Világ kisebbségei, szerződjünk


A Dnyeszteren túl zaklatják a román tanárokat, akik latin betűvetésre tanítják a nebulókat. A hír minden jóérzésű emberből csak ellenérzést válthat ki, nekünk, romániai magyaroknak pedig a legőszintébben fel kell háborodnunk. Mert mi nagyon jól tudjuk, mit jelent az, ha olyanok diktálják anyanyelvünk használati útmutatásait, akiknek semmi közük hozzá, sőt nem is szeretik – ahogy gyakorta tudtunkra adják, hogy nem értik szeparatista törekvéseinket, amikor a román nyelv sokkalta szuperior.
Éppen ezért szívesen sietnénk a transznisztriai románok segítségére. Közös a sorsunk. Nekik is azt mondják, hogy egy más fajta nyelvvel és írásmóddal jobban lehet érvényesülni a Dnyesztertől Kamcsatkáig, mint ahogy nekünk is azt a távlatot vetítik a ragyogó jövő boltozatára, hogy a román nyelv aprólékos ismeretével óriási karriert futhatunk be Fălticeni-ben. Gondoskodóinkat – a Dnyesztertől jobbra és balra – nem érdekli, hogy a transznisztriaiak inkább a Széchenyi téren, vagy más lengyel-piacokon próbálnának szerencsét, ahhoz pedig nem szükséges a cirill ábécé, a székely ácsok pedig újabban nem építenek pagodákat a Kárpátokon túli térségben.
Vajon tudják-e a transznisztriai sorstársak, hogy szenvedéseikért nem csak a cirill ábécé inkvizitorai a hibásak?
Nemrégiben még mi is azt hittük, hogy az erőszakos homogenizálók miatt nem tanulhatják gyermekeink magyarul a szakmájukat, esetleg csak akkor, ha óvó bácsiknak vagy művészeknek készülnek. (És még a humán órák terén is akadnak kivételek, mert ugye mekkora a huzavona a zeneakadémia magyar csoportjával.) A látszatból következtetve úgy véltük, csak tévhit áldozatai vagyunk, és majd minden megoldódik, amikor a hatalmi körök belátják, hogy történelmi materialista ideológiájuk sem egyezik azzal a képtelenséggel, hogy társadalomban csak egyéni jogok léteznek. Kollektív jog nélkül pártjuk be sem iratkozhatott volna a politikai játszótérre, legfennebb a párthoz tartozó személyek egyéni jogok alapján politizálhatnának négyszemközt a tükörrel.
Abban biztosak voltunk, hogy Szocialista Demokrácia Román Nagynemzeti Egységpártja (ez lehetett volna a kormánykoalíció pártszövetségének neve) magától nem mond le rögeszméjéről, hogy márpedig közösségi jog nincs. Kiszámította, hogy neki jövedelmezőbb feláldozni a határon kívül rekedt románok kollektív jogait, mint közösségként elismerni a határral bekebelezett magyarságot. (Most ne időzzünk azon, hogy mennyire hibás ez a számítás.) A varázslatra azonban hiába vártunk, hiába epekedtünk, hogy a nagyok közül az értelmesebbek rászólnak a nemzetállamok megszállottjaira. A hivatásos diplomaták mindig azzal jönnek elő, hogy nincs precedens a kollektív jogokra. De így nem is lesz, ha nem teremtik meg! Ezért kellett volna addig emlegetni minden fórumon, amíg egyszer csak közszájon kezd forogni, és akkor a nemzetközi dokumentumok sem kerülhetik meg.
Ehelyett az alapszerződésben megint azt kaptuk meg, hogy nincs rá precedens. Igazán nem szeretnénk a jelenlegi magyar kormányzat ellen hangolni a transznisztriaiakat, de Kovács László ezért sem kellett volna hogy megengedje Iliescunak a határon túli románok jogainak ismételt feladását. A kiherélt 1201-es ajánlásra hivatkozva ugyanis Lebegyék ugyanazt tehetik meg a transznisztriai románokkal, amit velünk szeretnének a nemzetállampárt vezérei.
Mit tegyünk hát? Javasolhatnánk, hogy világ nemzeti kisebbségei, egyesüljünk, de akkor a jelenlegi többségiek kerülnének kisebbségbe, és minden kezdődne elölről. Ez is azt bizonyítja, hogy ennek a jelszónak semmilyen változata sem vezet jóra. De azzal megpróbálkozhatnánk, hogy a nemzeti kisebbségek feje fölött megalapszerződött országok etnikai közösségei alapszerződéseket kötnek egymással, azzal a kimondott szándékkal, hogy a közösségi jogok megléte minél gyakrabban előforduljon nemzet(iség)közi dokumentumokban.
Hátha ezzel kikaparnánk a határon kívül rekedt oroszoknak is a gesztenyét.