Nits Árpád

Nyakunkon az újabb felmérés. Soros-rendelésre készült. Hitelét a megrendelő sokszor kinyilatkozott pártsemlegessége növeli, valamint az, hogy eredménye szinte egybeesik más felmérésekével, amelyek szintén pártsemlegeseknek mondják magukat. Aztán hiszi, akinek érdeke.
De csínján az értékelésekkel. Ezek a közvélemény-kutatások a hét esztendő alatt már legalább háromszor becsaptak (Iliescu szerint csak egyszer, de ő a bináris számrendszerben számol: 0, 1, 10 stb.). Csak nevetgéltünk, hogy nem létezik, ez a people sem lehet annyira stupid, ahogy Brucan állítja, aztán a szavazások napján szinte hajszálra bejött a becsült adat.
Az sincs kizárva, hogy azért jött be, mert ki kellett jönnie annak az eredménynek, amit megjósoltak. Illetve: azért jósolták meg, hogy ne legyen nagy a meglepetés az urnaeredmény láttán. Még érthetőbben: mivel tudták, hogy milyen lesz az urnaeredmény – már hogyne tudták volna, amikor elhatározták –, azt kellett megközelíttetni a felmérésekkel.
Ne méltatlankodjon senki ilyen rút feltételezéstől. Láttunk mi ezeken a tájakon akkora választási csalásokat, hogy a legrátermettebb külföldi megfigyelők is hamarabb jönnének rá a Kennedy-gyilkosság rejtélyeire, mint arra, hogy Ceaușescut pontosan hányan imádták: az irattárak őrzik a 99,98 százalékos győzelmek elsődleges dokumentumait, a szocialista nép szavazatait. Csakhogy ezek előre elkészített másodpéldányok, az eredetieket, az urnákkal együtt, még a választások napján bezúzták.
De térjünk vissza a felmérésekhez. Miért fogtunk gyanút? Hiszen most az ellenzék előretörését mutatják ki! Nagy dolog? Miután a helyhatósági választásokon kiderült, hogy az egykori nómenklatúra-klienseket is megosztotta az elmélyülő életszínvonal?
Szóval, most már nincs mese, Iliescu pártját annyira erodálta a hatalom (inkább a hatalmi visszaélés), hogy többé nem lehet megközvélemény-kutatni a győzelmét. Ahhoz akkorát kellene csalni, hogy az oda sem figyelő megfigyelők is észrevennék.
Akkor pedig ott csúsztatnak, ahol még lehet?
Mert mi másnak tekintsük Frunda György együttfutását a Soros-rendelésre készült közvélemény-kutatásban olyan statisztákkal, mint Vadim és Funar? Miből adódhat az RMDSZ elnökjelöltjének 3,5 százaléka?
Úgy látszik, a sors is ironizálni akarta a felmérőket: aznap, amikor közzétették kutatásuk eredményét, Frunda a tőle megszokott megnyerő szereplésével mindenkit lehengerelt az Antena 1 műsorában, azokat is, akik kimondottan sarokba akarták szorítani.
Azt sem hisszük el, hogy az RMDSZ népszerűsége 5 százalékosra csökkent az idei választásokig. Hiszen a legzsugoribb népszámlálók szerint is 7 százaléknyian vagyunk még. Két százalékos lemorzsolódás még akkor is elképzelhetetlen, ha a szabaddemokratáknak és más harmoniásoknak sikerül meghülyíteni néhányunkat.
A kétkedésre azt mondták a közvélemény-felmérők, hogy 2,5 százalékos a hibalehetőség. Jó, de akkor miért nem jön ki egyik rendelésre sem 9,5 százaléknyi RMDSZ-szavazat? Miért mindig csak lefelé kerekedik az a hibaszázalék – bizonyos esetekben? Erre a magyarázat úgy hangzik, hogy a magyarok nem nagyon vallják be a kérdőíveseknek, hogy az RMDSZ-re kívánnak szavazni. Vajon? És létezik egy rakás olyan betojós, aki az RMDSZ-t még vállalja, csak Frundát nem meri elismerni képviselőjének? Hiszen Frunda még „mérsékeltebb” is, mint az RMDSZ összege...
Mi lehet az ellenszer a lekerekítő felmérésekre? Kerekítsük fel magunkat választáskor. Menjünk el mind a 9,5 százalékban, és legalább 9,4 százalékunk szavazzon Frundára is, ne csak az RMDSZ-re (0,1 százalékunk lehet annyira irigy és féltékeny rá, hogy Funarra szavaz, azzal az ürüggyel, hogy ő nem neptunos). Ebben az ellenszerben a tömeges jelenlét a hatóanyag; ha elég sokan megyünk el szavazni, és okosan szavazunk, akkor e legkörmönfontabb felmérők sem tudnak letagadni belőlünk 30-40 százalékot. *A 3,5 és az 5 százalékos választási „siker” előmozdítására egyébként megjelent a Szabadságban egy „zseniális” ötlet: ha nem tetszik az RMDSZ jelöltlistája, szavazzunk valamelyik demokratikus pártra, mert így legalább elősegítjük a mostani ellenzék győzelmét.
Jelentkezzen, aki a világtörténelemből ismer hasonló példát. Buzdította-e valaki valaha az amerikai Demokrata Pártból kollégáit arra, hogy adják voksukat a Republikánus Pártra, mert akkor is a demokráciára szavaznak? Ha ilyesmi előfordult, az ötlet szülőatyja másnap már nem volt a Demokrata Párt tagja!
Hazai viszonyok között még kevésbé illedelmes arra buzdítani a szavazókat, hogy a „testvérpártok” között keresgéljenek maguknak bálványokat. Az ellenzéki pártok torzsalkodása egyelőre olyan méreteket ölt, hogy egymást inkább egy kanál vízbe, mint szavazatokba fojtanák. Kolozsváron a helyhatósági választásokon a konvención kívüli ellenzéki pártok egyes hívei Funarra szavaztak. Hogy elősegítsék egymás győzelmét? Ilyen kiforratlan „szövetség” egységének képzelt oltárán hozzunk áldozatot, kockáztassunk képviselői mandátumot?
Itt a gondolatmenetet telefonhívás szakította meg. Korán reggel dr. Tóth Mária jelentkezett Aranyosgyéresről, haragosan:
– Miért közölnek buzdítást szavazatok elvesztésére?! Mi a baja Fey Lászlónak az RMDSZ-listával? Megvolt a fórum, amelyen megvitatták, megszavazták, elfogadták. Minek most, tíz nappal a szavazás előtt azon tépelődni, hogy tetszik vagy nem tetszik?
Tegnap többször csengett a telefon ebben a témában.
Erről jutott eszünkbe, hogy a napokban szerkesztőségünkben járt Bánffy István, az aranyosgerendi nemesi család utolsó, Kolozsváron élő tagja. Adományt hozott. Csak ő tudja, miből, de a Szabadságnak és az RMDSZ-nek mindig kiböjtöli. Nem az adakozó jogán, hanem barátian lekapott a tíz körmünkről, hogy gyengén kampányolunk. Szerinte nagy címmel az első oldalon ki kellene jelenteni, hogy aki nem szavaz az RMDSZ-re, az áruló.
Az a gyanúnk, hogy Bánffy István egy húron pendül az olvasókkal, akik nemcsak a mellépecsetelőket nem szívlelik, hanem a mellészavaztatókat sem.