Az ellenzék és az RMDSZ a kormányzat támogatója


Barátságos mosollyal fogadta Gheorghe Funart amerikai útja utáni első itthoni sajtóértekezletén a kolozsvári újságírók nagy része, az ellenzéki beállítottságúak is, és ösztönző háttérnevetés kísérte minden élcelődését, akár a kormánypárt, akár a magyarok ellen irányult.
A kolozsvári polgármester és pártvezér beszámolt a mindkét minőségében lebonyolított látogatásról, amelyen testvérvárosi kapcsolatok alakulását egyengette, beruházókat győzködött, akik kórházépítésre volnának hajlandók és besegítenének a kolozsvári nemzetközi repülőtér, a Felek-alagút megépítésébe, valamint a Szamos völgy nemzetközi turisztikai központtá való kifejlesztésébe. Politikusként főleg a román-magyar alapszerződéssel kapcsolatos ismert egységpártos álláspont helyességéről győzte meg tárgyalópartnereit, arról, hogy ebben a formában a nemzetárulás dokumentuma. Amerikai útja során megtudta, hogy Meles,canut júliusban zsarolta meg Tom Lantos, vagy LanT,os,. A zsarolás tétjéről később Liviu Medrea azt állította, hogy támogatást ígértek Iliescunak az újraválasztásához, ezzel szemben Románia kiállítja a NATO-útlevelet Magyarország számára. És Erdély – súgta Funar a kulcsszót –, mire az RNEP egyik legfőbb ideológusának tartott Medrea továbbfűzte a gondolatot: igen, Erdélyt is odaadják. Mert ez alapszerződés rosszabb mint a bécsi döntés. Akkor csak felét adták oda, most az egészet – mondta egymás szavába vágva az elnök és ideológusa. Hogy ki ne törjön a pánik, gyorsan hozzáfűzték: természetesen az RNEP meg fogja akadályozni az ország feldarabolását.
A lélegzetellálító kijelentésekben gazdag sajtóértekezleten elhangzott az is, hogy ha hétfőn aláírják az alapszerződést, novemberben nem lesz parlamenti választás. Hogyhogy? A szenzációs sötét előrejelzés nem jött be, Funar elkanyarodott annak taglalásába, hogy többé nem lesz Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, és csak akkor bánják meg igazán azok az egységpártosok, akik átiratkoztak az elefánttemetőbe.
Szemére vetette a kormányzatnak azt is, hogy a Kossuth-szobor felállítását a washingtoni Capitoliumban nem akadályozza meg (a múlt században?!), és most sem tesz meg mindent, hogy meghiúsítsa az újabb tervet, tudomása szerint ugyanis Tőkés László szobra csak a bűnös halálára vár ahhoz, hogy szintén bekerüljön az amerikai törvényhozás épületébe. De az RNEP ezen a téren is betölti szerepét; azon munkálkodik, hogy a Kossuth-szoborral szemben helyet kapjon Avram Iancu szobra, majd a Kossuth-szobrot távolítsák el.
Az RMDSZ hétfőre tervezett temesvári tiltakozásával kapcsolatban Funar azt állította, hogy az csak színjáték, a kormányzat felkérésére szervezik meg az egyszerű emberek és a nemzetközi közvélemény megtévesztésére. Ezeket a ravasz mesterkedéseket látva érzik szükségesnek a románság felébresztését, de nem ismerik a szórólapok készítőit, sőt maga Funar is talált egyet a postaládájában. Vajon őt is meg akarták győzni az alapszerződés elfogadhatatlan voltáról?
Az egyszerű bizalmatlansági indítványról Ioan Gavra elmondta, hogy már van 40 támogató aláírásuk a szükséges 50-ből. Tárgyalásokat folytatnak a korábbi kormánytámogató szövetségesekkel: a Szocialista Munkapárt és Nagyrománia Párt képviselőivel. Hétfőig eldől az indítvány sorsa, és ha szavazásakor az ellenzék nem áll melléjük a kisebbségbe szorult kormány megdöntésében, akkor az azt jelenti, hogy a jelenlegi hatalom cinkosa.