Mostanában a politikusoknak mindenről az jut az eszükbe


Az elcsatangoló szavazók összeterelése
Nem kívánt nézeteltérésnek nevezte Iuliu Păcurariu, a Demokrata Párt Kolozs megyei elnöke és szombattól majd hivatalosan is a Szociáldemokrata Szövetség képviselőjelöltje a Demokratikus Konvenció és az SZDSZ között kipattant vitát. Mint mondotta, Petre Roman állásfoglalását az tette szükségessé, hogy az inkriminált interjú megjelenése – amelyet egyébként Emil Constantinescu levélben megköszönt az amerikai újságírónak –, majd újraközlése nyomán felkavart indulatok miatt a konvenció veszíteni kezdte szavazóit. Márpedig a változás Romániában csakis úgy érhető el, hogy a konvenció és az SZDSZ alakít kormányt novemberben. Az SZDSZ-nek kötelessége volt összegyűjteni a konvenciótól elpártoló szavazókat, hogy azok ne gyarapítsák a hatalom vagy a közömbösek sorait.
Most úgy tűnik, Ion Diaconescu parasztpárti elnök nyílt levelével megkezdődik a viszony normalizálása, de visszamarad némi keserűség. Petre Roman hívei nehezményezik, hogy a vita során a konvenciósok megjegyzéseket tettek a Roman-kormányzás melléfogásaira, például a mezőgazdasági fogadásra, vagy a bányászjárásokra, amelyekért a parasztpártiak még bocsánatkérést is elvárnának. Hát az utolsóért (amellyel elkergették Petre Romant a kormány éléről) ki kérjen bocsánatot? – tette fel a kérdést Păcurariu, majd rátért az év témájára, a román-magyar alapszerződésre.
A huzavonáért és a kísérőjelenségekért Ion Iliescu államfőt hibáztatja, mert az 1201-es ajánlást a nemzetbiztonságra veszélyesnek kiáltotta ki, pszichózist teremtve körülötte, most pedig el akarja fogadtatni a néppel. Ha ez nem sikerül, akkor választókat veszít, ha pedig sikerül, akkor a DP nyer, mert pártjuk már 1993-ban kijelentette, hogy az 1201-es semmilyen román érdeket sem veszélyeztet. Adrian Severint akkor kiáltották ki árulónak és magyarbarátnak, amikor javaslatára az Európa Tanácsban bevezették, hogy a tagországok kisebbségvédelmét az 1201-es ajánlás alapján értékeljék, holott ennek a célja az volt, hogy magát az ajánlást értékeljék át. Adrian Severin mondta akkoriban – idézte Păcurariu –, hogy kíváncsi, mit szól hozzá Franciaország... Mint azóta bebizonyosodott, ez a „hozzászólás” a közösségi jogok határozottabb megkérdőjelezésében nyilvánult meg.
Iuliu Păcurariu két rendkívül tömör megállapítást tett újságírói kérdésekre válaszolva. Az egyik így hangzott: felesleges túlbeszélni ezeket a dolgokat, a határokat úgysem a kis országok, hanem a nagyhatalmak szabják meg, de ehhez most nincs kedvük. A másik pedig a kisebbségi jogok megadásának ütemével kapcsolatos. Európa mindenképpen rendezi a kisebbségek helyzetét, mert az interetnikai konfliktusokat meg akarja előzni. Ebben a folyamatban Románia nem siethet, mert akkor felülkerekednek a Funar-féle politikusok, le sem maradhat túlságosan, mert akkor lelassul integrációja az európai struktúrákba.
Más kérdésekkel kapcsolatban: Funar mostani hatalmas agitációja az alapszerződés körül nem egyéb kapaszkodásnál a szalmaszálba; az RNEP már nem is vidéki, hanem megyei párt, egyedül Kolozsváron őrizte meg pozícióját, és veszélyben parlamenti bejutása. A Bolyai Egyetem pedig Păcurariu szerint sem szükséges, mert elég, ha van magyar nyelvű oktatás, nem fontos az intézményi különválás.