A döntések próbája nem az, hogy mindent lenyelünk


Azt mondják egyesek, hogy ki nem próbált döntést képtelenség utólag minősíteni, tehát ne firtassuk, hogy jobb lett volna-e nem Radu Sârbura szavaztatni a kolozsvári magyarságot.
Sajnos, erre a példára annyira kézenfekvő a válasz, hogy nem is kell felvetni a történelmietlenség kérdését. Az eredmény a lehető legsilányabb. Az első félidőben akkora gólaránnyal veszítettünk, hogy a másodikat le sem kellett játszani, tehát minden más döntés ennél csak jobb eredményt hozhatott volna, erről kár is vitatkozni.
Viszont ahogy haladunk a korral és a kibernetikai forradalommal, úgy válik egyre lehetségesebbé a kérdésfeltevés, hogy mi lett volna, ha másként alakul a történelem. Maholnap számítógépektől arra is választ kaphatunk, hogy mi lett volna, ha nagyapánk lánynak születik. Egy közönséges táskagép is rávághatja a választ, hogy az öreg elment a szexsebészetre, és a műtét után csinált bennünket. Esetleg szebbekre, nőiesebbekre sikeredtünk volna...
Nehezebb ügyekben is visszapergethetjük a történelem kerekét, és megtudhatjuk, mi történt volna például, ha Mohácstól nem marad távol egyesek szerint 10 000, mások szerint 25 000 sorspecsételő joggal rendelkező honfiú. Igaz, PC-típusúnál nagyobb számítógépre volna szükség, vagy több ezer 586-ost kellene összekapcsolni, de előbb-utóbb megkapnánk az eredményt. Többek között megtudhatnánk, hogy ha 1526-ban az első ütközetben nem dől el a küzdelem kimenetele, akkor 1996-ban az ellenzéki Iliescu nyeri meg az elnökválasztásokat és majdnem hét évi hatalomgyakorlás után Ion Ratiutól csalódottan megvonja a támogatást a Păunescu-Vadim vezette mérsékelt jobbközép pártkoalíció, ezzel szemben Magyarországon az 1989-es szavazáskor marad helyben a hatalom és az ezredfordulóra várható a társadalmi fordulat. Vagy Bukarestben Csorba Győző nyeri el a főpolgármesteri széket, csakhogy Jelcin óvást nyújt be az ENSZ-nél, saját labdaszedőjének javára. Szóval egészen másként alakult volna a térség sorsa. A hiteles történelemváltozatokat egyelőre szavahihető számítógép még nem barkochbázta ki, de elképzelhető, hogy valahol készülnek ilyesmire képes szoftok.
Akkor pedig ne szereljük le magunkat azzal, hogy a politikai döntések próbája olyan, mint a pudingevés. Ne hagyjuk, hogy bármit megetessenek velünk.
Nemrég megint feladtak egy magas labdát, játékosaink csak nézték, nézték, és most az edzők még el is hitetnék velünk, hogy helyesen jártak el.
Úgy kezdődött, hogy az RNEP felszólította az RMDSZ-t, vonja vissza Molnos Lajos megbízatását, mert ha nem!... A gyűlölettől csepegő fenyegetőzésre kétféleképpen válaszolhatott az RMDSZ: megijed, vagy csak azért is nem ijed meg. Első esetben az RNEP nyer, mert ország-világ előtt meghátrálásra kényszeríti azt, aki megsértette finom lelki-világát. Második esetben szintén az RNEP nyer, mert fenyegetőzésének beváltásával egy RMDSZ-tanácsost kitessékel a pályáról az alakuló gyűlésen, hétmérföldes lépéssel közeledve pillanatnyi céljához, a két ellenzéki alpolgármester megválasztásának megakadályozásához.
Most nem részletezzük, mi vezetett oda, hogy az RMDSZ-csapat bármilyen lépése nyomán az RNEP nyer. De akkor legalább kisebb gólaránnyal nyerjen. Vagy próbálják meg kicsikarni a döntetlent. Molnos visszalépése és a listán következő másik jelölt előlépése esetén az RNEP látszólag diadalmaskodott volna, de közben elszántan próbálkozik más ellenszavazatok kiiktatásával, vagy szavazatok megvásárlásával. Hiszen hajszálon múlott, hogy Funart két közvetlen munkatársa állandóan sakkban tartsa, mint a megyefőnökségen az alprefektus a kormánymegbízottat. Ennek a gondolatától is zöld karikák táncoltak a egységpártos kampánystáb látómezejében, erről árulkodott az a közlemény, amely szerint bizonyítékuk van a magyar titkosszolgálat kolozsvári mesterkedéseiről. Saját választóik is elővehetnék őket, hogy ha ilyen súlyos a helyzet, ide azokkal a bizonyítékokkal. Még néhány kétségbeesett balfogás, és kibillen egyensúlyából. Ehelyett bejött a kényelemesebb megoldás: Molnosnak piros lapot mutathattak.
A kolozsvári igazságszolgáltatás (amelyről Grigore Zanc megyefőnök a választási kampányban érdekből őszintén úgy nyilatkozott, hogy teljesen az RNEP befolyása alatt van) most nagylelkű lehet: igazat adhat Molnosnak. Tényleg nem volt törvényes ok mandátumának kétségbevonására. És azzal maradunk. Az igazsággal és a Funarnak statisztáló két alpolgármesterrel.
És megint felvetődik a fájó kérdés: ha ilyen nehéz a kolozsvári magyarság helyzete, miért nem érezteti szakszerű segítőkészségét az országos kampánystáb, az ügyvezető elnökség? A közvéleményt nem nyugtatja meg, ha a helyi vezetők közül valakit kikiáltanak bűnbaknak.