Ennyiért a bolondnak is megéri


Kampányköltség-számolgatás a Demokrata Pártnál
Meghökkentő összegekhez jutunk, ha megpróbáljuk felbecsülni egyes pártok kampányköltségeit – mondotta többek között Iuliu Păcuraru, a Demokrata Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke heti sajtóértekezletén, amelyen ismertette a Szociáldemokrata Szövetség jelöltjeinek választási kiáltványát. Ion Iliescu tetszetős portréjának egyetlen darabja testvérek között is legalább 1000 lejbe került, ÁFA-mentesen, és ahogy tömegméretekben osztogatják, abból arra lehet következtetni, hogy legalább 2-3 millió példányban készült, tehát csak ez a kis tétel 2-3 milliárd lejbe kerülhetett. Hol van még a többi kiadás, amikor az Antena 1 tévétársaság egyetlen perce 200 000 lej! És az államfő pártja összesen 500 millió lejt kap kampányához az állami költségvetésből.
A mesés összegek forrása Iuliu Păcuraru szerint a kormányhű vállalkozók páncélszekrénye és fekete pénzek rejtekhelye. Ezzel szemben az ellenzéki pártokkal szimpatizáló vállalkozók nem merik megnyitni a pénztárcájukat, mert felteszik a kérdést: mi lesz velük, ha mégis a jelenlegi garnitúra marad hatalmon? Az adomány ugyanis csak nyilvános lehet.
A Szociáldemokrata Szövetség szerényebb eszközeivel folytatja le kampányát, például a jövő héten a jelöltlista véglegesítése alkalmával a sajtó képviselőit Păcuraru meghívja járabányai nyaralójába. Persze csak ha szép lesz az idő, mert a házikó nem alkalmas nagyobb összejövetelre, a különleges sajtóértekezletet a szabadban kell majd megtartani.
Az SZDSZ választási kiáltványának egyik pontját részletesen kifejtette a helyi DP-vezér, mert egy kolozsvári példával könnyen szemléltethető jelentősége. A sör termelői árának 60 százalékát teszik ki az adóterhek, emiatt a termék ára elrugaszkodik a fizetőképes kereslettől. A gyárak – köztük az Ursus – félgőzzel dolgoznak. Míg, ha a sörtermelésre csak a nyugati szintű 15-20 százalékos illetéket vetnék ki, nagyobb lenne a forgalom, a gyárak nagyobb mennyiség után adóznának, az államkassza biztosabban megkapná a maga részét, és nem növekedne a munkanélküliség. Ilyen számítások alapján ígéri az SZDSZ az adóterhek csökkenését, ha szóhoz jut a következő kormányzásban.
*Ez alkalommal is felvetődött a város belterületére vonatkozó tanácsi határozat, amellyel kapcsolatban Păcuraru kifejtette meglátását, hogy a parasztpártiakat sarokba szorították az egységpártosok, az RMDSZ tanácsosai pedig azért szavaztak a kiterjesztés mellett, hogy ne megint rájuk mutogassanak ujjal, mint gáncsoskodókra, így ment át a több éve vajúdó tervezet. Most többen megszedik magukat, akik ott vásároltak mezőgazdasági területet, ahol városi telekhelyek lettek, sőt, mivel nemsokára megépül a forgalomterelő körpálya, a földterület ára legalább a tízszeresére ugrik. Az érvényes törvénykezések értelmében azonban – a közhiedelemmel ellentétben – a közművesítés költségei nem a várost, hanem a építtetőt terhelik, tehát a Bună Ziua luxuslakásainak tulajdonosai csak törvényességet nyernek, nem ingyen szolgáltatást.