Újraválasztási kampányaink
Szabadság, 1996. szeptember 26., VIII. évfolyam, 225. szám
Boldog ember Kovács László magyar külügyminiszter, mert gondolatait nem tükrözi arckifejezése. Különben ezekben a napokban, hetekben, hónapokban rengeteg citrom fogyasztásával terhelné a protokollszámlát, hogy ne hasonlítson valakire, aki örökké mosolyog (még akkor is, amikor újságírót ütlegel... Iliescu elnökre, na, ha akad román állampolgár, aki nem találta ki).
Kovács László ugyanis roppant elégedett lehet, amióta fellángolt a vita a román-magyar alapszerződés körül. A képlet egyszerű: mint a tudósok megfigyelték, minél erősebben páholja a magyar ellenzék a kormányzatot az erdélyi magyarság érdekeinek elhanyagolása miatt, annál mélyebbé válik a szavazótöbbség meggyőződése, hogy jól választott.
Ennek magyarázata olyan szerteágazó okokban rejlik, hogy hiánytalan szemlézésükre nem vállalkozhatunk, csupán jelzésszerűen csipegetünk belőlük: egyes erdélyi magyarok türelmetlen követelőzése az anyaországban – itt negyven évnyi keserves munkával egy biciklit sem tudtak összeharácsolni, odaát egy év alatt BMW-t sírtak ki maguknak; az elszegényedő rétegek hergelése az erdélyi magyarság ellen – ott a becsületes nyugdíjasok alig tengődnek, itt mindenki dúskál a Duna Tévé áldásából, meg minek éjszakai műsor a Kossuth rádióban...; az ellenpropaganda ennél is ravaszabb megnyilvánulása a bűnözéssel kapcsolatban, például ilyen „semleges” újságcímekkel, hogy erdélyiek újabb garázdálkodása. Hogy aztán azok az erdélyiek lehettek románok, szerbek, ukránok, bunyevácok vagy más nemzetiségűek, arról nem szól a krónika.
Ezeknek az okoknak az összefutó eredőjében található a magyarországi választótestületi többség ellenszenve az erdélyi magyarok iránt. És miután ez meggyökerezett, minél hangosabban kiáltozunk, hogy elárultak bennünket, annál erősebb rokonszenvet biztosítunk azoknak a pártoknak, amelyek koalíciós kormánya nem hagyta magát „megzsaroltatni” a szegény rokonoktól.
Hazai viszonylatban valami hasonló történik. Minél hangosabban kiáltozunk, hogy számunkra hátrányos alapszerződést erőszakoltak Magyarországra, valakinek annál inkább közelít a szája a füléhez (ezúttal nem segítünk a személy kilétének kitalálásában). Hiszen segítségünkkel azt bizonyíthatja választóinak, hogy az ősi ellenség fölött aratott világraszóló diplomáciai győzelmét megtetézte a romániai magyarság méregfogának a kihúzásával. Ezzel az egyetlen sakkhúzással többet tett a román nemzetért, mint amennyit a Román Nemzeti Egységpárt hatéves keményvonalas küzdelemmel rontott az ország megítélésén.
Választások előtt egy hónappal ilyen csalira a legmegrögzöttebb egységpártos is ráharaphat – érthető tehát Funar kétségbeesett kapkodása levegőért és képtelenebbnél képtelenebb szavazófogó ötletekért.
Panaszkodásunkkal tehát mindkét hatalmon lévő kormányzatot támogatjuk. Mivel a politikában soha sem lehet éles határvonalat húzni a szándékosság és a véletlenszerűség között, senki sem állíthatja rólunk, hogy nem az újraválasztás elősegítése volt az elsődleges célunk. (Ez a következtetés egyébként logikailag is levezethető. Valóban minden hátsó gondolat nélkül rimánkodtunk volna egy jó alapszerződésért? Mit kezdenénk vele, amikor a rosszat sem tartják be?) Tehát mindkét kormányzat hálás lehet majd nekünk. Persze, titokban, hogy a nép meg ne tudjon valamit az együttműködésről. Visszaállíthatnák például a Kossuth rádió éjszakai műsorát, de úgy, hogy csak Erdélyben sugároznák, odahaza ne vegyék észre. Vagy a román kormány az RMDSZ-tagok számára törölné a tévédíjat. Hadd nézzük ingyen, amint a Pro Tv kolozsvári szerkesztősége esténként degenerált magyarokat mutat be...
