Nits Árpád

Dilettánsnak nevez Ajtay Ferenc, mert kétségbe mertem vonni a funári ötlet, a transzfeleki alagút kapcsolatát az épelméjűséggel.
Egyetlen észrevételét azonnal elfogadtam. Eddig is tudtam, hogy a feleki domb nem az Érchegység nyúlványa, csakhát napilapi kapkodásban sok mindent elír az ember. A kioktatás többi része azonban számomra merőben új ismereteket tartalmaz, és szomorúságom határtalanná válik a gondolattól: ilyen mély tudatlanságban hogyan is merészeltem cikkbe foglalni az alagutat, amelyhez, lám, nem csak Kolozsvár polgármestere ért sokkal jobban.
Nem veszem sorra a dörgedelmeket, amelyeket Ajtay úr jobb ügyhöz méltó buzgalommal vagdos a fejemhez, csupán ismereteim néhány hézagánál időzök el. Az alagútban lesznek szellőzőaknák, tehát ne féltsem a bentrekedő utasokat, nem fognak belefulladni a szénmonoxidba. Példaként nyugat-európai alagutakat emleget, és ettől elfogott a sírhatnék. Hogy az én fejemben meg sem fordult a párhuzam az Alpokkal! Dilettantizmusomban fel sem foghattam, hogy Funar építészei is olyan hatékony kürtőket képesek mélyíteni a hegy gyomrába, mint Doxáék. Másik gondom az volt, hogy azt a szigorú műszaki szűrőt, amely az Alpok határánál visszatéríti az olyan gépkocsikat, amelyek alagutakban elakadhatnak vagy féktelenül csapódhatnak egyik faltól a másikig, szóval azt a sorompót a tragacsok számára a transzfeleki alagútnál nem lehet majd felállítani. Az ilyen kocsikat nincs hova hazaküldeni. Mert itthon vannak. Így tudtam eddig, és maradok a tévhitben, mert ebben Ajtay úr nem akart megingatni.
Az alagutazásra vonatkozó tudatlanságomat egyetlen körülmény menti. Azt hittem eddig, hogy az alagútépítés és karbantartás rendkívül igényes technológiát követel. Hálás vagyok kioktatómnak, hogy felhívja a figyelmemet a feleki domb könnyen fúrható anyagára. Tehát hülyeség volt arra gyanakodni, hogy minél lazább a talaj, annál körülményesebb az alagút bélelése. Márpedig a bélelés minősége miatt van az – gondoltam eddig ostobán –, hogy a budapesti metró a Duna alatt sem ázik be, a bukarestibe ezzel szemben a DâmboviT,ától távolabb is beszivárog a szennyvíz. Vagy ott a másik példa, amely megtévesztett, és tápot adott dilettantizmusomnak. A fogarasi műút alagútja évente csak két-három hétig használható – akkor is egyéni felelősségre. Ömlik bele a víz jobbról, balról és fentről. Hol állunk mi attól, hogy az alagút mikroklímája független az évszaktól! Emiatt is éltem abban a tévhitben, hogy egy alagút kifúrásának az elkezdése csak a kezdet. Épp úgy, mint az egykori homokbányánál szétrombolt útszakasz. Folytatásáról és főleg biztonságos üzemeltetéséről egyelőre hiába álmodik a nyomor.
A sors iróniája folytán Ajtay úr ledorongoló cikkének megjelenése előtt három nappal a kontinenst Angliával összekötő alagút légkondicionáló rendszere nem bírta semlegesíteni a lángra lobbant kamion füstjét. Tehát még Nyugaton is belefulladhatnak az emberek az alagutakba. Majd mi megmutatjuk nekik? Elhagyjuk őket ezen a téren is? Polgármesteri útmutatással?
Mellesleg és komolyan: az inkriminált cikk mondanivalója az volt, hogy Kolozsvár jelenlegi polgármesterének minden szavában kételkedni kell. Például most is: azt mondta, hogy Iliescut nem szabad beengedni a szenátusba, ezzel szemben a volt elnök valódi ellenfelei, Emil Constantinescuval az élen, úgy nyilatkoznak, hogy Iliescu mandátumához nem fér kétség. Funar hátsó szándékai miatt állításainak az ellenkezője sem mindig igaz. Ez tovább érvényes az alagútra is. Az emberiség, ahol csak teheti, a felszínen közekedik. A legzsúfoltabb városokban sokkal több megemelt, cölöpökön álló autópályát építenek, mint metrót, útkereszteződéseknél pedig előnyben részesítik a felüljárót. Bukarestben szintén ez lett volna az ésszerűbb, csakhogy Ceaușescu a föld alá akarta kényszeríteni az embereket, ne zavarják az elnöki kocsisor felvonulását, most aztán minden kiadósabb eső után isszák az aluljárók levét.
Ne vegyük be ezeknek a földbe mélyített álpolitikai piramisoknak a meséjét!