, és ettől legalább a megkétszereződik a sajtó kíváncsisága. Ezt bizonyították az elnökválasztási döntő utáni események.
A múlt heti bukaresti SZKT-ülés mást is bizonyított. Azt, hogy a zárt ajtók mögül annyiféle bizalmas értesülés kél szárnyra, ahány szempont ütközik a teremben. Sőt, néhánnyal több, mert egyesek puszta fontoskodásból, szereplési vágyból adnak különleges értelmezést a vita fejleményeinek.
Mértéktartó hírforrások szerint ez az SZKT-ülés egyike volt a leghiggadtabbaknak, legeredményesebbeknek. Szinte megvalósult a teljes nézetazonosság egy olyan bonyolult kérdésben, mint a kormányzásban való részvétel. A tanácskozás elektronikus és írott sajtóbeli tükrözése mégis roppant ellentmondásos volt. Egyik lap szerint az RMDSZ közel állt a széteséshez, a másik szerint megint győztek a mérsékeltek, a harmadik szerint a nyugati emigráció irányítaná az orránál fogva az erdélyi magyarságot, megint mások azt állítják, hogy az SZKT-n célzás sem hangzott el Barki Eva Maria levelére stb., stb.
Mire sor került volna az összejövetel utáni sajtóértekezletre, a közelben nyüzsgő riporterek többet tudtak – állítólag –, mint a szervezet felhatalmazott szóvivői, és a beszámolókban hemzsegtek ezek a külön bejáratú információk.
Akkor hogyan is állunk a zárt ajtókkal? Mi értelme van a titokzatoskodásnak, ha egyes SZKT-tagok a cigaretta- és más jellegű szünetek ürügyén helyszíni beszámolókat tartanak olyan újságoknak, akikkel jóban akarnak lenni?
A válasz kézenfekvő: a zárt ülés nem tesz jót a tárgyilagos sajtómegfigyelésnek. De azt is el kell fogadni, hogy vannak esetek, amikor a teljesen felszabadult véleménynyilvánítás előmozdítja a legjobb határozat meghozatalát. Ilyenkor szükséges a zárt ülés. De az valóban legyen zárt. Egyéni cigarettaszünetek és egyéb kiszivárogtatási ürügyek nélkül. Tapasztalatért nem kell messzire menni. Folytak a tárgyalások az új koalícióban a kormányalakításról. Az újságírók ácsorogtak, leskelődtek, hallgatóztak, végül azonban saját találgatásaikra voltak utalva. És kezdtek megsértődni. Konvenciós és szociáldemokrata politikusok mégis inkább lemondtak sajtómegítélésük karbantartásáról, mintsem kikotyogtak volna félkész információkat. Emlékezetes marad Ion Diaconescu megjegyzése: most az áttetszőségnél fontosabb az átgondoltság.
Az külön misét érdemelne, hogy vajon kitől származtak az Adevărul értesülései. Közismert, hogy ez a lap kiemelt szerepet vállalt az új kormánykoalíció lebontásában. Gátlástalanul hízeleg a konvenciónak – még az Egyetem térnek sem szégyell nosztalgiázni, pedig annak idején gyilkosan epéskedett a mozgalommal –, a Szociáldemokrata Uniót, főleg Petre Romant és Adrian Severint azonban a sárga földig gyalázza. És lám, milyen szívesen felhasználta a bukaresti SZKT-ülés után a „megapopáról” kiszivárogtatott híreszteléseket.
A múlt heti bukaresti SZKT-ülés mást is bizonyított. Azt, hogy a zárt ajtók mögül annyiféle bizalmas értesülés kél szárnyra, ahány szempont ütközik a teremben. Sőt, néhánnyal több, mert egyesek puszta fontoskodásból, szereplési vágyból adnak különleges értelmezést a vita fejleményeinek.
Mértéktartó hírforrások szerint ez az SZKT-ülés egyike volt a leghiggadtabbaknak, legeredményesebbeknek. Szinte megvalósult a teljes nézetazonosság egy olyan bonyolult kérdésben, mint a kormányzásban való részvétel. A tanácskozás elektronikus és írott sajtóbeli tükrözése mégis roppant ellentmondásos volt. Egyik lap szerint az RMDSZ közel állt a széteséshez, a másik szerint megint győztek a mérsékeltek, a harmadik szerint a nyugati emigráció irányítaná az orránál fogva az erdélyi magyarságot, megint mások azt állítják, hogy az SZKT-n célzás sem hangzott el Barki Eva Maria levelére stb., stb.
Mire sor került volna az összejövetel utáni sajtóértekezletre, a közelben nyüzsgő riporterek többet tudtak – állítólag –, mint a szervezet felhatalmazott szóvivői, és a beszámolókban hemzsegtek ezek a külön bejáratú információk.
Akkor hogyan is állunk a zárt ajtókkal? Mi értelme van a titokzatoskodásnak, ha egyes SZKT-tagok a cigaretta- és más jellegű szünetek ürügyén helyszíni beszámolókat tartanak olyan újságoknak, akikkel jóban akarnak lenni?
A válasz kézenfekvő: a zárt ülés nem tesz jót a tárgyilagos sajtómegfigyelésnek. De azt is el kell fogadni, hogy vannak esetek, amikor a teljesen felszabadult véleménynyilvánítás előmozdítja a legjobb határozat meghozatalát. Ilyenkor szükséges a zárt ülés. De az valóban legyen zárt. Egyéni cigarettaszünetek és egyéb kiszivárogtatási ürügyek nélkül. Tapasztalatért nem kell messzire menni. Folytak a tárgyalások az új koalícióban a kormányalakításról. Az újságírók ácsorogtak, leskelődtek, hallgatóztak, végül azonban saját találgatásaikra voltak utalva. És kezdtek megsértődni. Konvenciós és szociáldemokrata politikusok mégis inkább lemondtak sajtómegítélésük karbantartásáról, mintsem kikotyogtak volna félkész információkat. Emlékezetes marad Ion Diaconescu megjegyzése: most az áttetszőségnél fontosabb az átgondoltság.
Az külön misét érdemelne, hogy vajon kitől származtak az Adevărul értesülései. Közismert, hogy ez a lap kiemelt szerepet vállalt az új kormánykoalíció lebontásában. Gátlástalanul hízeleg a konvenciónak – még az Egyetem térnek sem szégyell nosztalgiázni, pedig annak idején gyilkosan epéskedett a mozgalommal –, a Szociáldemokrata Uniót, főleg Petre Romant és Adrian Severint azonban a sárga földig gyalázza. És lám, milyen szívesen felhasználta a bukaresti SZKT-ülés után a „megapopáról” kiszivárogtatott híreszteléseket.