Politikai bűncselekmények


Petru Liţiu is kétségbe vonja a Soros-felmérést
Heti sajtóértekezletén Petru Liţiu, a Nemzeti Liberális Szövetség PSZP (’93-as LP) többek között elemezte a Soros-alapítvány rendelésére készült felmérés eredményeit. Aláhúzta, hogy az rátapintott a jelenlegi fő vonulatokra, az egységpártosok, főleg Funar, és más szélsőségesek zuhanására, valamint a választótestület tömörülésére a konvenció és a Szociáldemokrata Szövetség, illetve a kormánypárt körül.
Képtelenségnek tartotta azonban az RMDSZ táborára, a közismerten legfegyelmezettebb szavazókra vonatkozó adatokat. Ha valamely felmérés nem érzékel legalább 6 százaléknál több RMDSZ-szavazót, akkor rosszul választották meg a mintát. Petru Liţiu azért említett csak 6 százalékot, mert feltételezi, hogy a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt és néhány más esélytelen csoportocska valamennyit lecsíp az RMDSZ potenciális 7 százalékából.
Liţiu a választási csalások megelőzésére ösztönzött, mondván, hogy éppen 50 évvel ezelőtt követték el a nagy szélhámosságot, amikor a kommunisták romániai minipártja napfényes győzelmet „aratott”. Most a hatalom embereinek létérdeke a kapaszkodás, hiszen ha Ion Iliescu nem fut be legalább szenátornak, politikai gyilkosságokért vonhatják felelősségre. Hasonlóan keményen nyilatkozott Nicolae Militaruról, aki épp a tegnap kampányturnézott Kolozsváron. Törtető csalónak nevezte, akit 1989-ben az utcáról betévedő Ion Iliescu állampolgár nevezett ki honvédelmi miniszternek, és akit szintén súlyos bűnök terhelnek. Miniszterkedése idején például egymást mészárolták a katonák a minisztérium épülete előtt, az ő „segélykérésére”.