A döntő menetig szünetel a tárcaosztogatás


Befagyasztanak mindenféle vitát a kormánytisztségek betöltéséről – határozta el a Román Demokrata Konvenció szerdai országos értekezlete. Șerban Rădulescu, a konvenció Kolozs megyei elnöke ennek a határozatnak az ismertetésével kezdte a tegnapi sajtóértekezletet, és ebből az alapállásból a legbeszédesebb kedvű pártvezéreket sem lehetett kimozdítani. Radu Sârbu kampányigazgatóról leperegtek a célozgatások a megyefőnöki hivatalról, Ioan Vida Simiti képviselő is azt hangsúlyozta, hogy november 17-ig az elnökválasztási döntőn kívül semmivel sem foglalkoznak.
Tabun kívüli téma volt viszont a Román Nemzeti Egységpárt és a Nagyrománia Párt elnökeinek hirtelen szolgálatkészsége, hogy ők bizony Emil Constantinescura szavaztatják híveiket. Mint kiderült, a konvenciós választási matematikából ők sem maradnak ki. „Semmi sem túl kicsi”, amikor százalékokon múlhat az ország sorsa, márpedig a konvenció szerint csakis Constantinescu megválasztása biztosítana stabilitást és fellendülést, mivel Ion Iliescu szabotálná a konvenciós kormányprogram teljesítését. Elhangzott: az RNEP különben is ellenzéki pártként indult, csak egyes vezetői térítették el, most pedig Funar jó politikai döntéseket hoz.
Persze az is elhangzott, hogy kormányzási együttműködésről a pártok országos vezetői döntenek.
Radu Sârbu ismertette a parlamentbe be nem jutott pártok szavazatainak elosztásából származó mandátumokat. A Szociáldemokrata Unió általános meglepetésre szenátori helyet is szerzett. Az RMDSZ-nek pedig egy szenátora és két képviselője van Kolozs megyéből. Újságírói kérdésre, hogy honnan származnak az értesülései, hiszen a másodlagos elosztás eredményeit a a sajtóértekezlet idején még nem ismerték, azt mondta, hogy az új hatalom a hírszerzés terén is jobban működik.
*Az RMDSZ székházában Mátis Jenő megerősítette: bár Kolozs megyében az RMDSZ-listák ugyanannyi szavazatot kaptak, mint 1992-ben, nem jön ki a harmadik parlamenti mandátum, mert növekedett más pártok híveinek részvétele. A töredékszavazatok elosztásából sem remélhettek még egy képviselői mandátumot, a maradék túl kevés, azt más megyének juttatta a bonyolult számítógépes algoritmus.