Jókor álmodozunk! Éppen most derítette ki a Văcăroiu-kormány, hogy az RMDSZ nem párt, hanem érdekvédelmi szervezet, ergo nem kaphat kormánypénzt a választási kampányához.
Mintha a világon valahol létezne egyetlen olyan politikai párt, amely nem érdekvédelmi szervezet!
Kovács László ugyanis roppant elégedett lehet, amióta fellángolt a vita a román-magyar alapszerződés körül. A képlet egyszerű: mint a tudósok megfigyelték, minél erősebben páholja a magyar ellenzék a kormányzatot az erdélyi magyarság érdekeinek elhanyagolása miatt, annál mélyebbé válik a szavazótöbbség meggyőződése, hogy jól választott.
Ennek magyarázata olyan szerteágazó okokban rejlik, hogy hiánytalan szemlézésükre nem vállalkozhatunk, csupán jelzésszerűen csipegetünk belőlük: egyes erdélyi magyarok türelmetlen követelőzése az anyaországban – itt negyven évnyi keserves munkával egy biciklit sem tudtak összeharácsolni, odaát egy év alatt BMW-t sírtak ki maguknak; az elszegényedő rétegek hergelése az erdélyi magyarság ellen – ott a becsületes nyugdíjasok alig tengődnek, itt mindenki dúskál a Duna Tévé áldásából, meg minek éjszakai műsor a Kossuth rádióban...; az ellenpropaganda ennél is ravaszabb megnyilvánulása a bűnözéssel kapcsolatban, például ilyen „semleges” újságcímekkel, hogy erdélyiek újabb garázdálkodása. Hogy aztán azok az erdélyiek lehettek románok, szerbek, ukránok, bunyevácok vagy más nemzetiségűek, arról nem szól a krónika.
Ezeknek az okoknak az összefutó eredőjében található a magyarországi választótestületi többség ellenszenve az erdélyi magyarok iránt. És miután ez meggyökerezett, minél hangosabban kiáltozunk, hogy elárultak bennünket, annál erősebb rokonszenvet biztosítunk azoknak a pártoknak, amelyek koalíciós kormánya nem hagyta magát „megzsaroltatni” a szegény rokonoktól.
Hazai viszonylatban valami hasonló történik. Minél hangosabban kiáltozunk, hogy számunkra hátrányos alapszerződést erőszakoltak Magyarországra, valakinek annál inkább közelít a szája a füléhez (ezúttal nem segítünk a személy kilétének kitalálásában). Hiszen segítségünkkel azt bizonyíthatja választóinak, hogy az ősi ellenség fölött aratott világraszóló diplomáciai győzelmét megtetézte a romániai magyarság méregfogának a kihúzásával. Ezzel az egyetlen sakkhúzással többet tett a román nemzetért, mint amennyit a Román Nemzeti Egységpárt hatéves keményvonalas küzdelemmel rontott az ország megítélésén.
Választások előtt egy hónappal ilyen csalira a legmegrögzöttebb egységpártos is ráharaphat – érthető tehát Funar kétségbeesett kapkodása levegőért és képtelenebbnél képtelenebb szavazófogó ötletekért.
Panaszkodásunkkal tehát mindkét hatalmon lévő kormányzatot támogatjuk. Mivel a politikában soha sem lehet éles határvonalat húzni a szándékosság és a véletlenszerűség között, senki sem állíthatja rólunk, hogy nem az újraválasztás elősegítése volt az elsődleges célunk. (Ez a következtetés egyébként logikailag is levezethető. Valóban minden hátsó gondolat nélkül rimánkodtunk volna egy jó alapszerződésért? Mit kezdenénk vele, amikor a rosszat sem tartják be?) Tehát mindkét kormányzat hálás lehet majd nekünk. Persze, titokban, hogy a nép meg ne tudjon valamit az együttműködésről. Visszaállíthatnák például a Kossuth rádió éjszakai műsorát, de úgy, hogy csak Erdélyben sugároznák, odahaza ne vegyék észre. Vagy a román kormány az RMDSZ-tagok számára törölné a tévédíjat. Hadd nézzük ingyen, amint a Pro Tv kolozsvári szerkesztősége esténként degenerált magyarokat mutat be...
Jókor álmodozunk! Éppen most derítette ki a Văcăroiu-kormány, hogy az RMDSZ nem párt, hanem érdekvédelmi szervezet, ergo nem kaphat kormánypénzt a választási kampányához.
Mintha a világon valahol létezne egyetlen olyan politikai párt, amely nem érdekvédelmi szervezet!