Újabb választási versenyszám


Élete legutolsó interjúinak egyikében Corneliu Coposu kifejtette, miért nem helyesli az RMDSZ önmeghatározását az egész romániai magyarság politikai érdekvédelmi szervezeteként.
Szóval ő sem!
Van azonban egy lényeges különbség: soha sem követelte betiltását, még csak el sem ítélte az „etnikai pártot”, mint aminek „sehol a világon nincs párja”. Tőle sohase hallottunk példálózást a megfranciásodó szenegáliakról és a sápadtarcúak bantusításáról. Pedig kezdettől fogva, 1989. decemberétől óva intette Domokosékat – miként ezt három évvel ezelőtt bizalmasan megmondta, miután kikapcsoltuk a magnót –, ne alakítsanak tömegpártot, hanem hagyják a magyarságot politikai törekvések mentén felsorakozni különböző román pártokban. A kereszténydemokraták a parasztpártban, a liberális hajlamúak a Nemzeti Liberális Pártban, a szociáldemokraták Cunescu pártjában stb.
Most ne akadjunk fenn azon, hogy mit kerestünk volna Radu Câmpeanu oldalán. Nagyon sok román liberális politikus sem bírta ki sokáig, és lám, talált megoldást. Az más kérdés, hogy a számtalan liberális párt közül melyik karolná fel azt a rettenetesen „túlzó” igényt, hogy székely gyerekek magyarul tanulhassanak mesterséget magyar tanítómestereiktől. A diktatúra felszámolását követő mámorban Coposu sem láthatta előre a nacionalista vesszőparipa-verseny kibontakozását, amelyben az a párt veszít, amelyik kisebbségi érdeket védelmez. Ő valóban őszintén hitte, hogy a kialakuló magyar középréteg akkor képes nemzetiségének szellemi és anyagi támasza lenni, ha az erős román pártokban – természetesen elsősorban a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártban – tevékenykedve, hatalmi pozíciókba jut. És mégis, meggyőződése ellenére elfogadta az RMDSZ-t olyannak, amilyennek létrehozták, sőt elsőként ajánlotta fel együttműködését – jóval a Demokratikus Konvenció megalakulása előtt.
Ilyen egy valóban nagy politikus toleranciája.
Ám az igazi politikus jellemrajzához tartozik az is, hogy elképzeléséről nem mond le. Partnerét, ellenfelét, ellenségét egyaránt megtűri a pályán, de a gyengeségét kihasználva, a jólneveltség határain belülről kölcsönzött eszközökkel próbál érvényt szerezni akaratának. Az 1990-es választások idején is volt parasztpárti magyar képviselőjelölt a Székelyföldön. Nem jutott be, de ki tudja mekkora esélye lett volna, ha a választásokat nem előzik meg a marosvásárhelyi események...
A civilizáltabb román pártok a két világháború közötti hagyományt folytatva megpróbálnak magukhoz édesgetni magyar személyiségeket. Egyelőre nem tűzik zászlóikra ezt a célt, mert a hatalmi négyszög magyarellenes harsogásában nem lehet vele szavazatokat nyerni. Ám ha valamelyik pártnak sikerül tömegvonzást előidézni, mégpedig nem az elszenegálosodott magyarok sorából, akkor a sikert a választótestület ama és eme része egyaránt nagyra fogja értékelni. Az is, amelyik európai gesztusnak tartja a kisebbségbarátságot, és az is, amelyiknek legszebb álmában atomjaira szétesve tűnik fel az RMDSZ.
Ezért is kíváncsian várjuk a jelöltlisták kifüggesztését: lesznek-e rajta fecskék, vagy csak jómadarak...